Háztáji

Soha nem látott fényképgyűjtemény segítségével mutatja be a rendszerváltást megelőző évek településfejlesztési törekvéseit a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár. A skanzen interjúkkal és a meglévő fotók képpárjainak elkészítésével térképezi fel az aktuális állapotot. A készülő adatbázisba személyes történeteket és fotókat is várnak a kutatók.

Állami koszorúzás úttörőkkel Császáron (Komárom-Esztergom megye) 1984-ben

A büszkeség majd szétfeszíti a családfőt, de meg is van rá minden oka, hogy elégedett legyen. Családja körében, ünneplőbe öltözött feleségével és gyerekeivel megáll a háza előtt, épp csak egy fotó erejéig, mielőtt beül a Trabantba. Van már autója, és van szép nagy háza is. Megdolgozott érte. A fényképezőgép kattan, a fotó bekerül az 1984-es gyűjteménybe.

A „társadalmi öntevékenység” szervezésében járatos Hazafias Népfront kezdeményezte 1984-ben, hogy a „felszabadulás” negyvenedik évfordulójára fényképezzék végig önkéntesek a vidéki Magyarországot. A felhívás nem titkolt célja az volt, hogy a helyi közösség aktív tagjai, könyvtárosok, esetenként profi fotósok dokumentálják a „fejlődést”, vagyis a hazai falvak átalakulását.

Az országos kezdeményezésre több mint százezer fénykép készült 1984 és 1986 között, ma visszafelé tekintve ugyanezek a fotók a rendszerváltozás előtti faluképek egyedülálló részletességű dokumentumai.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervezésében megvalósuló 30 éve szabadon emlékév keretében a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös kutatást indít, amely feltárja a vidéki környezetben megfigyelhető változásokat az 1980-as évektől napjainkig. A létező szocializmus életvilágai – A vidéki miliők rendszerváltása című vizsgálathoz személyes történeteket és fotókat is várnak, illetve a Szabadtéri Néprajzi Múzeum közösségi oldalán elérhető kérdőív kitöltése is segíti a kutatást.

Állami koszorúzás úttörőkkel Császáron (Komárom-Esztergom megye) 1984-ben

– A Magyar Nemzeti Levéltárba és a megyei intézményekbe került az 1984-es fotóanyag, amely rögzíti a rendszerváltás előtti pillanatokat. A képek ugyan a pártállam kezdeményezésére születtek – ideológiai célzattal –, ettől függetlenül sokan inkább érzelmileg közelítettek a fotótémához – elemzi a képanyagot Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese. – Megörökítették településük nekik fontos részeit, és nemcsak az új kockaházakat vagy a téeszépületet, hanem a templomot vagy a Horthy-kori emlékműveket is. A Hazafias Népfront nagyszabású kiállítás keretében mutatta volna be, hogyan épül a szocializmus vidéken, ám ez a terv végül nem valósult meg, hiszen a fotók nem feltétlenül tükrözték a párt szándékát. Készítőik talán azt is meg akarták mutatni, mi az, amin változtatni szeretnének. A mostani vizsgálat célja, hogy értelmezzük, rendszerezzük, majd adatbázis segítségével hozzáférhetővé tegyük a digitalizált képeket.

A skanzen kutatói térképezik fel az aktuális állapotot, az összehasonlító vizsgálat a rendszerváltás óta eltelt évtizedek változásait fogja feltárni.

A kutatás eredményeinek összegzéseként a skanzen konferenciát és kiállítást, a Magyar Nemzeti Levéltár kiadványkötetet jelentet meg, és a megyei levéltárak anyagának bemutatására további kiállításokat szervez.

A kép – és ami mögötte van. Sári Zsolt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum általános főigazgató-helyettese úgy gondolja, érdemes megismerni azokat a személyes történeteket is, amelyekről egy-egy pillanatkép tudósít, és feltárni az események mögött húzódó történelmi folyamatokat. A vizuális élmény egyfelől közvetíti a kívánt propagandát: „hogyan fejlődött a magyar vidék a felszabadulás utáni negyven esztendőben?” Láthatunk 1945 után épült középületet, iskolát, művelődési házat, könyvtárat és mozit. Felfigyelhetünk a kereskedelemhez, vendéglátáshoz kötődő új közösségi terekre: a presszókra vagy az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (ÁFÉSZ) boltjaira. A képek tanúsága szerint a nyolcvanas évekre lezajlott a közterek parkosítása, a modern faluképet volt hivatott közvetíteni az új típusú családi ház, a Kádár-kocka is, bár a rendszerváltás küszöbén már egyedi, emeletes lakóházak is formálták az utcaképet.

Fiatalok csoportja Csávolyban (Bács-Kiskun megye)

– Felfedezhetjük a fotókon az önreprezentáció igényét, a pillanatot rögzítő személy természetes vágyát, hogy a lehető legjobb képet nyújtsa a környezetéről – hívja fel a figyelmet Sári Zsolt. – Cáfolnom kell azonban azt a marxista történetírásból eredő és a közgondolkodást mind a mai napig meghatározó vélekedést, miszerint szükségszerű mezőgazdasági átalakulás tanúi lehetünk a fényképek vizsgálatakor. Árnyaltabb úgy fogalmazni, hogy sokféle kényszert, mentális és fizikai erőszakot is alkalmazó, szovjet típusú mezőgazdasági átalakulás és modernizáció zajlott le a vidéki Magyarországon. A termelőszövetkezeti épületek ráirányíthatják a figyelmet arra is, hogy felülről szervezett, központi irányítású új nagybirtokrendszer jött létre a szocializmus idején. Téeszirodaként működtek tovább korábbi, más funkció­jú épületek, és fölépültek a nagyállattartást kiszolgáló új objektumok, amelyek a változás lenyomataiként az 1984-es fotókon is visszaköszönnek. A magyar paraszti társadalom erőszakos megváltoztatására irányuló akaratról tanúskodnak ezek a dokumentumok

– megtört emberi sorsokról.

A személyes gyarapodás képei is árulkodók, mert ráirányítják a figyelmet arra, hogyan él tovább a paraszti gondolkodásmód a vidéki mentalitásban. Korábban a föld volt mindennek az alapja. A legfőbb életcél, minden befektetés a föld és a jószágállomány gyarapítását szolgálta.

Ehhez képest a szocialista életforma mindkettőt ellehetetlenítette, mert a szovjet típusú mezőgazdasági átalakítás eredményeként megszűnt a föld mint magántulajdon. Cserébe Kádárék létrehozták a második gazdaságot: a háztáji rendszerét, amelyben önsanyargató módon – a hivatalos munkaidő lejárta után – lehetett szert tenni viszonylag nagy bevételre.

Mibe fektették a hasznot vidéken? Presztízsberuházásokba. Autóba vagy szép nagy házba. A házba fektetett munkának azonnali a látszatja, de az autóra bizony várni kellett egy–három vagy akár öt évet is a Merkúrnál. Kocsira mégis szükség volt. Az iparosítás hívószavára a Kádár-korszakban több százezren beköltöztek a városba, panellakásba, miközben megmaradt bennük a belső vágy a korábbi életforma folytatására: a föld megművelésére és az élelmiszer előállítására. Ezért kellett a hétvégi telek, amely jelképes értékű presztízsberuházásnak számított a korban, és megint csak alkalmat adott a munkára. Ahogy a háztáji a falusi ember önkizsákmányolására épült, ugyanúgy a víkendházon, a hétvégi telken is folyamatosan dolgozni kellett.

Kalákában emelt ház Taktaharkányban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), 1984

Nyaralás? A paraszti társadalom nem ismerte az üdülés, utazás mai formáit. A hetvenes évektől aztán általánossá vált a belföldi turisztikai célpontok, gyógyfürdők és persze a Balaton látogatása, valamint a szocialista országokba – a „szlovák” hegyekbe vagy a bolgár tengerpartra – tett kirándulás. A nyaralás a megszerzett vagyon befektetésének közkedvelt formája lett. A szabadidő eltöltésére egyre inkább úgy gondolunk mint töltődésre, amely alkalmat ad a mindennapi ritmus és az életcélok újragondolására.

Császár mezőgazdasági termelőszövetkezete

– Amint a vírushelyzet lehetővé teszi, felkeressük azokat a településeket, amelyekről a nyolcvanas évekbeli fényképek készültek, és újabb néprajzi gyűjtést végzünk – ígéri a skanzen főigazgató-helyettese.

– Addig is strukturált interjúkat készítünk polgármesterekkel, valamint közösségi részvételi módszereket alkalmazunk, kérjük és várjuk az egyéni sorsokat felvillantó fényképeket és történeteket.

A rendszerváltást követő három évtized változásaira összpontosítunk.

Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a kezdeti nagy lelkesedés után milyen tapasztalatokkal és tanulságokkal gazdagodtak a helyi közösségek.

A falvak életmódváltozását jelezték a büfék, kisebb éttermek és cukrászdák, Győrság (Győr-Moson-Sopron megye)

Hogyan hatott az elöregedő településekre a városi értelmiség megjelenése, a kiköltözők újabb és újabb hulláma? Milyen üzeneteket hordoz a vidéki Magyarország ma? A válasz attól is függ, hogy mely régióban járunk, de attól is, miként tekintünk helyi lakosként a környezetünkre. Identitását vesztő, elöregedő településen élünk, vagy prosperáló, életigenlő közösség tagjai vagyunk? Esetleg a nyaralófalvak időszakosan zsúfolt, ám az év nagy részében üresen álló házaiban vendégeskedünk?

Sokatmondó adat, van-e templom, iskola, bolt vagy kocsma, működik-e művelődési ház, mozi, posta a településen, van-e ezekre igény egyáltalán. Kik a közösségi alkalmak motorjai?

Milyen állapotban vannak a középületek, hogyan épültek be az elmúlt évek fejlesztései, uniós támogatásai a település életébe?

Épül a nyolcvanas évek ideálja, a kétgenerációs családi ház Győrságon. Előtérben egy korszerűsített parasztház

A kutató külső szemlélőként keresi a választ ezekre a kérdésekre, leginkább mégis az izgatja, hogyan határozza meg önmaga számára a vidéki létet az, aki benne él: mit mond a reményeiről, hogyan boldogul, miként éli meg a hétköznapokat, és milyen jövőképe van. Sári Zsolt szeretné, ha a kutatás végén elmondhatná: a vidéknek még mindig van megtartó ereje.

Akkor egészséges és működőképes az ország, ha a benne élők nemcsak a modern nagyvárosokat, de a vidéki miliőt is becsülik, akkor leszünk egyensúlyban, ha a nagy és kis települések egyformán hozzáférnek az oktatási, művelődési és gazdasági javakhoz.