Látó vakság

A vers nem pusztán a széplelkek pihenőhelye, hanem magunk jobb megismerése.

Gömörpéterfala, 2016. június 19. Dinnyés József énekel a Baranta-völgyben az Ősök Sarjai Ünnepen a felvidéki Gömörpéterfala közelében 2016. június 19-én. Az idén negyedszer megrendezett ünnepen a Felvidék és Délvidék közösen mutatta meg értékeit egymásnak és az érdeklődőknek. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter Forrás: MTI

Amikor költészetről, versről beszélünk, elsősorban érzelmek kerülnek szóba, valamint olyan esztétikai kérdések, mint hogy miért szép a vers. Ez természetes, mert a szépséget fölfedezni, tanulni fontos; egyúttal örömöt jelent, s az embert leginkább az öröm élteti, mozgatja. Azonban a költészet és persze általában a művészet lényegének megértése messzebb vezet bennünket egy-egy műalkotásnál. A művészi tevékenység ugyanis az emberré válás és így emberlétünk legalapvetőbb jelensége, ráadásul szervesen összekapcsolódik a nyelvi tevékenységgel. Erre utal a felvidéki író és persze kiváló stiliszta, Zalabai Zsigmond: „második anyanyelvünk: a költészet”. Vajon miért azonosítható az anyanyelv és a költészet?

Az emberré válás folyamatában döntő jelentősége van az absztrakciónak, az elvonatkoztatás jelenségének. Ez teszi lehetővé a jelentésátvitelt, a metaforát, a szimbólumalkotást, ami a nyelv, a művészet, a költészet alapja. A nyelv és a művészet kialakulásának köszönhetjük azt a kulturális fejlődést, amelynek eredményeként ma itt vagyunk. Elég jól rekonstruáljuk az emberré válás első, hosszú korszakát, amelyben a nyelvi és művészeti tevékenységek, úgymint a hangadás, mozgás, tárgymegmunkálás; vagy másként az alkotás és a kommunikáció elválaszthatatlan egységben (ősi szinkretizmusban) jelent meg.

Ennek az ősi együttállásnak máig megvannak a nyomai. Monoton munkavégzés közben szívesen dúdolgatunk, bizonyos együttes fizikai munkák meg is követelik a rigmusozást (hó-rukk). Dallam, zene, ének és nyelv kapcsolata is törvényszerű, hiszen beszédünk dallamos, zenei elemekkel is rendelkezik. Nem beszélve a költészetről, amelynek alapja a nyelvi ritmus, valamint az is köztudott, hogy az első történetmondók valójában énekmondók, kezdetben a balladákat is énekelték, a verseket „ad notam”, azaz dalra, dallamra írták. A költészet később elvesztette szerves kapcsolatát az énekkel, zenével, bizonyos avantgárd irányzatok pedig még a verskedvelőket is elidegenítették. A dallam-zene-vers kapcsolat újraélesztésére született meg az énekelt versek kezdeményezése, ebben járt az élen Sebő Ferenc, a Kaláka, Cseh Tamás vagy a nemrégiben elhunyt Dinnyés József.

Dinnyés József a felvidéki Gömörpéterfalán, 2016. Énekelt versek
Fotó: Komka Péter / MTI

Sokan kapcsolatot látnak az ősi világ képszerű látás- és gondolkodásmódja, valamint a nyelvi képszerűség között. Másként: a képi látásmódnak mai következménye a képzőművészet és a nyelvben a nyelvi kép (metafora). Hamvas Béla nyelvfilozófiájának kiindulópontja: „A nyelvet ugyanaz a mérhetetlen gazdagság jellemezte, ami a látást: a képek, vonatkozások, hasonlóságok, különbségek, intenzitás, mélység oly zsúfolt és élő szervezetű, amelyet ma még a legintenzívebb költői nyelv is csak igen ritka részleteiben tud elérni. […] Az őskori hagyomány idején élt látáshoz hasonlóval ma csak a művészetben találkozunk. […] a történet folyamán a látásban jelentkező, egyre növekvő megvakulás párhuzamosan halad a beszédben jelentkező egyre növekvő megnémulással. A látás és a szó között szoros összefüggés van.”

Várkonyi Nándor – Weöres Sándorral levelezve – a gyermekben látja az ősi képzelőerőt és kreativitást: „hitem szerint minden kisgyerekben költő rejtőzik, legalább egy életszakaszában, ha nem tör is felszínre, vagy utóbb elfelejti”. Thass-Thienemann Tivadar is erre utal: „Belőlünk kiveszett az a szimbólumalkotó képesség, amely megvan a költőkben, az álmokban, a kisgyermekekben és a mentális regresszió esetében.” És ugyanezt mondja Hamvas Béla is: „a költői nyelv a mai értelmi és köznyelvnél nemcsak eredetibb és elsődlegesebb, hanem igazabb és teljesebb is. Mint mondják: a költészet az emberiség anyanyelve.”

Halmai Tamás csodálatos aforisztikus költeménybe (Az üzenet) foglalja az ősi képlátás és a nyelv kapcsolatát: „Mikor a gyermek először beszél, / selypítésébe a lét belefér. / Nyelve hegyére tolul a világ. / Szavai még mágikus formulák. // Mikor a költő először beszél, / alig tud többet a rímeinél. / Csöndig tanulja a poétikát. / Beszéljen helyette a túlvilág. // Mikor az angyal először beszél, / szava a szélcsend, sóhaja a szél. / A gyermek fülébe súg valamit. / Üzenete versben visszhangozik” Vagyis a gyermek első szavaiban, a jó költő „csöndig tanult poétikájában” angyali tehetség, kreativitás, üzenet rejlik.

Többen érzékelik, sőt állítják, hogy a magyar nyelv különleges képalkotó jellegében megragadható ez a kiinduló állapot. Mórocz Zsolt író-művelődéstörténész így foglalja össze: „Agykutatók szerint az archaikus népek sajátossága, hogy irodalmi alkotások létrehozásánál mindkét agyféltekéjüket használják. […] az archaikus gondolkodásmód, a nyelvi vizualitás és verbalitás magasrendű szintézise mára egyetlen európai népet jellemez csupán, bennünk magyarokat. A nyugati gondolkodás szinte tökéletesen fogalmivá vált, a magyar nyelv viszont megőrizte páratlan képalkotó képességét, ami a költészet mellett az elméleti fizikában is hallatlan előnyt jelent. A magyar költő, egyedülálló módon az európai kultúrában, mindkét agyféltekéjét használja az alkotás során, míg a többiek kizárólag az egyiket, a bal féltekét, ahol a beszédközpontban a Broca-­mező válogatja, a Wernicke-mező mondatba fűzi a szavakat.”

Az egykori ősi együttállások miatt használhatunk olyan jellemzően magyar kifejezéseket, mint tárgyi, kézműves, zenei anyanyelv. És ezért kulcs az ember megismeréséhez a nyelv és a költészet. A „széplelkek” irodalomszeretete mélyén tehát elveszett, ősi, képi, szimbolikus, harmonikus világ keresése rejlik. Ezért érdemel figyelmet a gyermeknyelv, a gyermekfolklór, az álmok világa, de mindenekelőtt a költészet, az irodalom.

A vers nem pusztán a széplelkek pihenőhelye, hanem magunk jobb megismerése.

*

Az idei, 55. magyar nyelv hete témája: a költészet nyelve. A nyelvi hét április 11-én, a költészet napján kezdődik és 18-ig tart az Anyanyelvápolók Szövetsége (ASZ) és más szervezetek együttműködésében. Programja a járványveszély miatt a világhálón követhető: mindennap 19.00 órakor online közvetítés az anyanyelvapolo.hu és az mnyknt.hu honlapokon.

Április 11. Megnyitó. Köszöntőt mond: Juhász Judit, az ASZ elnöke, Balázs Géza, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke. Tempora mutantur: beszélgetés Görög Ibolya protokollszakértővel.

Április 12. A költészet nyelvéről beszélgetnek költők, irodalomtörténészek, nyelvészek.

Április 13. Nyelvi kérdezz-felelek. Nyelvészek élőben válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.

Április 14. A Magyaróra című lap nyilvános szerkesztőségi ülése.

Április 15. Online tárlatvezetés a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumában.

Április 16. Pódiumbeszélgetés kortárs költőkkel-írókkal.

Április 17. A közélet nyelve: a vendég ország­gyűlési képviselő, újságíró, rádiós szerkesztő.

Április 18. Költészet a zenében – magyar szemmel. Erdős Róbert operaénekes estje (zongorán kísér: Harazdy Miklós).