Megmászni az Üveghegyet

Történetek azoknak, akik még hisznek a mesékben – küzdelemről, végzetről, vagy indiántollas, öreg mesélőtől.

Forrás: Pexels

Virginia Sol 1993-ban született Szentesen. Az írói álnév valójában Toczauer Júliát rejti, aki tizenegy éves kora óta ír, eddig két regénye és számos rövidebb írása jelent meg. „Érdekelnek az emberek közötti bizarr kapcsolatok, a természet rendje és határtalansága, és persze szeretek a világon elmélkedni” – vall önmagáról.

Virginia Sol néven 2019-ben jelent meg A belső vad – Fogság című regénye, amely küzdelemről, adósságról, belső démonokról, végzetről szól. Öt szálon fut a cselekmény, családokat és párokat követünk nyomon. Mindenki harcol valamiért, miközben valami elől menekül. „Én lélektani krimiként szoktam emlegetni, de kétségtelen, hogy szeretem keverni a műfajokat, így elég nehéz kizárólagosan besorolni. Nem életbölcseleteket kíván megosztani, igyekeztem ugyan igényesen megírni a regényt, de attól még nem egy szépirodalmi mű. Azoknak ajánlanám, akik a karakterekhez hasonlóan a múltjukban ragadtak, és reményre van szükségük” – fogalmazott egy interjúban Toczauer Júlia.

Szintén Virginia Sol néven tavaly jelent meg második kötete, Az utolsó mesemondó, amely a Kárpát-medencei Tehetséggondozó díjnyertes kisregénye lett. A történetet, amelyet indiántollas, öreg mesélő alakja ihletett, át-átszövik a magyar és más népek mítoszai, népmeséi, legendái. A főszereplő kislány, Luca szülei éjt nappallá téve dolgoztak, hogy jól menő vállalkozásukat fenntartsák. Külföldi útjaikra nővérét, a kilencéves Annát már elvitték, a kétéves Lucát viszont az Erdélyben élő Nagyapára bízták. A kislány ott szeretett bele a mesékbe, a természetbe, a csendbe, a Küküllőbe. Nagyapa megismertette őt a táltosaival, Sárkányországgal, a koboldokkal, együtt járták be a harmadik határt, megmászták az Üveghegyet, meglesték az ördögök kincsét, hétmérföldes csizmával szelték át a vidéket. Az évek során ezek az élmények teljesen megváltoztatták Lucát. Az iskolában ő lett a fura lány, akit az osztálytársai kinevettek, akire az órákon a tanárok rászóltak, hogy ne álmodozzon állandóan, térjen vissza közéjük. Luca viszont nem akart mást, csak felülni aranyszőrű csikója hátára, kinyargalni vele a valóságból, és a Küküllő partján a víz csobogását hallgatni.

Egy nap levelet kaptak Nagyapától, aki „mielőtt elindul a nagy útra”, szeretné látni őket, megbizonyosodni arról, hogy a rokonai akkor is rendben lesznek, ha ő már csak a távoli országból tud vigyázni rájuk. A kissé furcsa család felkerekedik, és nekivág a „feledhetetlen” utazásnak. Luca szemén keresztül ismerjük meg az utat Nagyváradon, a Király-hágón, Kolozsváron át a Küküllő menti házig, ahol a díszbe öltözött Nagyapa vár rájuk. Az indiántollas törzsfőnöknek addigra elfogytak a feladatai. Most már Lucán a sor, hogy tovább mesélje a történeteket.

A regényt fiataloknak és gyermeklelkű felnőtteknek ajánlom, olyanoknak, mint Luca, akik még mindig hisznek a mesékben, és szívesen adják tovább őket. Valószínűleg közéjük tartozik Toczauer Júlia is, akinek gyerekkora óta két hobbija van: az írás és a fotózás. Ha ír, képekben álmodik, ha fotókat készít, történetként látja az eseményeket.

(Virginia Sol: Az utolsó mesemondó. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2020. 136 oldal. Ármegjelölés nélkül)

(A borítókép illusztráció. Fotó: Pexels)