Mindenhez is

Egy szóvicc, mely jelentéstani összeférhetetlenségen alapul, az eredeti környezetén túllépve helytelen.

A kép illusztráció. Forrás: Pexels

Egy ideje hallani efféléket: Te ehhez is értesz? Persze, mindenhez is. Nyelvérzékünk berzenkedik ellene; vagy nevet, vagy bosszankodik rajta az ember. A mindenhez is… szerkezet egy viccből származik. A vicc pedig sajátos szóvicc, olyan nyelvtani vicc, amely a jelentéstani összeférhetetlenségen alapul. Lássuk a kiinduló viccet és változatait!

A riporternőnek mutogatja a székely a házát: – Ezt a házat én csináltam, a kaput es, az udvari kemencét es, a kanalamat es, a nadrágomat es… Mire a riporternő: – Hát maga mindenhez ért? Mire a székely: – Mindenhez es! Az alapviccnek számos változata született: Egy ember beszédbe elegyedik egy székellyel: – Jól hallottam, bátyám, hogy a székelyek mindent tudnak? – Mindent is. Vagy egy másik: A székely bácsi kérdezi a fiát: – Mindent megittál, fiam? – Mindent is, édesapám.

A székely viccek sajátossága a kicsit rejtőzködő, sejtető, nem mindent rögtön kimondó magatartásmód, ezért is szoktak székely „furfangról”, csavaros székely észjárásról beszélni.

Ennek az a lényege, hogy a dolgok mögött még van valami, amit most nem fejtünk ki. A „mindenhez is” nyelvi tréfa azután széltében-hosszában elterjedt, van, aki az ugyancsak divatos Chuck Norris-viccektől számítja: Chuck Norris nem mindenhez ért, hanem mindenhez is. A nyelvi lelemény legutóbb még egy webáruház által kínált póló felirataként is olvasható: „megiszunk mindent IS”.

A kép illusztráció. Fotó: Pexels

De mi a nyelvi tréfa magyarázata? Egy jelentéstani szabály megszegése. Mert hogyan kellene azt mondani, hogy valaki többféle dologhoz ért? X. ért a vakoláshoz és a burkoláshoz. A burkoláshoz is. Y. verset és prózát egyaránt ír. Tehát prózát is. Fokozhatjuk: Z. csaknem mindenhez ért. Ennél a formánál szabadult el a nyelvi lelemény: mindenhez ért > mindenhez is ért > mindenhez is.

Csakhogy ilyet alapvetően nem mondunk. Mert a minden általános névmás önmagában jelent összességet, teljességet; magában foglal mindent, amire vonatkozik

– ennek kapcsán nem bővíthető az is nyomósító, fokozó határozószóval. Tehát mondhatom azt, hogy a lányok és a fiúk is, először is, az ördögbe is, én is, ő is, ne is törődj vele, de

jelentéstanilag nem nyomósíthat egy teljességet, mindenséget jelentő, összefoglaló értelmű általános névmást. Tehát nem mondhatjuk, hogy mindenki is, mindegyik is, mindnyájan is. Ugyanígy nem járulhat tagadó összefoglaló névmáshoz sem: senki is, semmi is.

Jelen esetben mégis ez történt. Vajon miért?

A jelentéstani összeférhetetlenség nem ismeretlen a stilisztikában, retorikában. A jelenség neve: oximoron, azaz teljes képtelenség, esetleg ostobaság. Az oximoron olyan fogalmakat, jelentéseket s mint látjuk, nyelvtani viszonyokat kapcsol össze, amelyek a világról alkotott ismereteink vagy jelen esetben nyelvérzékünk szerint nem lehetségesek. Éppen ezért hatásosak, kizökkentik, meghökkentik a befogadót. „Te sem haltál meg, népem nagy halottja!” (Arany János: Széchenyi emlékezete); „látom a szemem: rám nézel vele” (József Attila: Magány); „A költő hangja száll, / visszhangja támad s hallható / a néma s mégis harsogó időben” (Radnóti Miklós: Köszöntő); „Ő jár fönt a tetőkön, / ha a nap lemenőben, / s ha túl előre dőlök, / ő zuhan ki belőlem” (Halmai Tamás: Neki mondom); „A tóban tükröződő vízesések / Kitartóan zuhognak az ég felé” (Acsai Roland: Wittgenstein naplójából).

Az oximoron magyarul: látszólagos képtelenség.

Azért látszólagos, mert bár valójában tényleg képtelen, mégis az egymást kizáró, lehetetlennek ítélt fogalmak, jelentések rámutatnak a mindennapi tapasztalat, értelem határán túl lévő – metafizikus – lehetőségekre. De használjuk őket a figyelemfelkeltés szándékával is, mert ezek ugyancsak oximoronok: rettenetesen szép, borzasztóan szereti, haláli jó.

A minden is szerkezet egyszeri szóviccként még ötletes volt, eredeti környezetén túllépve azonban már inkább modoros.