A XIX. század elejére alakulhatott ki – a nyelvterület egyes részein – a szó mai köznyelvi ’útonálló, rabló, zsivány, tolvaj’ jelentése, de egyes nyelvjárásokban a fogalom korábbi értelme is megőrződött.
Ahogy Küllős Imola egy írásában felidézi,
Debrecenben és környékén az alkalmi, időszaki munkás neve volt a „betyár”, a Hegyalján a városi munkára járó falusi embert hívták így.
A Pest megyei Turán a zselléreket, az Alsó-Duna mellékén a hajóhúzó munkásokat nevezték betyárnak. Ezekkel a jelentésekkel függhet össze betyárbútor szavunk is, amely könnyen összeszedhető holmira, a szegény emberek, napszámosok egyszerű cókmókjára utal.
A betyár fogalom megváltozott jelentését nagyobb mértékben a XIX. századi ponyvairodalom terjeszthette el a köztudatban. Jellemző, hogy a szlovák és a német nyelvbe is a magyarból került be, ’útonálló’ értelemben. A szó melléknévi használata, ’rossz, neveletlen, szilaj’ jelentése is a betyárok közfelfogás szerinti életmódja alapján alakulhatott ki, és így vált a betyár jó néhány szólás, közmondás alapjává is: „Káromkodik, mint a síki betyár”, „Két pofára eszik, mint a dolgos betyár”. Hasonló szemléleti alapon keletkezhettek a „kapcabetyár” (’hitvány, megbízhatatlan’), „betyárleány” (’könnyű erkölcsű leány’) vagy a „telefonbetyár”, „aszfaltbetyár” kifejezések is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!