Sikoly és üres szék

Kiváló pszichiáter és népszerű író. Már pályája kezdetén elkezdett foglalkozni a művészek és a pszichiátria összefüggéseivel. A Teremtő vágyak című könyvsorozatában azt kutatja, ami az alkotások, a festővászon mögött történt. A művek keletkezéstörténete érdekli, a meghatározó találkozások, a művész és a múzsa viszonya, az érzelmi függőségek. Jelenleg a Szemfényvesztő művészet című könyvén dolgozik.

A festő önarcképe az amszterdami Vincent van Gogh Múzeumban. Sors a képben Fotó: Jasper Juinen Forrás: Getty Images

Gerevich József
Fotó: Wikimedia/Bacskó Levente

– A traumákat fel lehet dolgozni művészeti alkotások által?

– Igen, de ehhez segíteni kell a pácienseknek. Igyekeztünk, hogy rátaláljanak arra a műfajra, amelyhez igazán kedvük és tehetségük van, ahol őszintén és szépen meg tudnak szólalni. A művészet eszközei lehetőséget adnak az önismeretre, a másokkal való kommunikációra, az önkifejezésre. A nappali szanatóriumban a páciensek festettek, rajzoltak, helyi rádiót is létrehoztunk, az épület pincéjében színházat szerveztünk, még zenekarunk is volt! Sok izgalmas dologgal foglalkoztunk. Minden hónapban rendeztünk egy kiállítást, ahová meghívtunk irodalom- és művészettörténészeket, írókat, festőket, zenészeket. A programok nyilvánosak voltak, bárki bejöhetett az utcáról, így sokan reális képet kaptak arról, hogy mi zajlik a pszichiátrián belül. Természetesen egyéni és csoportterápiát is tartottunk, és ha a páciensnél nélkülözhetetlen volt, gyógyszert is felírtunk.

– Mi indította el a műalkotások és a művészek életének kutatása felé?

– Először kiváló magyar festők – Gulácsy Lajos­ és Nemes-Lampérth József – pszichózisa és művei között kerestem összefüggéseket.

– A Teremtő vágyak három kötetében hetven találkozásélményről ír, amikor a művészekre egy-egy találkozás olyan mély hatást gyakorolt, hogy elindította bennük az alkotó folyamatot. Emellett hetvennél több festmény háttértörténetét is feljegyezte. Volt olyan esemény, amelyen ön is elcsodálkozott?

– Rengeteg meglepetés ért! Először csak hosszan nézem a képet, és hagyom, hogy hasson rám, aztán, ahogy egyre jobban elmélyülök benne, felvetődnek a pszichológiai kérdések. A művészettörténész a képek stílusát, formai megoldásait figyeli, az ikonográfus a kép tartalmát. A pszichiáter azt tanulmányozza, hogy milyen pszichológiai motívumok hívták életre a képet. Ehhez a művet és a művész élettörténetét is jól kell ismerni. Például Balthus Gitárlecke című festménye egy szexuális abúzust ábrázol, a gitártanárnő molesztálja a tanítványát. Ha az ember utánajár, hogy miért készült a kép, és miért épp akkor, kiderül, hogy gyerekkorában a művész vált áldozattá, és amikor a képet festette, újabb és újabb súlyos hatások érték. Lucian Freud Festő és modellje című képén a kanapén meztelenül fekvő modell festette a képet, és a festőnek ábrázolt nő, Celia Paul a valóságban a múzsa volt. Oskar Kokoschka Alma Mahlerrel való szakítása után készíttetett egy életnagyságú bábut – Alma babát, amely sok képén megjelenik –, amelyet felöltöztetett, kikocsizott vele, az operába is elvitte. A művészet pszichológiai megközelítése – annak tisztázása, hogyan keletkeznek a műalkotások lélektani, illetve személyes motívumok révén – nagyon érdekes téma, sokakat érdekel. Ha alaposan tanulmányozzuk a művész élettörténetét, és a különböző életeseményeket egybevetjük az alkotással, akkor rájövünk, hogy a betegségek, a függőségek, a vágyak, az elfojtások, a társ, a szerelem vagy a szexualitás milyen hatást gyakoroltak a művészre és alkotásaikra.

– Ha nem személyt ábrázol a festmény, hanem egy tárgyat, akkor hogyan tudja „felfejteni” a képet?

– A könyvem ihletője Van Gogh üres széke volt. Miután egy monográfiában elolvastam Van Gogh széke pipával című – első ránézésre egyszerűnek tűnő – csendéletének háttértörténetét, megdöbbentett, hogy a képben benne van a festő sorsa a gyermekkorától haláláig. Van Gogh második gyerekként született, a bátyja csecsemőkorában meghalt, amit a szülők annyira fájlaltak, hogy az étkezőasztalnál mindig elhelyeztek egy széket a testvérnek. Az üres szék a festő számára nem ugyanazt jelenti, mint nekünk. Számára a halál megtestesítője.

A festő önarcképe az amszterdami Vincent van Gogh Múzeumban. Sors a képben
Fotó: Getty Images

– Könnyen hozzájut információkhoz, sok anyag maradt a művészek után?

– Az első kötetem után sok kritikát kaptam, hogy miért csak külföldi művészekkel foglalkozom. A másodikban és a harmadikban már szerepelt néhány magyar is. Ennek az az oka, hogy a külföldi művészek életét sokkal jobban feldolgozták. Több izgalmas magyar író biográfiáját ismerjük, József Attila életét tökéletesen feltérképezték, Kosztolányiról és Babitsról is sok mű jelent meg, de Munkácsy Mihályon kívül nem sok könyvet találunk festőkről. Művészettörténészek írtak elemzéseket Gulácsyról, de az életét nem dolgozták fel. Ungvári Gábor kollégámmal könyvtárakba, kézirattárakba jártunk, az elkallódott kórrajzai után nyomoztunk, hogy fel tudjuk dolgozni életének azokat a fontos mozzanatait, amelyekre szükségünk volt, hogy megértsük a műveit.

– Ismer kortárs művészeket?

– Elég sokat.

– Egyszer majd ők is sorra kerülnek a könyveiben?

– A Teremtő vágyak című könyvemben már írtam olyan művészekről, akik ma is élnek, igaz, külföldiek. A legújabb könyvembe viszont élő magyar művészek is bekerülnek.

– Az olvasói és a közönség mindig egyetért az elképzeléseivel a művekről és a művészekről?

– Nem kell hogy egyetértsenek. Egy művet nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, az enyém csak egy a sok közül. Munch Sikoly című képe azért is izgalmas mű, mert projektív tesztként is értelmezhető. Ha megmutatom egy páciensnek, és ő elmeséli, hogy mit lát a képen, az sokat elmond az ember személyiségéről.

– Ha a páciens betegségéről van szó, akkor a pszichiáter tudja, hogyan segítsen. De mi történik, ha az orvos kerül bajba, ha ő küzd pszi­chiátriai betegséggel?

– Ha a statisztikát nézzük, akkor egyértelmű, hogy a pszichiáterek veszélyeztetett csoportot alkotnak, közülük többen lesznek öngyilkosok, alkoholisták és drogfüggők, mint az átlagpopulációban. Ez egyrészt arra utal, hogy nagyon érzékeny emberek, másrészt arra, hogy a szakmai munka, amelyet végeznek, komoly lelki megterhelést okoz. Én is évekig jártam pszichoanalízisbe, ahol nemcsak azt tanultam meg, hogyan kell saját magammal bánni, hanem azt is, hogyan kell karbantartanom a lelki egészségemet. Az írás vagy bármi más hobbi hasznos és jó, de alapvetően nem ezek mentenek meg, hanem az a szemléleti tudás, amelyet saját magam érdekében használok.

Névjegy

Gerevich József pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író 1948-ban született Budapesten. A pszichiátriai betegségek teljes spektrumának diagnosztikáját és kezelését végzi. Kiemelten foglalkozik szenvedélybetegségekkel, hangulat- és szexuális zavarokkal. Folyóiratokat, köteteket szerkeszt, tudományos előadásokat tart művészetpszichológiáról, blogot és könyvet ír alkotókról és műveikről. 2019-ben vehette át az Oláh Gusztáv-életműdíjat.