Csakhogy nem így lett. A kötet harmadáig megy minden a maga útján, az ember vigyorogva olvas, noha alapvetően kiszámítható a cselekmény. Amely aztán kifullad, mintha Jonasson kifogyott volna az ötletekből. Ekkor belépnek új szereplők, aránylag érdekes karakterek, de ettől kezdve mintha másik regényt olvasnánk, és többé szóba sem jön az Édes a Bosszú Részvénytársaság a maga sajátos üzleti modelljével. Bejön az ellenszenves képkereskedő (neonáci, mi más!), aki nem érti a modernizmust, viszont jól tud házasodni, bejön a gügye feleség, aki amúgy okos, és szerelembe esik a fekete zabigyerekkel, akit prostituált anyja rásóz az ellenszenves képkereskedőre, bejön a fekete-afrikai maszáj javasember, aki valahogy Svédországba kerül szandálban, és vannak bonyodalmak, lekvárosüveggel véletlenül elkövetett gyilkosság, megcsömörlött nyomozó s a többi. Egy sor különös figura, nyomokban megmosolyogtató helyzet, de a történet nem áll össze semmivé. Szinte érződik, ahogy kínlódik a szerző, hogyan is zárhatná le az egészet úgy, hogy valami értelme is legyen. Nem jön az a fránya ötlet, és a végén már humor sem. Az egész izzadságszagúan záródik, mint amikor zihálva kapaszkodunk fel a hegygerincre, ahol nincs is semmi látnivaló, viszont örülünk, hogy legalább vége. A kiadó szerint ez „Már megint az év legviccesebb könyve!”.
(Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság. Fordította: Kúnos László. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020, 374 oldal. Ára: 4299 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!