Csudijó

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan operettben és musicalben szerepelt. A közönség évtizedek óta vastapssal fogadja, amikor belép a színpadra. Énekhangja, színészi játéka és tánctudása nemcsak a nézőket, a kritikusokat is lenyűgözte. Nemrégiben a Nemzet Színésznője kitüntető cím birtokosa lett.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek – olvasható a Színházi Dolgozók Szakszervezete honlapján. A nemzet színészei egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket, és a jelöltek közül egyhangúlag Lehoczky Zsuzsát választották maguk közé tizenkettediknek. A kitüntető címhez elsőként a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila gratulált telefonon a művésznőnek, aki óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy őt választották. Rengeteg gratulációt kapott, több tucat üzenetre válaszolt. Sokan virágcsokrokat küldtek neki, és majdnem minden reggel meghívták valamelyik televízió­ba. Annak is örült, hogy az egyik tévében két kollégájával, Bereczki Zoltánnal és Csonka Andrással eleveníthették fel a pályáját.

Lehoczky Zsuzsa kisgyerekként a Szentiván­éji álomban Mustármag szerepében állt először színpadra szülővárosában, a Szegedi Nemzeti Színházban.

Pályáját táncosnőként kezdte, Szegeden 1956-ig táncolt szólistaként, aztán Kaposvárra hívták szubrettnek, ahol rögtön megkapta a Csárdáskirálynőben Stázi, majd A mosoly országában Mi szerepét. Csak egy évadot töltött Kaposváron, mert az 56-os forradalom idején be kellett zárni a teátrumot. Lehoczky Zsuzsa ismét a szegedi színház tagja lett, ahol jelentős sikereket ért el. Ahogy a művésznő korábbi interjúban fogalmazott: „Domján Edittel a világon mindent eljátszottunk.”

Felkérték 1962-ben, hogy Rátonyi Róbert partnereként vegyen részt Helsinkiben a Világifjúsági Találkozón. Ott ismerkedett meg későbbi férjével, Tichy Lajossal, a népszerű válogatott labdarúgóval.

– Tichy híresen jóképű volt, tetszett nekem, főleg, hogy nagyon udvariasan viselkedett – emlékszik vissza a művésznő. – Összeházasodtunk, majd megszületett a kislányunk, Krisztina.

Lehoczky Zsuzsa Fotó: MTI–Szigetváry Zsolt

Lehoczky Zsuzsa 1962-ben szerződött a Budapesti Operettszínházhoz, amelynek azóta is tagja. Emlékezetes alakítást nyújtott – többek között – a Lili bárónőben, A víg özvegyben, a Bál a Savoyban-ban, a Marica grófnőben, a Mágnás Miskában. Sárdy János oldalán a Csókolj meg, Katám! című darabban remekelt. Az Isten pénze című musicalben még rappelt is. A hatvanas-hetvenes években az egyik legnépszerűbb magyar színésznő volt, aki pályája során nagy művészekkel játszott együtt: Honthy Hannával, Feleki Kamill-lal, Latabár Kálmánnal, Ajtay Andorral, Básti Lajossal. Ajtayval A Tündérlaki lányokban lépett színpadra, Bástival a My Fair Ladyben Eliza szerepében. 1966 februárjában tartották a musical magyarországi ősbemutatóját, amelynek végén a színészek játékát a közönség álló tapssal jutalmazta. Lehoczky Zsuzsa humora, ének- és tánctudása remekül érvényesült a szubrettszerepekben. Nemcsak zenés, hanem prózai darabokban és vendégművészként is sikert sikerre halmozott. Az előadások után rajongói virágcsokrokkal a kezükben álltak a művészbejárónál, de az is előfordult, hogy két barátja feldíszített konflissal várta, és vitte végig az Andrássy úton.

Lehoczky Zsuzsa neve összefonódott az operettel, ő lett a műfaj egyik nagyasszonya. A Kossuth-díjat „a musicalirodalom szubrettszerepei­nek kiváló megformálásáért” vehette át.

A művésznőt 2004-ben a Budapesti Operettszínház örökös tagjai közé választották. Három évvel később – a magyar operett napja alkalmából – életműdíjjal jutalmazták.

– Nincs hiányérzetem, mindent eljátszottam, amit szerettem volna – mondja magáról.

Számos tévéjáték mellett a hatvanas években a Nyáron egyszerű, a Fotó Háber, a Szerencsés flótás és a Nyári játék című filmekben vállalt szerepet. De igazi szerelme a színpad maradt. Ma már az operettekben a látványos jelmezeken és díszleteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a színészi átélésre, a szerepformálásra is.

– Remek társulat van az Operettszínházban, rengeteg jól éneklő és táncoló színész játszik – mondja a művésznő. – A fiatalok irigylésre méltóan tehetségesek. Nagy tisztelettel és szeretettel fordulnak felém, és én is feléjük.

Lehoczky Zsuzsa elárulja, néha azon gondolkodik, hogy abbahagyja a színjátszást. Nagyszerű darabokban kapott szerepeket, és fantasztikus partnerekkel játszhatott együtt, de úgy véli, ennyi munka után neki is jár a pihenés.

– Ha így döntök, fájó szívvel teszem – magyarázza –, de lassan átadom a színpadot másoknak. Bár ez még nem biztos, mert az igazgató úr, Kiss B. Attila többször elmondta, hogy várnak vissza, és azt kérik, hogy legalább a repertoá­romat játsszam. Meggondolom, mert én akkor vagyok boldog, ha tapsol a közönség.

Lehoczky Zsuzsa az első, aki zenés színház művészeként részesült a Nemzet Színésze elismerésben – úgy érzi, ez a cím megkoronázza a pályáját.

Bodrogi Gyulával a Slágermúzeum című revüfilmben, 1963 Fotó: Fortepan/Hangosfilm

Polgárpukkasztó könnyedség

Az operett az egyik legelevenebb, legsokoldalúbb zenés színházi műfaj. Keletkezése két zseni nevéhez fűződik. Egyikük Mozart, akit névadóként említenek, mert ő nevezte „operettá”-nak, kis operának, operácskának, a másik Jacques Offenbach, a francia operett megteremtője. Az operettet könnyednek nyilvánítják, miközben a cselekménye sokszor odamondogató, polgárpukkasztásra épül, társadalomkritikát fogalmaz meg. Mindig ironikus, gyakran fricskát mutat a hatalomnak és a hatalmasságoknak. A legtöbb esetben a szerelem áll a történet középpontjában, többnyire gazdag arisztokrata szeret bele egy szegény lányba vagy fordítva.

Az operettet a könnyű zeneműfajhoz sorolják, miközben az előadása sokrétű tudást kíván. A színészeknek a mesterség csínját-bínját ismerniük kell, és nem játszhatnak ugyanolyan stílusban, mint harminc vagy negyven évvel ezelőtt. A kor elvárásának és ízlésének kell megfelelniük. A prózai részeket színészileg jól kell előadniuk, a nagy áriákat pedig úgy kell elénekelniük, hogy közben táncolnak, akrobatikus mutatványokat végeznek. Blaha Lujza, Fedák Sári, Kiss Manyi, Németh Marika, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán idején olyan népszerű volt a műfaj, hogy tömegek tódultak a színházba. A nyolcvanas években Németh Sándor volt az egyik legnépszerűbb táncos komikus.

Az operett nyitott műfaj, számtalan esetben előfordul, hogy a szereplők kiszólnak a közönséghez, összekacsintanak a nézőkkel. Néha még a közönség reakcióját is megvárják, ami klasszikus mű esetében elképzelhetetlen. Ahogy a magyarok, úgy más országok zeneszerzői is hozzáadták a darabokhoz nemzeti sajátosságaikat.

A magyar operett legfontosabb jellegzetessége a csárdás és a verbunk alkalmazása, ami persze nem azt jelenti, hogy nincs a darabban keringő vagy polka. Kiváló operettszerzőink közül – Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Fényes Szabolcs, Jacobi Viktor, Ábrahám Pál – nemzetközileg a két legismertebb Kálmán Imre és Lehár Ferenc. A Csárdáskirálynőt a mai napig előadják a világ számos színpadán. A nagy operaházak Lehár A víg özvegy című művét tartják folyamatosan műsoron.

A musical, amely inkább az egyénről, az érvényesülésről szól, ma már népszerűbb, mint az operett, de miután az Operettszínházban fiatal sztárok is szerepet kaptak operettekben, a rajongók nagy része azokban a darabokban is megnézte őket. Lehet, hogy a műfaj vesztett valamennyit a népszerűségéből, de nem megy ki a divatból. A magyar operett az első és eddig egyetlen színházi műfaj, amely 2013-ban elnyerte a hungarikum címet.

Kiemelt kép: Fortepan/Hangosfilm