Háromba tört vadászpuska

Évszázados étkészleteket, több kiló régi italosüveget, poharat, gyógyszertári szelencét, fogkeféket és egyéb érdekességet mentettek ki önkéntesek Rónay Tibor kiszombori kúriájának pincéjéből. A nemesi család történetét kutató csapat tagjai a községből és a világhálóról is begyűjtöttek már néhányat az egykori birtokközpont emléktárgyaiból. A kincseket restauráltatják, majd a felújított épület tetőterében kiállítják.

A Rónay család kiszombori kastélya évek óta romosan és kihasználatlanul áll Fotó: Havran Zoltán Forrás: Havran Zoltán

A gyengén megvilágított tereket a szocializmus csúcsbútorai töltik be, a fémpolcokra irattömegek nehezednek. Egy viszonylag nagy méretű, öt-hat méter magas szobában foglalunk helyet. Itt hallom, hogy a kúriának hatalmas terei, szalonjai voltak, ezeket könnyű volt feldarabolni. Mégsem esett szét annyira az épület, mint a tornyos kastély, amely ma már az önkormányzaté. Bizonytalan tulajdonosi háttere miatt hosszú pereskedés folyt a megszerzéséért a rendszerváltást követő években. Aztán több terv is született a hasznosítására. Szó volt arról, hogy idősek otthona lesz, de az is felvetődött, hogy a megyei múzeum helyezi ide a raktárát. Az ötletek kivitelezhetetlennek bizonyultak, ahhoz meg túl nagy az ingatlan, hogy funkció nélkül felújítsák, mondja Ferenc. A tetőt és a toronyba vezető lépcsőt 2000-ben hozták rendbe, de ezzel le is zárult a rekonstrukció. Jelenleg zsákvarroda működik a kopott falak mögött.

– Ha kinézünk az ablakon, a XI–XII. században épült körtemplomot látjuk, a túloldalon a díszeitől megfosztott Nina-kúriát, picit arrébb az Aladár-kúriát, amely most étterem, és amelynek az emeletén kiállítóteret rendeztek be. A Rónay család minden tagja próbált emelni magának egy nagyobb épületet, ha nem is épp kastélyt – mondja idegenvezetőnk.

A Rónay német gyökerű, gazdag família volt, erős kapcsolati tőkével rendelkezett. Ispánok, alispánok kerültek ki tagjai közül, az 1896-os bandérium díszmenetének egyik tagját is ők adták. A vidék is gazdag volt, amíg Trianonban meg nem húzták a határt a falutól három-négy kilométerre, s a Maros meg a Tisza el nem vágta az itt élőket az ország többi részétől. A gyökerek elszakadtak. A település mezőgazdasági területének egyharmada a határon túlra került, a második világháborút követően a nemesi rétegnek is mennie kellett, 1945 után pedig elindult a szabad rablás. Határozat született arról, hogy

mindent le kell bontatni, ami a múltra emlékeztet, a kastély tégláit a parasztok között akarták szétosztani.

Fotó: Havran Zoltán

Amikor a csapattagok két éve bejárták az épületet, és a falak kialakításából következtetni próbáltak arra, melyik helyiség mire szolgálhatott, felfedeztek egy pincét, amely az udvaron beomlott. Az így keletkezett résen ereszkedtek le a mélybe, ahol megközelítőleg két méter magas törmeléket találtak. Gyakorlatilag kúszniuk kellett benne. Ásót, kapát, ecsetet ragadtak, vödörrel hordták ki innen a hulladékot. Most már körülbelül öt méter mélységben dolgoznak. Ezt már Endrész Erzsébet, az önkéntes csapat egyik tagja, a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke idézi fel.

Alkalmanként akár 15 vödörnyi népi kerámiát, angol és osztrák–magyar monarchiabeli étkészletet, gyógyszertári szelencéket, cseh és holland italosüvegek töredékeit, állati csontokat és konyhai hulladékot, lőfegyverrészletet és a szocialista időszakra jellemző kávéscsészéket ásnak ki innen, az elmúlt másfél évszázad tárgyi emlékeit, jóllehet előzőleg mindenki csak mosolygott rajtuk, és legyintve azt mondta, nincs ott semmi. Sőt olyan kerámiavázák is előkerülőtek, amelyekre a makói muzeológusok is rácsodálkoztak. Amikor meglátom a „leletekkel” teli asztalokat, magam sem tudom eldönteni, melyik darabot vizsgáljam meg közelebbről.

A kúriatulajdonos fia, ifjabb Csanádi Ferenc joghallgató a fogkefékre hívja fel a figyelmemet. Kezdetben nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. De mivel nem dobnak ki semmit, inkább lemossák, ebben az esetben is tisztázódott, mit tartanak a kezükben.

– Cipőkefe? Fadarab? Esetleg csont? Áh, szoci termék, dobjuk ki! Áh, ne dobjuk ki! Ez így ment, míg a megtisztított fogkefenyeleken fel nem sejlett a Vértessy Sándor felirat. Egy régi újságból kiderítettük, hogy a férfi 1867–1900 között tartott fenn divatáruházat Budapesten. Ebből egyszerű volt kikövetkeztetni, hogy a család tőle vásárolhatta a csontkeféket – meséli Ferenc. – De találtunk rozsdafoltos fadarabokat is, amelyek összerakva szándékosan háromba tört elöltöltős vadászpuska formáját adták ki.

Az értékmentő munkának tavaly december közepén láttak neki. Január derekára már annyi minden előkerült, hogy felvetődött, kérniük kellene a lakosság segítségét. A Rónay Tibor-kúria titkai oldalon közzétett felhívásukra annyian jelentkeztek, hogy a tárgyak egy részét mára meg is tisztították. Egy végzős régészhallgatótól, Papp Mátétól – aki az első hívó szóra melléjük szegődött – a feltárás módszertanát is elsajátították. Mindeközben választ kerestek arra a kérdésre is, hogyan kerülhetett be ennyi minden a ház alá. Egyelőre arra jutottak, hogy ami a hétköznapi használatkor eltört, vagy amire már nem volt szükségük, azt bedobták az emésztőgödörbe. De a bisztró is ide vezette be mosogatója csövét, így a pince feltöltődött, majd a rengeteg víz miatt beszakadt, és ezzel el is felejtette mindenki.

Fotó: Havran Zoltán

De nem csak a gödörből kerültek elő a kúriával kapcsolatba hozható emléktárgyak. Máté a Facebookon figyelt fel egy XX. század eleji címeres varródobozra, amelyet egyik ismerőse osztott meg, aki a tárgyat felsőpulyai Rohonczy Etelkától örökölte. A fiatal hölgy nászajándékba vagy ajándékba kaphatta, talán Rónay Jenőtől, Rohonczy Gedeon barátjától. Ám az is elképzelhető, hogy megvásárolta azt a családtól. Egy másik érdekes szerzeményük a XIX. század végi kereszthúros zongora. Ezt egy felújítás alatt álló épület udvarán találták, ahol az évek során szemetet hordtak rá.

Jelenleg a dongaboltozatos pince felénél tartanak, és várják, hogy az ingatlan többi része is felszabaduljon. Remélik, hogy miután lebontják a tapétát, és hozzáférnek a falakhoz, azokon is találnak értékes meglepetéseket. A talált tárgyakat restauráltatják, majd kiállítják a tetőtérben.

A két oldalági leszármazott, Eszter és Péter nem tart igényt a hagyatékra, az ingatlan utolsó tulajdonosa, Rónay Tibor 1980-ban halt meg hajléktalanként Szegeden. A műtárgymentők úgy vélik, azzal, amit nem kis szerencsével és munkával feltártak, sikerült közelebb hozniuk napjaink emberéhez az egykori birtokos családot.