El is érték szerencsésen a Brentát; átkeltek rajta és megállották. Ki voltak merülve a hosszú úttól, a Ticinotól idáig. Szemben már az olaszok érkeztek. Mindenesetre időt kellett nyerniük s újra békealkudozásra fogták a dolgot. Átüzentek, hogy minden podgyászukat, foglyukat, felesleges fegyverüket, lovukat, csak egyet tartva meg, hogy hazamehessenek, átadják; soha többé Olaszországot nem bántják s erre gyermekeiket adják kezesül. De az olaszok még erről sem akartak hallani. „Mit szerződjenek, mit egyezkedjenek arról, mi már úgyis az övék; dögkutyától már nem kell ajándék” – és letelepedtek a Brenta jobb partjára pihenni. A nyugoti népek, a frankok: francziák, németek, lombárdok, akkor szerte-széjjel táboroztak. Taktikai egységeik a szerint alakultak, a mint valamely tartomány, vidék vagy úr, nemzetség, család emberei, jó barátok, szövetkezve – összeállottak, a hadjáratban, csatában összetartottak, egymás mellé sorakoztak. A csatában vitézül neki mentek az ellenségnek, jól verekedtek; de abból, a mi a hadviselésben sereget sereggé tesz: nagyon keveset tudtak. Különösen őrökre, vigyázásra, táborozáskor keveset gondoltak. Ez a hanyagság most nagy hasznára vált a magyaroknak. Látták, hogy ha akarnának, se tudnának az olaszokkal megegyezni. „Nekikmegyünk tehát bátran, mondák haditanácsukban; ha már vesznünk kell, vesszünk el vitéz módra, s azt a becsületet, a mely ránk maradt apáinkról, csorba nélkül „hagyjuk utódainkra”, s ezzel rögtön lóra pattantak, rendezkedtek és átkeltek a sekély Brentán. Elől a nyilazók vágtattak, lőttek, mögöttük a döntő támadásra készen három derékcsapat, tartalék, „les”, mint az olaszok nevezték. Támadásuk teljesen készületlenül találta az olaszokat. Ép ebédeltek, s a magyar nyíl „soknak torkára forrasztotta a betevő-falatot”. Soknak a lova még ki volt kötve; rá sem ülhetett, nem is futhatott, mikor a magyarok már ott termettek. Az egyes osztályok nem segíthették, némelyek, személyes vetélkedésből, nem is akarták segíteni egymást. Nem is volt az ütközet, hanem mészárlás. Ezeren és ezeren, köztük sok püspök, gróf, hullottak el. Úgyszólván az egész olasz sereg odaveszett, s a hír túlozva! húszezer halottat emlegetett. Berengár megmenekült, de országa újra tárva volt a magyar pusztításnak.
