A lótenyésztők szívesen választottak és választanak ma is nevet a növénynevek (Sárgarózsa, Narancs), irodalmi, zenei fogalmak (Ballada, Szoprán), italnevek, márkanevek (Tequila, Alfa Romeo), népnevek (Tatár) világából. Az előkelő származással bíró, értékes lovak családfái többféle rendszerteremtő törekvésről árulkodnak a XX. századtól: néhol az egy évben született csikók kaptak azonos kezdőbetűjű nevet, máshol az apa- vagy az anyaállat nevének kezdőbetűjét vitte tovább a csikó neve (Intim, Imperial, Írnok, Illeték).
Már a legrégebbi lajstromokban találhatóak tulajdonnévi, személynévi eredetű lónevek: Ali, Konsztandin, és a jeles kuruc kori dal is minden bizonnyal Palkó és Jankó nevezetű csikókat emleget: „Csinom Palkó, csinom Jankó”. Ez a névadási típus, amely a leginkább kifejezi az állat „humanizáltságát”, embernek tekintését, a népi névalkotásban és a versenylovak elnevezésében is igen jellemző. Egy-egy faluban gyakori lónévnek számított a Bandi, Vilma, Laci, Ferkó és így tovább. Az állatnévként is használatos keresztnevek sokszor a szokatlan, újszerű, emberek által még kevésbé viselt nevek közül kerültek ki. Előfordult, hogy a gazdák haragosuk, kevéssé szívelt elöljárójuk nevét adták gúnyolódva háziállatuknak.
