Őrület az utakon

Nem telik el hét, hogy ne járná be a médiát egy-egy büntetőfékezéssel vagy más közúti agresszióval kapcsolatos hír, fedélzeti kamerás videó. Kérdés,­ hogy a normális többség biztonsága érdekében ki lehet-e zárni a gépjárművezetésből a szociopatákat, pszichopatákat és egyéb mentális zavarral küzdőket. Ha igen, milyen módon? Ha nem, akkor miért nem?

Mentés az M1-esen Lébénynél. A legsúlyosabb baleseteket azok okozzák, akik a legjobb autókat vezetik Fotó: Huszár Gábor Forrás: Kisalföld–Huszár Gábor

– A pszichológia erős felindultságból elkövetett cselekményként kezeli a büntetőfékezést, amely során a következményeket nem mérlegeli az illető. Ez rendben, de amikor a bíróságok is ennek megfelelően mérlegelnek, relativizálják a közveszélyokozást, ami szerintem hibás bírói gyakorlat – szögezi le az egyesület ügyvezetője hozzátéve, ha bizonyítani lehet, hogy az illető veszélyeztetett másokat, a többiek védelmében, mindenféle mérlegelés nélkül ki kellene zárni a gépjárművezetők köréből.

Az egyetlen lehetőség a bizonyításra, ha fedélzeti kamera rögzíti az eseményeket. Amikor néhány évvel ezelőtt tömegesen terjedni kezdtek ezek az új eszközök, a magyar igazságszolgáltatás illetékesei – érthetetlen módon – ahelyett, hogy ösztönözték volna elterjedését, kijelentették, hogy az ilyen felvételeket nem lehet bírósági eljárásban bizonyítékként felhasználni – noha a térfigyelő kamerák felvételeit igen.

Mi a különbség a kettő között, ez nem derült ki, de ma már szerencsére mindegy is, mert ez a bírói állásfoglalás jogtörténeti kategóriává vált: már a hazai bíróságok is elfogadják bizonyítékként a fedélzeti kamerás felvételeket. A szakirodalom szerint legjobb az előre és hátra is mindent rögzítő, kétkamerás megoldás, elvégre sosem tudhatjuk, honnan jön a közúti agresszió.

Mentés az M1-esen Lébénynél. A legsúlyosabb baleseteket azok okozzák, akik a legjobb autókat vezetik
Fotó: Kisalföld–Huszár Gábor

Legszerencsésebb volna persze már azelőtt kiszűrni az agresszióra hajlamos, személyiségzavaros embereket, amikor hozzájutnának első jogosítványukhoz. A megkérdezett szakemberek ezzel mindnyájan egyetértenek, de hogy ez lehetséges-e, ebben már különböznek az álláspontok. A Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági Szakágának igazgatója, Kocsi Attila magánvéleményként fogalmazza meg, hogy az A és B kategóriához szükséges háziorvosi vizsgálat pszichés felmérésre nem terjed ki.

Hiányzó pszichológusok

Jobb a helyzet a hivatásos gépkocsivezetői jogosítványok esetében, mert ezeknél pályaalkalmassági vizsgálat (páv) is szükséges, amely tartalmaz pszichológus által végzett vizsgálatokat is. Ezek a szükséges képességek meglétére (periferiális látás, reakcióidő, kockázati hajlandóság, döntési képesség, a jó megoldás kiválasztásának képessége, figyelemmegosztási és koncentrációs képesség, monotóniatűrés) fókuszálnak, sőt részben magatartási attitűdre is. Kocsi Attila szerint a domináns személyiségjegyek a huszadik életévre alakulnak ki, de ezek később kismértékben akár változhatnakis. Ezért volna igenis létjogosultsága annak, hogy az alapvető – a közlekedés szempontjából meghatározó – személyiségjegyeket az A és B kategóriás jogosítványok megszerzőire, sőt esetleg később visszatérően a birtokosaikra vonatkozóan is vizsgálnák. A Magyar Autó­klub kampányai középpontjába a közlekedési kultúra színvonalának emelését helyezi – hangsúlyozza a szakember –, mert fontosnak tartják a már jogosítvánnyal rendelkezők meggyőzését a közlekedők egymás iránti toleráns magatartásának szükségességéről. Ilyen aktuális kampányuk az Együtt az úton című, amely a különböző közlekedési eszközöket használók jó viszonyára helyezi a hangsúlyt.

Ettől eltérő véleményt fogalmaz meg Váradi Balázs, a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont pályaalkalmassági vizsgálati igazgatója, aki szerint elvileg valóban ki lehetne szűrni az agresszivitásra hajlamos személyiségű jelölteket, azonban erre sem itthon, sem egész Európában nincs megfelelő kapacitás.

Ma évente kilencvenezren érik el a 18 éves kort, és közelítőleg ennyien szeretnének jogosítványt szerezni. Ehhez annyi pszichológusra volna szükség, amennyi gyakorlatilag nem létezik.

Évente húszezren vesznek részt páv vizsgálatokon, és 85 százalékuk bizonyul hivatásos gépkocsivezetői pályára alkalmasnak.

A vizsgálat egy kérdőív kitöltéséből és egy pszichológussal történő beszélgetésből áll. Ez nem minősül klinikai vizsgálatnak, de ennek ellenére aránylag jó hatásfokkal tárja fel a kiemelkedően kedvezőtlen személyiségképeket, köztük az agresszivitásra való hajlamot.

Úrvezetők?

Az „úrvezetők” közül jelenleg csak azok találkoznak pszichológussal, akiket a hatóság bármilyen okból páv vizsgálatra utasított. Ilyenek azok, akik ötször megbuktak forgalmi vizsgán, vagy baleset okozása miatt legalább hat hónapra bevonták a jogosítványukat, és utánképzésen kell részt venniük.

Utóbbival egyetért Huszti László gépjármű-szakoktató, a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesületének elnöke is, aki több mint három évtizede foglalkozik gépjárművezető-képzéssel, szinte minden jármű-kategóriában. A tapasztalat mondatja vele, hogy a közlekedési kultúra alapfeltétele a gondolatok tisztasága, hogy a fejekben legyen rend. A képzésre jelentkezők mentalitásában azonban negatív irányú változásokról számol be. Mint mondja, tengerentúli tanulmányok is alátámasztják, hogy a mai fia­talok legtöbbjét már nem izgatja az autóvezetés technikája, ugyanakkor a legsúlyosabb baleseteket azok okozzák, akik a legmagasabb felszereltségű autókat vezetik. Ha e kettőt összerakjuk, kiderül, hogy a vezetéskönnyítést eredményező műszaki fejlődés végső soron kompetenciavesztéshez vezet.

– Sok tanuló úgy van vele, hogy minek megtanulni parkolni, amikor úgyis jönnek az önvezető autók, felesleges a manuális sebességváltóval bajlódni, amikor odahaza úgyis automata váltós a kocsi

– mondja az oktató.

– Ráadásul a számítógépes játékok is rossz irányba viszik a fiatalokat, mert kiölik belőlük a félelemérzetet, az empátiát és a kooperációs készséget. Megfigyelésem, hogy egyre kevesebb fiatalnak jó a térérzékelése. A technikai fejlődést nem lehet megállítani. Ezek figyelembevételével merre mozduljon a gépjárművezető-képzés? – teszi fel a kérdést, de abban nem hisz, hogy a túlautomatizált, „hülyebiztos” autók a közúti agresszió kérdését is majd egy csapásra megoldják.