A megmentés receptje

Gyerekként vonzották a bálnákról szóló műsorok, de az érdeklődése mögött akkoriban még nem volt célzott tudományos ­motiváció. Sőt a Táncművészeti Egyetemre járt, majd versenyszerűen lovagolt, de közben az járt Székely Dóra fejében, ­hogyan kerülhetne közel az imádott állatokhoz, a cetekhez. Sikerült.

Bálna csontváza a déli-sarkvidéki György király-szigeten. A klímaváltozás miatt az élőhelyek extrém átalakuláson mennek keresztül Fotó: Alessandro Dahan Forrás: Getty Images

– Hol látott először bálnát?

– A Gibraltári-szorost minden évben meglátogatják a kardszárnyú delfinek, hogy kékúszójú tonhalakra vadásszanak. Körülbelül tíz éve jártam arra, turistaként ültem egy kutatóhajó fedélzetén. Kivételes élmény volt, ahogy a hajótól karnyújtásnyira jöttek fel a delfinek levegőt venni!

Anyagi szűrők

– Érthető okokból Magyarországon nem kifejezetten szárnyal a cetbiológia. Az ELTE biológia szak vitte közelebb álmaihoz?

– Megfelelő alapozónak tűnt, a folytatást, a lehetőségeket és a kapcsolatokat magam térképeztem fel. Az áttörést a mesterszakos kutatásom hozta Groningenben. Az ottani egyetem azért lett célpont, mert tudtam, hogy ott ceteket kutathatok. Ráadásul a tandíj is a „barátságos” kategóriába tartozott, ezért úgy döntöttem, ebbe kell belevágni. Az egyetem segítségével eljutottam a kanadai Szent Lőrinc-öböl északi partján fekvő apró halászfaluba, ahol szilásceteket – például hosszúszárnyú bálnát, kék bálnát – kutattunk. Itt már igazi tengerbiológusként léptem a kutatóhajóra.

Székely Dóra

– Akinek ilyen rendhagyó az érdeklődési területe, annak szinte mindent magának kell fizetnie, még akkor is, ha önkéntes munkára jelentkezik. Miért?

– A cetkutatás roppant alulfinanszírozott szakma, holott rengeteg a tennivaló, mert jelenleg nagyon keveset tudunk a cetekről. A kutatócsoportok sok esetben minimális állami forrásokból és adományokból tartják fenn magukat. Nagy részük ráadásul nem kormányzati szervezet, így sokuknak nincs pénze fizetett munkaerő alkalmazására, viszont nagy szükségük van a segítségre. Sok esetben az önkéntesek maguk állják az utazás költségeit, az már főnyeremény, ha a lakhatást és az étkezéseket nem maguknak kell finanszírozni. Mindig lesz olyan, aki meg tudja oldani, hogy fizetés nélkül dolgozzon, és ez fenntartja a rendszert. Ez a helyzet szűri a jelentkezőket, hiszen csak megfelelő anyagi háttérrel rendelkezők vállalhatnak ilyen munkát – ezzel sokan nem értünk egyet a kutatóközösségben.

– A cetkutatók hogyan jutnak új adatokhoz? Ahogy a japánok, akik tudományos célokra hivatkozva halomra ölik a bálnákat az Antarktisz környékén?

– Ők nem cetkutatók, hanem bálnavadászok. Ez elég fontos különbség. A cetkutatók sosem ölnek állatokat az adatok megszerzése érdekében. A kutatás és a mintagyűjtés szigorú engedélyekhez kötött, és a cetek is csak szigorú szabályok betartásával közelíthetők meg. Kutatók arra kapnak engedélyt, hogy közelebb kerülhessenek az állatokhoz, és fényképeket készítsenek, biopsziamintákat vegyenek vagy elhelyezzenek esetleg egy nyomkövetőt rajtuk. Akusztikus módszerekkel is lehet őket kutatni, akkor mikrofonon (hidrofonon) keresztül hallható a cetek kommunikációja. Ezeket a műveleteket csak úgy végezhetjük el, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarjuk az életüket.

Testi és mentális fittség

– Korábban arról beszélt, hogy a cetek kutatásának minden aspektusa kihívásokkal teli. Mégis miért?

– Rengeteg dologhoz kell egyszerre érteni. A terepi munkához testi és mentális fittség kell – naponta akár 10-12 óra a hajón rengeteg energiába kerül. Érteni kell egy kicsit a hajókhoz is, illetve a karbantartásukhoz, és az sem árt, ha el tudjuk mi is vezetni, ha bármi probléma akad – nyilván a kisebb hajókra gondolok, nem az óceánjáró kutatóhajókra. A laboratóriumban is megfelelő szaktudással lehet csak a mintákhoz nyúlni, az én esetemben például DNS-t kell izolálni, és felkészíteni a mintákat a további elemzésre. Az adatokat is nekem kell értelmeznem, tehát értenem kell a bioinformatikához, a statisztikához, és nem árt, ha egy-két programozási nyelvet is ismerek az adatok megfelelő feldolgozásához, megjelenítéséhez. Meg kell tudni jól írni a publikációkat, illetve az eredményeket kommunikálni – nem csak a tudományos közegnek.

– Hogyan jellemezné a cetkutatókat?

– Amikor életemben először eljutottam egy konferenciára, ahol szinte a világ összes cetbio­lógusa megjelent – diákok, önkéntesek, professzorok, mindenki –, az a hazaérkezés élménye volt. Ez a szakma bizonyos személyiségtípust vonz, sokan a természet, a tenger és az állatok szeretete miatt választják ezt az életvitelt. Igen, a cetbiológusság életvitel is, nemcsak szakma, mindenki elképesztő lelkesedéssel tanul és kutat. Nyitott gondolkodású, szociálisan érzékeny, intelligens, kedves és inspiráló emberekkel találkoztam, és továbbra is ezt tapasztalom, például itt, Koppenhágában is.

Bálna csontváza a déli-sarkvidéki György király-szigeten. A klímaváltozás miatt az élőhelyek extrém átalakuláson mennek keresztül
Fotó: Getty Images

Kihaló fajok

– Megmenthetők ezek a fajok?

– Az antropogén környezeti hatások listája hosszú, de a legfontosabb elemei a zajszennyezés, az ipari szennyezés, az ipari (túl)halászat, a halászhálókba gabalyodás és a hajókkal ütközés. A klímaváltozás és annak közvetlen és közvetett hatásai – megtetézve az előbb említett problémákat – miatt a cetek élőhelye extrém változásokon megy keresztül. Az előbbi okok miatt két faj kihalását is megfigyelhetjük: a vaquita és az északi simabálna egyedszáma kritikusan alacsonyra csökkent az elmúlt pár évben. A vaquita az egyik legkisebb cet a világon, és pont egy olyan helyen él, ahol szinte megállíthatatlan az illegális halászat. A hálók miatt nagyjából egy tucat egyed van még életben. Az északi simabálna kedvelt élőhelye az észak-amerikai rákhalászat és ipari hajózási útvonalak legfontosabb színhelye. Mára körülbelül háromszáz egyede maradt a fajnak, a többi vagy rákcsapdákba gabalyodva, vagy teherhajókkal ütközve pusztult el. Megmenthetők-e? Bárcsak azt válaszolhatnám, hogy igen. Azonban a természet- és környezetvédelem elválaszthatatlan a társadalmi-gazdasági tényezőktől, így a probléma soktényezős. A „megmentés” receptje abban rejlene, ha minden érdekelt félt egy cél vezérelne: a tengerek megőrzése.

– A koronavírus-járvány hogyan hatott a cetkutatásra?

– Tudok olyan helyről, ahol húsz év folyamatos adat- és mintagyűjtése után 2020 volt az első év, hogy nem történt semmiféle kutatás. Arra még várunk, hogy 2021 hoz-e változást.

– A mesterszakos diploma után megcsípett Dániában egy doktori pozíciót, de a kettő közötti időszak ételkihordással, éttermekben mosogatással, ruhabolti munkákkal telt. És ha megszerzi a PhD-t, kitárul a világ? Itthon, gondolom, nem kapkodnak a cetbiológusokért…

– Ez így van, de szerencsére nagy a világ, és bízom benne, hogy ki is tárul. Van egy specifikus tudásom, amit majd igazol a doktori disszertációm, és remélhetőleg továbbra is kutathatom a ceteket hasonló módszerekkel. Reményeim szerint sikerül a kutatásomat posztdoktorként folytatni. Szeretnék minél több időt a vízen tölteni, a cetek közelében lenni, ami a járvány miatt háttérbe szorult. Mégsem lehetek szárazföldi cetbiológus!

– Nagy terve, hogy idén tavasszal eljusson Grönlandra. Összejön?

– Sajnos ebben az évben nem. Egy ilyen mintaszerző körút pontos szervezést igényel, és jelenleg a járvány miatt rengeteg a bizonytalanság. A grönlandi bálnák – a faj, amelyet megfigyelnénk – csak rövid ideig tartózkodnak azon a környéken, tehát nem tolható el az időpont. Remélem, jövőre sikerül!