Az unió hitele

Hol lesz a nemzetállamok és az unió toleranciaszintje? Milyen kérdésekben lesz továbbra is lehetséges a saját út?

Tűzvédelmi oktatás papoknak a Krím félszigeten. Vészhelyzetek Fotó: Alexey Pavlishak Forrás: Reuters

Talán a legfontosabb kérdés az Európai Unió számára az volt most tavasszal, hogy mi történik a közös hitelfelvétel kapcsán. Ennek mai jelentősége hasonló, mint az euró bevezetése volt. A dél-európai országok, így Olaszország, Görögország, Franciaország és több kelet- és közép-­európai ország – részint a koronavírus-járvány, részint egyéb okok miatt – a csőd szélére került.

Újra előtérbe került az Európai Egyesült Államok gondolata, és éles harc bontakozott ki e kérdésben is a szuverenisták és a föderalisták között. A mostani helyzetben, az amerikai választások következményeként komoly támadás kezdődött a szuverenista államokkal szemben.

Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy az unió egyik jogelődje 1957 márciusában a római szerződés volt. A hat aláíró tagállam, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Franciaország és a Benelux államok együttműködésének az egyik alapja az 1956-os szuezi vereség volt. Ezután Franciaország közeledett, míg Nagy-Britannia távolodott az európai gazdasági társulástól. A francia államfő, De Gaulle hitet tett a nemzetek Európájának koncepciója mellett.

A nemzetállamok vitái egészen az 1980-as évekig döntően a pénzről szóltak. Ez minden bonyolultsága ellenére jóval könnyebben volt kezelhető, mint a későbbi időszak ideológiai vitái. A pénznél lehetséges volt megállapodás valahol középen, az ideológiánál ez már sokkal nehezebb.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az euró bevezetésének az egyik oka (de nem az egyetlen) a francia félelem volt az erős márkával szemben. Az átváltási arány, az 1,95 az egyhez hátrányos volt az akkori NSZK számára, rövid idő után mégis kiderült, hogy az euró fő nyertese Németország lett, és a vesztesek főleg azok a dél-európai államok, amelyek elveszítve nemzeti valutájukat csökkent mozgástérrel rendelkeztek a pénzpiacokon.

Az 1990-es években a hidegháború utáni helyzet más volt, mint korábban. Újra előtérbe került az unió bővítésének a kérdése. Az unió ekkor is, mint korábban mindig, arra a kérdésre, hogy bővítés vagy a meglévő struktúrák elmélyítése, az előbbit választotta. A németek jól felfogott érdekeik miatt a keleti, míg a franciák a déli bővítést támogatták. Ugyanakkor az unió életében nem történt meg az intézmények szükséges fejlesztése, és a meglévő keretrendszer már nem volt alkalmas az új, kibővült feladatok ellátására.

A lisszaboni szerződések után megélénkültek az ideológiai viták. A viszonyok a 2000-es évek elejére terheltebbé váltak. Az új kihívások – a jogállamiság kérdése, a migráció, a zöldideo­lógia – felülírták az addigi vitákat. Az új cél az érdekközösség lett, ami legalábbis többféleképpen volt értelmezhető.

Kérdés, hogy mit hoz a jövő. Hol lesz a nemzetállamok és az unió toleranciaszintje? Milyen kérdésekben lesz továbbra is lehetséges a saját út és ezzel az érdekek képviselete?

Az unió a GDP egy százalékát osztja újra el, de ebből nyolcvan százalék oda megy vissza, ahonnét jött. A mostani hitelekkel kapcsolatban igen sok a kérdőjel. Nincs döntés a visszafizetés rendjéről, csak arról, hogy 2023-ra meg kell állapodni.

Nagy vita várható az eljövendő kohéziós alapok kérdésében is. Eddig az elosztás területi alapon történt, most azt javasolja az unió vezetése, hogy a kutatás és fejlesztés alapján osszák el a pénzeket. Magyarul a jövőben oda menjen a pénz, ahol már komoly munka folyt. Vagyis a fejlett nyugati államok sokkal többet fognak kapni, mint eddig. A folyamat vesztesei a szegényebb déli, keleti és közép-európai államok lesznek. Ennek logikus következményeként fel fog erősödni az agyelszívás a gazdagabb térségek irányába.

A migráció kérdésében, amely az egyik legégetőbb politikai kérdés az unióban, ugyan van szabályozórendszer, de az nem működik. Bár ezt ma már Brüsszelben is látják, előrelépés mindmáig nem történt. Ugyanígy nincs válasza az uniónak a költségvetés, a koronavírus kérdéseire sem.

Tűzvédelmi oktatás papoknak a Krím félszigeten. Vészhelyzetek
Fotó: Reuters

A vírus kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a vuhani vírus reprodukciós rátája 2,2 volt, az angol vírusé 4,4, míg az indiaié hét. Az elmúlt hetekben berobbant a fertőzés többek között Tajvanon és Japánban is. Előreláthatóan őszre Európában is meghatározó lesz az indiai vírus. A közel 1,5 milliárd indiait nem lehet rövid idő alatt beoltani.

Az USA elkövette azt a hibát, hogy a nagyhatalmak közül utoljára állt ki India mellett, így nőtt a térségben az USA-ellenesség, a fertőzés átterjedt többek között Pakisztánra, és az indiai kormány nagy mennyiségben rendelt oltóanyagot fő ellenségétől, Kínától.

Európában a legkomolyabb konfliktus az orosz–ukrán szembenállás. Április 22-én ugyan visszavonták az orosz csapatok mintegy felét a határtérségből, de a többit és a technikát, készülve az őszi hadgyakorlatokra, a helyszínen hagyták. Ukrajna belpolitikai és gazdasági sikertelenségeit külpolitikai, Nyugat-barát és oroszellenes lépésekkel igyekszik kiegyensúlyozni, de eddig szerencsére katonai konfrontációra nem került sor a szemben álló felek között. Kijev eljárást indított az oroszbarát oligarchák, így Medvedcsuk ellen.

A június közepén sorra kerülő Biden–Putyin-csúcstól mindenki mást vár. Az amerikaiak főleg az ukrán helyzet megbeszélését, az oroszok a vitatott kérdések megtárgyalását, így az iráni, a közel-keleti problémák és a kétoldalú kapcsolatok kérdéskörét, az ukránok azt, hogy az USA hasson Moszkvára az ukrán kérdésben, főleg a Donbasz kapcsán.

Tény, hogy az amerikai álláspont elmozdult az Északi Áramlat 2 ügyében, és ez súlyosan sérti a vélt vagy valós ukrán és lengyel érdekeket; tény az is, hogy az ukrán hadsereg morális állapota igen gyenge, és tény sajnos, hogy a magyarellenes megmozdulások Kárpátalján folytatódtak.