Bazaltorgonák dallama

A Káli-medence őreként is emlegetett, lélegzetelállító kilátást kínáló létesítményt 2019-ben mintegy hatvanezer turista kereste fel.

A bányászat következtében félig elhordott hegy napvilágra került bazaltkötegei Forrás: A szerző felvétele

Megújult a Balaton-felvidék egyik látványossága, a monoszlói ­Hegyestűn kialakított geológiai bemutatóhely. A Káli-medence őreként is emlegetett, bányászattörténeti érdekességeket és lélegzetelállító kilátást kínáló létesítmény népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy 2019-ben – nyitvatartásának nyolc és fél hónapja alatt – mintegy hatvanezer turista kereste fel.

Miután Zánkánál – Monoszló felé – letérünk a 71-es főútról, beérünk az erdőbe. Jobb kéz felé egyszer csak leágazás ered neki az emelkedőnek, és tábla tudatja az erre járókkal, hogy ez a bitumenes út vezet a Hegyestűhöz. Bő egy kilométernyi kaptató után aztán keskeny sorompó tűnik fel, két oldalán egy-egy kőépület: elértük a Hegyestű tövében kialakított geológiai bemutatóhelyet. Az itt zajló felújítási és bővítési munkálatok a közelmúltban lezárultak, így a helyet korábbról ismerők már a bejárat közelében felfedezhetnek néhány változást: a kerekesszékes látogatókat külön mosdóhelyiség és mozgássérültlift várja; aki vette magának a fáradságot, és feltekert idáig, a kialakított támaszokon hagyhatja hátra a bringáját; a gyerekeknek madárfigurákkal vonzóvá tett játszótér kínál pluszélményeket.

A játszótérrel szemközt kőlépcső indul, s miután felballagtunk rajta, megmutatkozik előttünk a Hegyestű, a bányászat következtében félig elhordott, függőleges metszete mentén gyakorlatilag kettévágott hegy. Oldalát éles peremű, négyzetes kőoszlopok barázdálják: az egykori vulkáni kürtőben folyékony állapotban megrekedt, megszilárdult s a fejtéskor napvilágra került bazalt kötegei. A második világháborút megelőző időben az országos úthálózat rekonstrukció­ja nagy mennyiségű zúzott követ igényelt, így 1938-ban megnyitották a hegyestűi kőbányát. A bazaltoszlopokat kezdetben köteleken függve, kéziszerszámokkal fejtették, csak fél évtizeddel később, 1943-ban tértek át a robbantásos módszerre. 1938 és 1958 között összesen negyvenezer köbméter bazaltot nyertek ki innen. Az Országos Természetvédelmi Tanács 1961-ben védetté nyilvánította a Hegyestűt, így az akkor meglévő bányafalat már nem bonthatták tovább, csak annak mentén fejthették a hegyet, egészen az alapzatig.

A bányászattal végül 1970-ben hagytak fel. Addigra a Hegyestű fele eltűnt.

Érkezésünkkor két nagyszülő és két óvodás korú gyerek áll a csaknem ötven méter magasságig felszaladó, meredek fal előtt.

– Kétszázhuszonhét lépcső, hogy fölérjünk a tetejére. Igazán semmiség! – próbál erőt önteni övéibe a nagyapa, ám azok egyelőre némán bámulják a fal megszakítatlan mintázatot alkotó kőredőit.

A bányászat következtében félig elhordott hegy napvilágra került bazaltkötegei
Fotó: A szerző felvétele

Nem véletlenül: ilyen látvány nincs még egy Magyarországon, és Európában is ritka. A szemlélő könnyen úgy érezheti, nem is a Balaton-felvidéken jár, hanem távoli, egzotikus vidékre vetődött, vagy valamely régen letűnt, ősi kor szertartáshelye mutatkozna meg előtte. A fal tövében megbúvó, közeli katlan alját például apró tornyok erdeje borítja, mintha e kicsiny ­magaslatok egy e helyütt űzött, titokzatos kultusz kellékei lennének. Persze nem így van: a korábban itt járó turisták építették őket (a közelben heverő kövek széthordásával, majd egymásra halmozásával), leginkább a maguk örömére. A lépcső mellett álló táblán szerepel is, hogy mindenki tartózkodjon a tornyok emelésétől. Hogy a nyoma­tékos felszólítás mekkora visszatartó erővel bír majd, az az előzmények ismeretében leg­alábbis kérdéses, ám a hely e térdig nyúló magaslatok építése nélkül is lekötheti a látogatók figyelmét.

A felújítás keretében kihelyezett, színes fotókkal illusztrált, többnyelvű tájékoztató táblák például bemutatják a hegy nyolcmillió évre visszanyúló földtani múltját, az egykori vulkáni tevékenység máig látható jeleit. Egyebek mellett kiderül róluk, hogyan alakult ki a bányafal jellegzetes architektúrája. Akit pedig a jelen érdekel, annak csak az egykori bányagödörből felvezető lépcsőt kell követnie, és kisvártatva természetes teraszra jut. Innen újabb kőfokok sorjáznak tovább – ezek megmászásával juthat fel az ember az ötven méter magasságig felnyúló oromra s a csúcson kialakított, felső kilátóhoz. Ottjártunkkor senki sem folytatott csúcstámadási kísérletet. Épp ellenkezőleg, egy világoszöld pólót viselő kissrác éppen lefelé nyargalt a hegyről. Mögötte megfontoltabban haladó nővére arra kérné, lassítson, ám a gyerek ekkor leér a teraszra, és a fából ácsolt, új pihenőágyak egyikére dobja magát. Kísérője a korlát mellé lép, melyen túl feltárul a Káli-medence s az azt övező hegyek: a Fonyódi-hegy, a Badacsony, a Gulács, a Keszthelyi-hegység, a Csobánc, a Fekete-hegy, a Boncsos-tető…

A lány a távolba bámul, könnyedén azonosítja a Badacsonyt, majd elbizonytalanodik, és a korlát közelében álló panorámakőre pillant. Az erre erősített térkép mankó a szemnek: pontosan szerepel rajta, melyik látványelemet hogy hívják, s merre érdemes keresni. A fürkésző tekintet tehát ismét nekirugaszkodik – ezúttal a legtávolabbi magaslatot, a Tátikát próbálja megtalálni.

Távozáskor úgy tűnik, a játszótéri faoszlopok tetején trónoló madarak némi várakozással búcsúznak tőlünk, majd váratlanul halk surrogás-zümmögés hallatszik. A tájékoztató anyagok ugyan rendre kitérnek rá, hogy a látogatók mellőzzék a drón használatát, ám a jelek szerint valaki úgy döntött, a levegőbe bocsát egyet.