Ékkövek veszélyben

Május közepén még zajlott a ceutai összecsapás: ezrével próbáltak meg bejutni az észak-afrikai spanyol városba a Marokkóból érkező illegális bevándorlók. A spanyol hatóságok tömegével toloncolták ki a felségterületükről azokat, akiket elkaptak. Rabat csupáncsak megízleltette Madriddal, hogy mi történne, ha ilyen komoly bevándorlótömeggel kellene számolnia.

Workers carry a coffin containing a body at the shore near the Spanish-Moroccan border at El Tarajal Beach, after thousands of migrants swam across this border during the last days, in Ceuta, Spain, May 20, 2021. REUTERS/Jon Nazca - RC2TJN92NV6C Fotó: Jon Nazca Forrás: Reuters

Migráns holttestét szállítják el a ceutai tengerpartról. Felkavart vizek
Fotó: Reuters

A Marokkóból érkező bevándorlókat helyenként nyolc-tíz méter magasba nyúló, kettős telepítésű kerítés fogadja. Ha sokan jönnek, ez sem állítja meg a tömegek útját. Időnként százával rohanják meg a kerítést, aki a legfürgébb, esélyt kap arra, hogy bejusson spanyol területre. A hetekben a szárazföld felől is rengetegen jöttek. De főleg fiatalok érkeztek Marokkóból a tengeren keresztül úszva, csónakokon, gumimatracokon, hogy ily módon kerüljék meg a spanyol határőrizetet. Már az első percektől egyértelmű volt, hogy Rabat ráengedte az illegális bevándorlókat a spanyol enklávékra. A máskor szigorú marokkói határőrök nem is ellenőrizték a Ceutába tartókat, közömbösen legyintettek a távozóknak, hogy ne fáradjanak a papírok bemutatásával.

Mi volt az oka ennek a marokkói nemtörődömségnek, amikor a közelmúltig az ország arról volt híres az észak-afrikai térségben, hogy feltartóztatja a törvénytelen bevándorlókat, sőt a terrorizmus elleni harcban is kiválóan teljesít? A jóbaráti viszony az elmúlt hónapokban Madriddal megromlott. Tavasszal tömegével érkeztek az alig több mint száz kilométerre lévő Kanári-szigetekre a Marokkóból jött migránsok. Ez sem ment volna Rabat félrenézése nélkül. Majd következett a májusi incidens, amelynek során nyolc-tíz ezer bevándorló ostromolta Ceutát. A spanyol hatóságok a kiskorú gyermekeken kívül – mindenféle jogi ellenőrzés nélkül – a határra szállították őket, ahonnan csak vissza Marokkóba tudtak menni. De hol vannak az emberi jogokra oly kényes spanyol kormánynyilatkozatok? Ettől most eltekintenek, válság van, mondják, és mindenféle vizsgálat nélkül küldik vissza a tömegeket.

Sőt még a villámgyorsan Ceutába érkezett Pedro Sánchez kormányfőnek az is eszébe jutott, hogy az Európai Uniónak a tagállamok számára kötelező kvótát kellene bevezetnie a migránsok befogadására. A helyiek nem ebben gondolkodnak: tüntetésen követelték a határőrizetet, a közbiztonság megerősítését, egyesek megdobálták, megrugdosták a miniszterelnököt szállító gépkocsit. Az Európai Unió is felemelte hangját, figyelmeztetve Marokkót, hogy nemcsak a spanyol, hanem az EU külső határait is támadja. Meglepő módon a belügyi biztos, a svéd Ylva Johansson asszony nem a bevándorlók jogainak megsértésén lovagolt, azokat észre sem vette, hanem Marokkót szólította fel a nemzetközi szerződések betartására.

De mi hozta ki ennyire a sodrából Rabatot, hogy élesítette a migránsfegyvert? Ez olyan eszköz Marokkó kezében, amellyel pillanatok alatt visszavenné a két enklávét. Tudomására jutott, hogy a Polisario Front egyik vezetője, a 75 éves főtitkár Brahim Gali álnéven egy spanyol kórházban kap kezelést. Gali koronavírusos lett, most már jobban van, de élete veszélyben forgott – állítják a spanyol lapok. Marokkó fő ellensége a Nyugat-Szahara függetlenségéért – most már békés eszközökkel – harcoló egységfront. Spanyolország egészen 1973-ig gyarmattartó volt Nyugat-Szaharában, amelynek a madridi szerződés aláírása vetett véget. A spanyol csapatok távozása után hatalmi űr keletkezett a térségben. Marokkó 1975-ben Nyugat-Szaharát egymillió főt számláló „Zöld menettel” megszállta. A sivatagos terület a világ leggazdagabb foszfátlelőhelye, és más nyersanyagból is van bőven. Rabat ennek tudatában volt, nem csak a homok miatt kaparintotta meg a 266 ezer négyzetkiloméres, mintegy három magyarországnyi térséget. Az eredeti tervek szerint ezen osztoztak Mauritániával, amely később elállt szándékától.

A Polisario előbb merényletekkel válaszolt a megszállásra, kikiáltotta a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot, amelyet csak maroknyi állam ismert el. Egyre erőteljesebben folytak a harcok a helyi népcsoport, a szaharávik és a marokkóiak közt. A konfliktus az évek folyamán elcsitult, már-már elfelejtették, 1991-ben fegyverszünetet kötöttek a felek. Az ENSZ közvetítésével létrejött megállapodásban szerepelt az a kikötés, hogy be­látható időn belül meg kell tartani a népszavazást Nyugat-Szahara függetlenségéről. Ez máig nem valósult meg. Egy éve azonban megmozdult valami: Donald Trump amerikai elnök elismerte Marokkó jogát Nyugat-Szaharára. Rabat kivárta ezt a fordulatot, rövid ideig győztesnek érezhette magát.

És most Spanyolország bekavar ebbe a „humanitárius egészségügyi kezeléssel”, újra ráirányítja a figyelmet a Polisario Frontra – ez mérgesítette fel a marokkói királyi udvart. Arról nem is beszélve: ki tudja, majd milyen lesz az új amerikai vezetés álláspontja Nyugat-Szahara ügyében. A Biden-adminisztráció valószínűleg kihátrál az előző elnök által tett ígéret mögül. Így Rabat a migrációs fegyverből leadott egy-két rövid sorozatot Spanyolország irányába, hogy nem kellene együttműködnie az ellenségeivel. A napokban csökkent a nyomás, amely az enklávékra irányult. Talán Rabat is kifújta a dühét, és leengedte fegyverét, de bármikor kész használni.