Moslék kutyatálból

A Zala Megyei Főügyészség vádat emelt egy pakodi család tagjai ellen, akik arra rendezkedtek be, hogy éveken keresztül házi rabszolgákkal­ tartassák el magukat. Nemcsak kisemmizték, dolgoztatták, válogatott ­kegyetlenséggel terrorizálták, de halálra is éheztették a megnyomorí­tottakat. A büntetőper június 28-án kezdődik az előkészítő tárgyalással. A rabszolgatartókra az ügyész szerint öt-tíz év börtön vár.

Elhagyatott ház a Zala megyei kistelepülésen. Bezárt az iskola, de még a kocsma is. Fotó: Kurucz Árpád

A betanított munkásként dolgozó férfit fűtetlen udvari szerszámosbódéban tartották rabszolgaként. Az O. család tagjai többször és súlyosan bántalmazták, enni is csak létfenntartásra elégtelen mennyiségű és minőségű maradékokat kapott – kutyatálban. Amíg dolgozni tudott, fizetését le kellett adnia, magára nem költhetett, noha nem volt az évszaknak megfelelő ruhája. Amikor 2016 februárjában bekerült a megyei kórházba, az orvosok 49 külsérelmi nyomot fedeztek fel kórosan lesoványodott testén. Ekkor már gyakorlatilag haldokolt, a röntgenvizsgálat során el is hunyt. Halála közvetlen oka kétoldali tüdőgyulladás volt. 2016-ban csak közigazgatási eljárás indult az ügyben – tájékoztat az ügyész –, de miután az O. család tagjai akkor azt mondták, „nagyon beteges ember volt, folyton esett-kelt, ebből voltak sérülései”, a vizsgálók ebben megnyugodva megállapították: „bűncselekményre utaló körülmény nem volt feltárható.” A nagy lebukás után azonban visszamenőleg igazságügyi orvosszakértőhöz került P. Zsolt esete is, aki szerint az áldozat hat-nyolc hónapon keresztül éhezett, emiatt súlyos immungyengeség, keringési problémák alakultak ki nála. Ha idejében orvosi segítséghez jut, megmenthető lett volna az élete.

Kínálat Pakod egyetlen boltjában. „Nincs most vonzerő”. Fotó: Kurucz Árpád

Az O. család a családfőből, az anyából és három lányából, illetve az egyik lány élettársából áll. Az idősebbik lány, O. Andrea betanított munkásként dolgozott az egyik zalaegerszegi üzemben, ahol „összebarátkozott” munkatársnőjével, a válófélben lévő F. Gyöngyivel, akinek a férje kukásként dolgozott. A barátságot színlelő O. Andrea rávette a már külön élő házaspárt, hogy költözzenek hozzájuk Pakodra, sőt a nyomaték kedvéért a húga még szerelem ígéretével is szédítgette a férfit. Eleinte mindkettejükkel jól bántak, de egy idő után minden megváltozott, amit az ügyész így fogalmaz meg a házaspár férfi tagjával, P. Sándorral kapcsolatban: „A család közös elhatározással, egymás tevékenységéről tudva és azt erősítve, együttműködve, szervezett módon a sértettet sanyargatták, keresetét elvették, személyi szabadságától megfosztották, sanyarú, élhetetlen körülményeket biztosítottak számára, éheztették. Naponta általában csak egy tányér maradékot kapott egy szelet kenyérrel, sokszor guberálással vagy munkatársait meglopva tudott csak élelmet szerezni magának.”

P. Sándor néhány hónap alatt harminc kilót veszített súlyából, ennek ellenére ház körüli munkára kényszerítették, és bár munkahelyére eljárhatott, folyamatosan figyelték, megtiltották neki, hogy bárkinek is beszéljen a helyzetéről. Két-­három naponta ütlegelték, és nemcsak a teljes 300 ezer forintos jövedelmét kellett leadnia, még 260 ezer forint bankkölcsönt is fel kellett vennie és átadnia „gazdáinak”. Ha a kukásfizetésből megpróbált valamennyit eltitkolni, azt kikutatták, elvették tőle, és bántalmazták is emiatt.

Volt neje, F. Gyöngyi sem járt jobban. Havi fizetését – 150 ezer forintot –, valamint az általa szintén kényszerből felvett hitelt is elvették, majd 2016 nyarán először Hévízen, később a németországi Chemnitzben kényszerítették prostitúcióra úgy, hogy keresete nagy részét elvették – igaz, neki legalább a létszükségleteit fedezték belőle. Innen visszatérve azonban sorsa exférjével megegyezővé vált, őt is kínozni kezdték: nem engedték leülni, a fal mellett kellett guggolnia, nem használhatta a fürdőszobát, nem moshatta ruháit, és ő is megkapta az ételmaradékokat a kutyatálban. Egy ismerőse révén tudott megszökni végül. Férjének ez csak harmadik kísérletre sikerült – amikor végre rendőri segítséget kért. Előtte kétszer elkapták, az utcáról a hajánál fogva rángatták vissza.

Az O. család velük párhuzamosan behálózta P. Zsófiát is, aki F. Gyöngyihez hasonlóan szintén a nagyobbik lány újdonsült „barátnője” volt. A könnyen befolyásolható, sodorható személyiségű fiatal nőnek minden jellemhibáját ellene fordították. Eleinte „beetetésként” magukhoz költöztették, kedvesen fogadták, családtagként kezelték, de aztán a barátnő azzal kezdte fenyegetni, hogy ha nem ad pénzt, megvereti. Az áldozat a fenyegetés hatására kisebb részletekben 660 ezer forintot adott át, a szüleitől arany ékszereket kellett lopnia, majd amikor közölte, hogy nem tud többet fizetni, a család két férfi tagja megvárta a munkahelyén, erőszakkal autóba tuszkolták, és Pakodon kezdték el megdolgozni: az egész család körbeállta, fenyegette, ütötte, székestül felborította. Ettől kezdve a lánynak pszichés és fizikai terror jutott osztályrészül, megfosztották személyi szabadságától, félelemben tartották, rabszolgaként dolgoztatták, éheztették. Az O. családnál kellett laknia, ahol az anya, idősebb O. Andrea volt az, aki kiosztotta a házimunkát, amelyet, ha szerinte P. Zsófia nem végzett el rendesen, akkor a család egyik férfi tagja kézzel vagy piszkavassal megverte. Egy alkalommal a sértett elülső fogait is kiverték, máskor a hallójárata sérült meg a szerencsétlen nőnek, de olyan is volt, hogy fahasábbal verték fejbe. A „kedves mama” is buzgón kivette részét a kegyetlenkedésből, ő is számtalanszor ütötte, tépte a haját, amelyet megalázásból rövidre is vágott. A lányok egyike azzal fenyegette, hogy „kiviszünk az utcára kurvának!”. Egy alkalommal valamelyik lány izzó piszkavassal égette meg P. Zsófia nyakát.

Munka a falu határában. Tizenöt év alatt húsz százalékkal csökkent a lélekszám. Fotó: Kurucz Árpád

Az ügyész hosszasan sorolja a válogatott kínzásokat, amelyek tételesen megegyeznek a többi áldozatéival: éheztetés, moslékkal etetés, padlón alvás, teljes kifosztás. P. Zsófiától is elvették minden havi jövedelmét, 1,17 millió forintos­ megtakarítását, felvetettek vele egyszer 770 ezer, majd több ütemben további félmillió forint személyi hitelt.

Kérdésünkre, hogy vajon miért tett mindent úgy, ahogy fogvatartói követelték, és miért nem szökött meg, az ügyész széttárja karját. Ez inkább a pszichológusok szakterülete, nem az ügyészeké.

– Csak annyit tudunk biztosan, hogy a folyamatos fenyegetés és bántás mellett a lakásban is, az utcán is állandó felügyelet alatt tartották, éjszakára bezárták.

P. Zsófia végül súlyosan legyengülve, életveszélyes kihűléses állapotban került a megyei kórházba 2019 januárjában, több hónap éhezés és terror után. Amennyiben akkor nem jut orvosi ellátáshoz, egy-két órán belül ő is meghal, akárcsak az említett P. Zsolt. Kórházba szállítása előtt az O. család tagjai azzal fenyegették, hogy ha el meri szólni magát, megverik, megölik.

P. Zsófia és az említett házaspár szökése után kerültek a megyei főügyészség látóterébe az O. család üzelmei.

Már tartott a nyomozás, amikor a két O. lány helybéli idős asszony kifosztásába kezdett. Nyakára jártak, először csak ennivalót kértek (és kaptak), majd – kihasználva a betegsége miatti állapotát – engedély nélkül is fosztogatták a konyhaszekrényét és hűtőjét. Kis idő múltán pénzt is kértek (és kaptak), majd fenyegetőzni kezdtek, és egyre többet követeltek, meg is pofozták az idős, beteg nőt. Miután nem jártak sikerrel, idősebb O. Andrea is megjelent azzal, hogy „agyonütlek, megverlek!”, mire a megfélemlített asszony 25 ezer forintot átadott a nyugdíjából. Az idős asszonnyal még egy 200 ezer forintos hitelszerződést is aláírattak, de szerencséjére kiderült, hogy nem hitelképes.

Az ügyészség halált okozó testi sértés és rablás bűntette miatt emelt vádat az O. család minden nagykorú tagja ellen.

– Negyven éve vagyok ügyész, de ennyire brutális kegyetlenséget még egyetlen bűnesetnél sem tapasztaltam – foglalja össze Pirger Csaba ügyész, akire még most is rendkívüli hatással vannak a történtek. Egyszerűen képtelen felfogni, hogy miért nem volt elég a családnak a rabszolgamunka, a kifosztás, miért kellett még mellé alázni, kínozni is ezeket a szerencsétlen embereket. Milyen fokú perverz aljasság és brutalitás kell mindehhez? – teszi fel a kérdést, amely nyilvánvalóan költői.

Kilátás a mentsvárból

Magyarország sosem volt rabszolgatartó állam, így érthető, hogy a hazai büntetőjog nem ismer olyan fogalmat, hogy rabszolgatartás, esetleg csicskáztatás. Pedig a nyilvánosságban e szavak nem igényelnek különösebb magyarázatot. A vádiratokban az efféle cselekmények emberkereskedelemként, kifosztásként, kényszerítésként, fenyegetésként, zsarolásként, a bántalmazás valamilyen formájaként, illetve ezek kombinációjaként jelennek meg. Laikus szemmel a dolog persze sokkal egyszerűbb. Egyrészről vannak az egzisztenciálisan és érzelmileg kiszolgáltatott emberek, akik helyzetüknél és mentális állapotuknál fogva az átlagosnál védtelenebbek, ezért ideális áldozatok, másrészről vannak, akik arra rendezkedtek be, hogy a gyengékkel tartassák el magukat.

Minderre nagy rálátása van a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programja vezetőjének, De Coll Ágnesnek, aki szerint meglepődnénk, ha tudnánk, ténylegesen milyen sokan is élnek Magyarországon munka- vagy szexrabszolgaként. Erre példa a 16 ezer lakosú Szarvas város, ahol máig mintegy százötven „csicska” éli a kényszermunkások életét. Bár a szarvasi jelenség a sajtón keresztül 2019-ben eljutott a szélesebb nyilvánossághoz is, a hatóságok nem tudnak a jelenséggel mit kezdeni. A többnyire hajléktalanok, nyugdíjasok, egyedülállók, fogyatékosok közül behálózott áldozatok naivan sodródnak bele a csicskaszerepekbe.

– A rabszolgatartók általában azzal védekeznek, hogy a csicska saját akaratából volt náluk. Ez nem igaz, valójában lelki kényszer miatt nem mernek segítséget kérni, elmenekülni, feljelentést tenni – foglalja össze a programvezető, aki szerint szabályszerű módszere van annak, ahogy leigáznak és rabszolgává tesznek valakit.

A „recept” a következő: vegyünk egy labilis személyiségű, könnyen befolyásolható alanyt, aki valószínűleg széthullott családból jön, talán bántalmazott gyerek volt. Az ilyen alany legyen egzisztenciálisan kiszolgáltatott, emellett legyen alacsony az önértékelése, érdekérvényesítő képessége. Érezze úgy, hogy muszáj valakihez tartoznia, aki megmondja, mit csináljon, hiszen egyedül képtelen lenne bármire is. Ezt az önbizalomhiányos alapérzést kell folyamatosan erősíteni benne azzal, hogy „te semmire nem vagy jó, életképtelen vagy nélkülem!”. A lágy beetetés után jöhet a megdolgozás, így az áldozatokon szinte garantáltan eluralkodik az apátia, a depresszió, a kilátástalanság. Akkor befejezett a terv, amelyet kifőztek a rabszolgatartók, amikor beletörődnek sorsukba, már nem lázadnak, gépiesen szolgálnak. Mindezért akár 15 év szabadságvesztés is kapható.

De Coll Ágnes szerint óriási a látencia. Szarvashoz hasonló település rengeteg van az országban, és Budapesten is előfordul a rabszolgatartás. Az általa vezetett program egyik nagy eredménye, hogy létrejöttek a fővárosban és vidéken olyan mentsvárak, védett házak, ahová bemenekülhetnek rabszolgatartóik elől az áldozatok, akik segítséget kapnak új életükhöz. Az más kérdés, hogy az áldozatok csak nagyon kis százalékban jutnak el a titkos szálláshelyekre.

A rendőrséggel szorosan együttműködő szervezet mentálhigiénés szakemberei és szociális munkásai nem csak a felderítésben segítik a nyomozókat, de maguk is elkísérik őket a rajtaütésekre, házkutatásokra – tudjuk meg a szeretetszolgálat programvezetőjétől.

– Ilyenkor nagyon résen kell lennünk, mert az áldozat gyakran félelmében azt mondja: neki jó így, nem tesz feljelentést, nem tesz vallomást. Ebben az esetben megszűnik az eljárás jogalapja, ezért villámgyorsan meg kell tudni győzni arról, hogy van jövő számára máshol, lesz hol élnie, kiléphet ebből az egészből. Amíg a „gazda” látókörben van, a rettegő áldozat általában hallgat, de amint beülünk az autóba, ömleni kezd belőle a szó. Amikor 2003-ban létrehoztuk az emberkereskedelem-ellenes programot, elsősorban a határnyitások következményeire reagáltunk. Nagyon sokan válnak emberkereskedelem áldozatává azok közül, akik bizonyos posztkommunista országokból, mint Ukrajna, Románia, Bulgária vagy a harmadik világból érkeznek Nyugat-Európába vagy Amerikába a jobb élet reményében.

A cselédtartás máig benne van a kultúránkban – foglalja össze De Coll Ágnes, aki szerint nehéz fejben átállni arra, hogy a házi rabszolgatartás, csicskáztatás súlyos bűncselekmény. Ezért is hajlamosak az emberek csak legyinteni, amikor ilyen esetet látnak maguk körül egy faluban.