Háború és béke – Profit hidegre téve

Vajon megakadályozható-e, hogy az emberiség az Északi-sarkkört is bevonja a militarizálásba? Oroszország mindenkinél előbb kapott észbe, és gőzerővel telepít oda katonákat és hadi felszerelést. Az Egyesült Államok is felébredt jó harmincéves Csipkerózsika-álmából, rohamléptekkel akarja utolérni Moszkvát. Megjelent Kína is a pólus körül, szokása szerint előbb gazdasági együttműködéseket köt az érintett államokkal, de a szakértők meglátása alapján akár még fegyverekkel is kész megvédeni érdekeit.

Az alábbi megbeszélésrészlet az Északi-sarkvidéki Tanács nemrég megtartott reykjavíki ülésén hangzott el az amerikai külügyminiszter, ­Antony Blinken és orosz kollégája, Szergej Lavrov közt.

„Aggodalmunkat szeretnénk kifejezni azzal kapcsolatban, hogy bizonyos katonai cselekményeket tapasztalunk az Északi-sarkkör térségé­ben”

– szögezte le az amerikai diplomata. Azonnal meg is kapta az orosz választ:

„Ez a mi területünk, ahol azt csinálunk, amit akarunk.”

A két külügyminiszter első találkozóján – megállapíthatjuk – kemény sarkvidéki időjárás honolt. A nyolc ország – Kanada, Izland, Dánia (Grönland révén), Norvégia, Finn-,

Svéd-, Oroszország és az Egyesült Államok – részvételével zajló tanácskozásokon megpróbálnak közös nevezőre jutni az északi térség ügyeiben. Aztán ilyen szóbeli adok-kapokok alakulnak ki a felek közt. Talán békésebb hangnemben zajlik majd a Biden–Putyin genfi csúcstalálkozó, mint a külügyminiszteri bemelegítés.

De mi mozgatja az ellenérdekelt feleket? A rengeteg pénz, amely a jégpáncél alatt rejlik. Olyan hatalmas összeg, hogy ennek töredékéért is kitörtek már háborúk. Ráadásul aki ezt a térséget uralja, jelentős katonai előnyre tesz szert: a Föld e helyéről kiválóan lehet ellenőrizni nemcsak a hajók – akár hadihajók – közlekedését, hanem az égen zajló eseményeket is. Ezt hívják stratégiai pontnak. A világon máshol egyre fogyatkozó energiahordozó itt háborítatlanul nyugszik a mélyben: a Föld eddig feltáratlan gázkészletének harminc százaléka, a kőolajnak legalább tizede húzódik meg a jégmezők alatt. Ezek óvatos becslések, lehet ez több is. A klímaváltozással ezek a területek egyre közelebb kerülnek a kiműveléshez. És még egy ok, amiért az érintett országok nem túlzottan drukkolnak a klímavédelemnek: tíz-tizenöt éven belül egész évben szabaddá válik az Északi-sarkvidéken keresztül a hajózás, az Ázsiát, Európát és Amerikát összekötő hajóutak hetekkel lerövidülnének. Kína ezért érdeklődik különösen az Északi-sarkkör ügyei iránt. Szakértők arra következtetnek, hogy az éghajlati változások erősödésével fokozódni fog a verseny a három nagy között, így katonai téren is.

Orosz atom-tengeralattjáró az északi Szeveromorszk partjainál. Áttörések? Fotó: Getty Images

Sokak szerint jelképes pillanat volt, amikor az idén tavasszal három orosz atom-tengeralattjáró egyszerre törte át a jeget az Északi-sark térségé­ben. Moszkva kimondatlanul is jelezte: bármi áron biztosítani fogja az északi hajózást, akár katonai eszközökkel is. A bejelentett, 2035-ig tartó orosz fejlesztési programoknak megfelelően folytatják „katonai és tudományos tevékenységüket” az északi zónában. Moszkva az Északi-sarkvidék partvidékének 53 százalékát birtokolja. Becslések alapján, ha az ezen a területen található természeti kincseket ma kitermelné, az évente húsz százalékkal emelné meg a nemzeti össztermékét. Hogy minél előbb hozzájusson e jelentős forrráshoz, „új határok” elnevezéssel Moszkva nem is sajnálja a fejlesztéseket. Ám ezt a vagyont védenie is kell. Ennek érdekében felújítják a hidegháborús időkből megmaradt katonai támaszpontokat, repülőtereket, növelik az ott szolgáló haderő létszámát, korszerű – Sz–400-as – rakétavédelmi rendszereket telepítenek.

Ehhez képest hosszú évekig Amerika csak élvezte azt az előnyét, amelyet a hidegháború megnyerésével ért el. Éppen harminc éve járt amerikai hadihajó az északi-sarkvidéki vizeken. Akkoriban talonba tették a 2. flottát, amelynek az lett volna a feladata, hogy ebben a térségben tevékenykedjen. Két éve leheltek bele újra életet. Az oroszok mintegy negyven nagy jégtörő hajót tudnak mozgósítani, közülük nem egy atommeghajtású, az amerikaiak kettőt. Valamit nagyon benéztek Washingtonban, hát persze, hogy most szavakkal akarják megfékezni a dübörgő orosz beruházásokat. Az amerikai kormányzatban a Trump-éra utolsó éveiben valami mégis megmozdult. A fél világ a hasát fogta, amikor Donald Trump felvetette, hogy az Egyesült Államok megvásárolná Grönland szigetét Dániától. Pedig ma már látjuk, hogy milyen komolyan beszélt. Mellesleg nem először jött meg az Egyesült Államok étvágya Grönlandra: 1946-ban Truman elnök is ajánlatot tett a szigetre, százmillió dollárt.

Az amerikai vevői szándékon 2019-ben Grönland és a dánok felháborodtak. Trump üzletember, megpróbálta megvenni azt a „tárgyat”, amelyre szüksége volt. A világ legnagyobb szigete ugyanis stratégiai pont. Nem véletlenül telepített ide Washington még 1951-ben radarállomást, és 1959-ben egy titkos katonai létesítményt is létrehoztak Jégvihar fedőnéven, amelyen – mint később kiderült – hatszáz ballisztikus rakétát tároltak. Egy éve az Egyesült Államok kifejezte szándékát, ha már nem sikerült megvennie az egész szigetet, felújítja – az orosz veszélyre válaszul – katonai létesítményeit. Az 57 ezer lakosú, jelenleg 5,1 millió négyzetkilométer területű Grönlandon is rengeteg ásványi kincs lapul, van itt uránium, földgáz, kőolaj és különböző fémek. A 2007-es felmérés számaihoz viszonyítva az olvadás következtében majd ötszázezer négyzetkilométerrel csökkent a dán autonóm tartomány területe. Kína már évekkel ezelőtt koncessziós jogot szerzett bányakitermelésre, minél kisebb a jégpáncél, annál jobbak a bányászat feltételei. A Trump-kormányt ez is nyugtalanította, ugyanis ritka földfémek után kutat Peking, amelyek elengedhetetlenek a technológiai, számítógépipari fejlesztésekben.

Az északi pólus militarizálása már javában zajlik. A jövő katonai összeakaszkodásának az egyik fő kiváltó pontja itt lehet.