Vajon megakadályozható-e, hogy az emberiség az Északi-sarkkört is bevonja a militarizálásba? Oroszország mindenkinél előbb kapott észbe, és gőzerővel telepít oda katonákat és hadi felszerelést. Az Egyesült Államok is felébredt jó harmincéves Csipkerózsika-álmából, rohamléptekkel akarja utolérni Moszkvát. Megjelent Kína is a pólus körül, szokása szerint előbb gazdasági együttműködéseket köt az érintett államokkal, de a szakértők meglátása alapján akár még fegyverekkel is kész megvédeni érdekeit.
Az alábbi megbeszélésrészlet az Északi-sarkvidéki Tanács nemrég megtartott reykjavíki ülésén hangzott el az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken és orosz kollégája, Szergej Lavrov közt.
„Aggodalmunkat szeretnénk kifejezni azzal kapcsolatban, hogy bizonyos katonai cselekményeket tapasztalunk az Északi-sarkkör térségében”
– szögezte le az amerikai diplomata. Azonnal meg is kapta az orosz választ:
„Ez a mi területünk, ahol azt csinálunk, amit akarunk.”
A két külügyminiszter első találkozóján – megállapíthatjuk – kemény sarkvidéki időjárás honolt. A nyolc ország – Kanada, Izland, Dánia (Grönland révén), Norvégia, Finn-,
Svéd-, Oroszország és az Egyesült Államok – részvételével zajló tanácskozásokon megpróbálnak közös nevezőre jutni az északi térség ügyeiben. Aztán ilyen szóbeli adok-kapokok alakulnak ki a felek közt. Talán békésebb hangnemben zajlik majd a Biden–Putyin genfi csúcstalálkozó, mint a külügyminiszteri bemelegítés.
De mi mozgatja az ellenérdekelt feleket? A rengeteg pénz, amely a jégpáncél alatt rejlik. Olyan hatalmas összeg, hogy ennek töredékéért is kitörtek már háborúk. Ráadásul aki ezt a térséget uralja, jelentős katonai előnyre tesz szert: a Föld e helyéről kiválóan lehet ellenőrizni nemcsak a hajók – akár hadihajók – közlekedését, hanem az égen zajló eseményeket is. Ezt hívják stratégiai pontnak. A világon máshol egyre fogyatkozó energiahordozó itt háborítatlanul nyugszik a mélyben: a Föld eddig feltáratlan gázkészletének harminc százaléka, a kőolajnak legalább tizede húzódik meg a jégmezők alatt. Ezek óvatos becslések, lehet ez több is. A klímaváltozással ezek a területek egyre közelebb kerülnek a kiműveléshez. És még egy ok, amiért az érintett országok nem túlzottan drukkolnak a klímavédelemnek: tíz-tizenöt éven belül egész évben szabaddá válik az Északi-sarkvidéken keresztül a hajózás, az Ázsiát, Európát és Amerikát összekötő hajóutak hetekkel lerövidülnének. Kína ezért érdeklődik különösen az Északi-sarkkör ügyei iránt. Szakértők arra következtetnek, hogy az éghajlati változások erősödésével fokozódni fog a verseny a három nagy között, így katonai téren is.
