Tűzzel játszani

A napokban jelent meg Frank Füredi angliai szociológusprofesszor legutóbbi könyvének, a Célkeresztben a határoknak a magyar fordítása. Nem csak az államhatárok problémáját boncolgatja a szerző, elemzésében kitér azokra a határokra is – mint a nemi, életkorbeli különbségek, a család intézménye, a nemzeti hagyományok –, amelyek Nyugaton állandó támadás alatt állnak.

LONDON, ENGLAND - MAY 16: Players of Crystal Palace and Aston Villa take a knee in support of the Black Lives Matter movement prior to the Premier League match between Crystal Palace and Aston Villa at Selhurst Park on May 16, 2021 in London, England. Sporting stadiums around the UK remain under strict restrictions due to the Coronavirus Pandemic as Government social distancing laws prohibit fans inside venues resulting in games being played behind closed doors. (Photo by Mike Hewitt/Getty Images) Fotó: Mike Hewitt

– Kilencéves fejjel, 1956-ban volt alkalma az első fizikai határátlépésre, amely megváltoztatta az életét. A határok milyen szerepet játszottak az ön személyes sorsában?

– Az 56-os forradalom leverése után apám, aki órásmester volt, arra jutott, hogy a megelőző hetekben végzett politikai tevékenysége miatt, ha el akarja kerülni a megtorlást, el kell hagynia a hazáját. A nővérem is érintett volt a forradalomban, gimnázium után ápolónőként segítette az ellenállókat. Apámon kívül mindenki maradni akart, anyám hosszú ideig ellenállt, de végül ő is beadta a derekát. Megérkeztünk egy határ menti faluba, ahol egy parasztember megmutatta a gyalogutat Ausztriába. Vagy húsz további menekülttel éjjel vágtunk neki az útnak. Huszonöt kilométert mentünk, de nem tudtuk, hogy már átléptük-e a határt. Egyszer csak megláttuk egy felénk közeledő teherautó két reflektorát. Apám megszólalt: „Ezek vagy osztrákok, vagy oroszok. Imádkozzunk, hogy az előbbiek legyenek.” Nem oroszok voltak. Így kezdhettem az egész családdal új életet Kanadában. Három évvel ezelőtt hollandiai konferenciára hívtak meg, ahol ezzel a történettel akartam kezdeni az előadásomat. Aztán rájöttem, ha előállok ezzel, akkor azt fogják hinni, hogy ha a Füredi családnak ilyen gondokat okozott a határ, akkor nekem a határok ellen kell lennem. Pedig nem ez a helyzet, és könyvemben ezt akartam kifejteni, kitágítva mindenféle határra.

A Crystal Palace és az Aston Villa játékosai a Black Lives Matter mozgalom támogatóiként Londonban 2021 májusában. Fotó: Getty Images

– Egyetemi karrierje kezdetén ön baloldali eszmékben hitt, majd a liberális elvek mögé sorakozott fel. A különböző „határátlépések” után ma már a konzervatív értékek mellett teszi le a voksát.

– Büszke vagyok az életutamra, nincs mit szégyellnem, mert az ember a saját tapasztalatából tanul. Az én baloldaliságom sajátos volt, elsősorban 56 miatt utáltam a sztálinizmust, a Szovjet­uniót, a kommunista kormányokat. Másrészt számomra fontos volt a szuverenitás, az önrendelkezés, hogy a nép határozza meg önmagát. A család erejében is hittem, amit baloldali barátaim ósdi felfogásnak tartottak.

Egyirányú politika

– Nyugaton hihetetlen erővel zajlik a határok lebontása, folyamatos támadások érik a nemi szerepeket, a család intézményét, a vallási és kulturális hagyományokat, de például a történelmet is át akarják írni. Egyik fő behatolási területük a felsőoktatás. Kik ők, honnan jöttek, mi a céljuk?

– Az egész a 68-as események után kezdődött. A hetvenes években főleg az egyetemi oktatók körében hangoztatták a korlátlanság eszméit. A rákövetkező húsz évben a campusokon teljesen átvették az irányítást. Akinek más volt a felfogása, azt megbélyegezték. Ekkor konzervatív politikusok azzal vigasztaltak, hogy csak az egyetemeken gondolkodnak így, máshol nem. De az egyetemek mára megváltoztak: évszázadokig csupán kevesen jártak egyetemre, ám mára tömegek látogatják az előadásokat. Nyugaton a fiatalok csaknem ötven százaléka egyetemi hallgató. Ők a nemzedékük legjava, akik nyitottak, befogadásra készek, tenni, változtatni akarnak. Az egyetemeken viszont egyirányú politikával átitatott előadásokat hallgatnak, és zömükre ez meghatározó befolyással van. Nincs ideológiájuk, mint a kapitalizmus vagy a szocializmus, hanem csak az eszmék összetalálkozásáról beszélhetünk. Majd a nagybetűs életbe kikerülve megváltoznak – ez volt a barátaim meglátása. Szociológusként tudom, hogy körülbelül három nemzedéknek kell eltelnie ahhoz, hogy társadalmi szinten megváltozzon a gondolkodás. Akik 1970-ben mentek egyetemre, azok az 1990-es évekre, utódaik a XXI. század első éveiben már vezető pozícióba kerültek az üzleti életben, a politika világában. Ha megnézzük a nagy amerikai techcégek vezetőit, akik ma a világ irányítói, mind ugyanúgy gondolkodnak a nemi szerepekről, a családokról, a rasszizmusról, a genderről. A multinacionális cégek ma már elkezdtek politizálni, ami eddig idegen testnek számított az üzleti életben. A nagyobb profit reményé­ben követik a „woke” nézeteket, a mindenáron rasszizmusellenes politika a követendő példa.

Kigúnyolt történelem

– Lát-e Nyugaton olyan erőt, amely sikerrel venné fel a küzdelmet e mindent beterítő korlátlansággal szemben?

– Csak egy adalék a cunamihoz, amely valóban mindent beborít. A barátaim azt mondták, nyugodjak meg, a sportot nem éri el ez a hullám – ugyanis én nagy Tottenham-drukker vagyok. Az egyik legutóbbi meccs előtt a játékosok letérdeltek a Black Lives Matter mozgalom tiszteletére. Rasszizmusellenes megmozdulásokat látunk a teniszben is, a férfiből nővé operált transznemű sportolókról már nem is beszélve, ez az őrület a sport lényegét veszi el. Érdekes módon a Tottenham-szurkolók nem térdeltek le, hanem fújolással fogadták a játékosok cselekedetét. A normális emberekben bízom, akik átlátják a helyzetet. Ők azok, akik tömegével a Brexitre szavaztak, és a felsőbb osztályok részéről csak megvetést kaptak. Nekik elegük van abból, hogy kigúnyolják az angol történelmet, a királyi családról lenézően beszélnek, és megvetik a Brexit-szavazókat. Az egyszerű nép reménnyel tölt el. Egész Európában van egy réteg, ha akarják, népinek, populárisnak is nevezhetjük, amely a józan ész politikáját követeli. Még egyet meg kell említenem: a konzervatív politikusok felelősségét, akik tíz-tizenöt éve legyintettek az ehhez hasonló próbálkozásokra. Akkor kellett volna cselekedni, hogy megakadályozzák ennek az őrületnek az elharapózását.

– Ön szerint létezik még nyugati típusú ember, vagy csak „esztelen” fogyasztók élnek arrafelé?

Frank Füredi szociológus, publicista. Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

– Nem olyan sok, mint régebben, de léteznek. Viszont köztük nagyon sok a gyáva, nem mernek szembeszállni, vitázni, ellenvéleményt kifejteni az adott jelenséggel szemben. Amikor cikket írok a Times napilapba, tömegével kapok lelkesítő ­e-maileket kollégáimtól, amelyben a témafelvetésemet dicsérik. De te miért nem fejted ki a véleményedet? – teszem fel nekik a kérdést. Ilyenkor olyan válaszokat kapok, hogyha ezt tenném, akkor engem kicsinálnának, besároznának, lenáciznának. De hol élünk, diktatúrában? Több bátorság kell az emberektől, hogy felvegyék a küzdelmet e jelenség ellen. Ha nem ezt tesszük, akkor elérhetünk olyan ponthoz, amikor a nyugati kultúra már menthetetlen lesz.

– Kisebbség véleményét akarják elfogadtatni a többséggel, mégpedig a média össztüzével kísérve.

– Jó ideig azt gondoltam, hogy ebben az ügyben a média nem annyira fontos. De aztán beláttam, hogy jelentős szerepet visz. Miért? Mert a politikai osztály gyengén, bátortalanul szerepelt. Nem kíséri az egész ügyet társadalmi párbeszéd, vita. Így a média dönti el azt, hogy melyik kérdés legyen fontos, sőt még azt is, hogy a politikusoknak miként kell ezekhez hozzáállniuk. Az emberek zöme Nyugaton sem foglalkozik a gendersemlegességgel: tudják, hogy a nők nők, a férfiak meg férfiak. Számukra ez nem lényeges probléma. Ám a média, különösen, ha amerikai, mást közvetít feléjük. A Netflix szolgáltató az egyik zászlóshajójuk. Az itt forgalmazott filmek nagy részében a heteroszexuális férfiak agyalágyultak, míg a hasonló neműekhez vonzódók megnyerőek, azaz követendő példát mutatnak. Talán még ennél veszélyesebb a mobiltelefonon futó Tik-Tok, amely rövid képi üzenetekkel fiatalokhoz szól. Az influencerek révén bemennek a gyerekszobákba is, ahol befolyásolják nemi hozzáállásukat.

A birodalom hívei

– Az államhatárok ügye Európában is meghatározó: vannak azok, akik az európai birodalomban hisznek, míg mások csak nemzeti keretek közt tudják elképzelni az együttműködést. Ebben az összecsapásban milyen esélyeket lát?

– A járvány előtt azt gondoltam, hogy az európai föderalizmus napról napra erősebb és erősebb lesz. A koronavírus következtében azonban számos államban megerősödött az az érzés, hogy mennyire fontos a saját hazájuk. Az Európai Unió sok hibát elkövetett, aminek eredménye az lett, hogy a nemzetállamok megerősödtek, ezért most kissé derűlátó vagyok. De azt tudni kell, hogy a birodalom hívei nem fogják feladni harcukat.

– Mi a véleménye arról a tervről, hogy ha a magyar ellenzék a jövő évi választásokon hatalomra kerülne – mégpedig úgy, hogy nem lenne meg az alkotmányozó kétharmados többsége –, eltörölné a jelenlegi Alaptörvényt, és számára kedveset hozna létre?

– Két hozzáfűznivalóm volna. Először is úgy viselkednek, mint a gyerekek. Komoly politikusok nem beszélnek ilyesmiről. Mintha valami egyetemi konzultáción vennének részt, ahol bármit lehet mondani. Ezzel kimutatják azt, hogy mennyire nem hisznek a demokráciában, hiszen demokratikus eszközökkel nem tudnák ezt megvalósítani. Másrészt ők azok, akik nyugati barátaikkal együtt azon mesterkednek, hogy elhitessék a világgal: Magyarország nem jogállam. Ha ezt megteszik, kiderülne, hogy a jogállam számukra csupán egy címke, amellyel nem kell foglalkozni. Veszélyes gondolkodásmód ez: ha a gyerekek gyufával játszanak, abból akár pusztító tűzvész is lehet.

Névjegy

Füredi Ferenc 1947-ben Budapesten született. Az 1956-os forradalom után családjával Kanadába került, itt végezte el az egyetemet, majd az angol fővárosban tanult. Szociológusként 1969-ben a kenti egyetemen kezdett oktatni, ahol az intézmény professor emeritusa. Számos munkája jelent meg, egyebek között a kapitalizmus új ideológiájáról, a terrorizmus kérdéséről, az oktatásról, a ­társadalmi félelemkeltésről. Angolul két éve jelent meg a határokról szóló könyve, amelyet most a Közép- és Kelet-euró­pai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány adott ki magyarul. A brit média által az egyik legtöbbet megszólaltatott szociológus.