Cserdíts, csikós!

Immár a karikás ostor is hungarikumnak számít. De honnan kapta a nevét ez a terelőeszköz? Hogyan képes hangrobbanást előidézni egy csikós? Hogyan kerül az ostor nyelére traktor? Mennyire mélyen kell a zsebébe nyúlnia annak, aki csupán dísztárgyat, és annak, aki használati tárgyat szeretne magának? A Hortobágyon kiderült.

Hungarikum – Pásztorok eszköze, betyárok fegyvere Fotó: Arpad Kurucz Forrás: Kurucz Árpád

A Kilenclyukú híd tövében álló bajuszos férfi – fején fekete kalap, testén kékfestővel festett, bő ujjú ing, bő szárú gatya, lajbi, oldalán tarisznya, lábán csizma – gyors mozdulatot tesz. Ostora kibomlik, harsány csattanás hallatszik. Éles s e békés nyári napon kissé szokatlan hang, de e környéken semmiképp sem ritka: amikor ­Petőfi Sándor 1844-ben Az Alföld című versé­ben az ostorok pattogását említette, a karikásokra gondolt, nem másra.

A Hortobágyon járunk, abból az alkalomból, hogy – a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. előterjesztésére – a közelmúltban hungarikummá vált a csikósok, gulyások, kondások, csordások, juhászok elmaradhatatlan munkaeszköze.

– Amikor 2015-ben elindítottuk az ügyet, javaslatunk célzottan a hortobágyi karikás ostorra vonatkozott, ám mire a folyamat elérte a végpontját, a Hungarikum Bizottság döntése már a magyar karikás ostorra vonatkozott, nagyon helyesen – mondja Medgyesi Gergely Árpád, a nonprofit kft. ügyvezetője. – Az országban ugyanis nemcsak a hortobágyi, de több másik tájegységen is foglalkoznak karikás ostorok készítésével – például a bakonyin, a kissárrétin, a palócon vagy a zalain.

Hogy a Közép-Tisza-vidéken készült karikás ostor miben különbözik a többitől, arra Garai Lajos ad választ. Az ötvenes éveinek végén járó csikós – aki néhány évvel ezelőtt Windsorban, az angol királyi család képviselői előtt is ízelítőt adhatott a tudásából – nemcsak a lovak nevelésének, ellátásának fortélyaival van tisztában, de azzal is, hogyan kell egy ilyen eszközt elkészíteni. Kölyökként tanulta el szintén csikósként dolgozó édesapjától – a Garai neves família ebben a szakmában –, magától értetődik tehát, hogy a kezében tartott terelőeszköz a saját munkája.

– A legfőbb különbség az, hogy a hortobágyi darabok nem tartalmazzák a vendégnyaknak vagy nyaklónak nevezett betoldást – mondja, és ezzel el is jutottunk odáig, hogy melyek a karikás ostor legalapvetőbb részei.

Hungarikum – Pásztorok eszköze, betyárok fegyvere
Fotó: Kurucz Árpád

Az első a nyél, melynek hossza általában negyven-negyvenöt centiméter között változik, és a Hortobágyon jellemzően meggy- vagy szilvafából készül. Formája lehet négy-hat vagy nyolcszögletű, esetleg hengeres, az alsó része kiszélesedik, hogy az eszköz ki ne csússzon a pásztor markából.

A nyelet leggyakrabban faragással vagy berakással szokták díszíteni, ami a szakértők számára szintén sokat mond: minden tájegységnek megvan a maga jellegzetes formanyelve. Garai Lajos a maga részéről főleg emberi és állati alakokat, növényi mintákat szokott rá faragni. Persze a szóba jöhető motívumok körét az is befolyásolja, mely időszakban készült az ostor.

– A debreceni múzeumban olyan darabokat is őriznek, amelyek nyelén vörös csillag vagy traktor látható – említi.

A nyélhez illeszkedik az ostor lényegi része, az úgynevezett fonás, amely – ahogy a neve is mutatja – több keskeny bőrcsík egymásba illesztésével, egymásba dolgozásával jött létre. E szálak száma hattól harminckettőig terjedhet, és annyi ágúnak szokták nevezni az ostort, ahány szálat a fonat tartalmaz. A leggyakoribb a nyolcágú, a legritkább – és a legszebb – pedig a harminckét ágú, mert ennyi bőrszíj egybefonása nagy kézügyességet és szakértelmet igényel. (A szíjak egyébként egy kenderkötélre kerülnek fel, az adja tehát a fonat „magját”.)

Az úgynevezett csapó pedig a fonáshoz kapcsolódó, keskeny – immár egyetlen szárból álló – szíj. Ennek végén található a sudár, amit korábban ló sörényéből vagy farkából származó szőrből készítettek, manapság pedig rafia az anyaga. Ha szakértő kéz lendíti meg az ostort – pásztornyelvben ez a cserdítésnek nevezett mozzanat –, a sudár sebessége átlépi a hangét, vagyis hangrobbanás következik be.

És hogy miért hívják karikásnak e terelőeszközt? Erre két magyarázat is van – nehéz megmondani, melyik helytálló. Mindenesetre az egyik szerint régebben a nyelet és a fonatot fémkarika kapcsolta egybe, amelyet aztán mára bőrkötés váltott fel. A másik viszont arra emlékeztet, hogy könnyű karikába kötni és nyakba akasztani vagy vállra vetni az ostort – és csakugyan, a csikósok mind a mai napig így hordják, mesterségük eltéveszthetetlen címereként.

Medgyesi Gergely Árpád különösen fontosnak tartja hangsúlyozni a kortárs jelleget: – A szakértők úgy vélik, a karikás ostor a magyarság honfoglalás előtti, török kultúrelemei közé tartozik, vagyis már akkor eleink nyakában vagy vállán függhetett, amikor megérkeztek a Kárpát-medencébe. A Hortobágyon azonban nem a tradíció része, hanem jelenleg is használatban lévő munkaeszköz – e nyolcvanezer hektáron ugyanis három-négyszáz pásztor dolgozik, és mindegyiküknél van legalább egy ilyen ostor.

A tájegységet évente százezernél is több látogató keresi fel, s többségük leggyakrabban karikást vásárol szuvenírként. Az ügyvezető úgy becsüli, a mesterek kezei közül kikerülő terelőeszközök száma ezer-ezerötszáz körül lehet. Aki csupán egy dísztárgyat szeretne magának, akár nyolc-tízezer forintért is kaphat. A használatra szánt – vagyis a mindennapok próbáját kiálló –

darabok már többe kerülnek, áruk harminc-ötvenezer forintnál kezdődik, s több százezerig is felmehet.

A „mindennapok próbája” persze meglehetősen általános megnevezés. Garai Lajos szavaiból egyértelműbben kiderül, hogy a csikósok az állatok terelésén túl még mire szokták használni eme eszközt: – Bizonyos bemutatóinkban van egy elem, melynek során fák ágaira felkötözött borosüvegeket kell leválasztani onnan egyetlen csapással, anélkül, hogy a palackok megsérülnének. A hagyományos pásztorbál után egyesek a muskátlik fejeit vették célba. Legutóbb pedig megkért az egyik legény, hadd üssön ki a kezeimből néhány szál ciga­rettát. Csak néztem rá, hogy komolyan gondolja-e, de láttam, hogy igen. Jól van, mondtam, de ahányszor megcsapod valamelyik ujjamat, ­annyi üveg sörrel jössz! Rábólintott, nekiláttunk – végül négyet fizetett.

A nyelet tájegységenként eltérő faragások és
berakások díszítik
Fotó: Kurucz Árpád

Ostoros huszárok

Rózsa Sándor, a betyárkirály 1848-ban – miután Kossuth Lajostól feltételes amnesztiát kapott addigi törvénysértéseiért – csatlakozott a szabadságharchoz. Az év októberében és novemberében százötven-kétszáz pusztai lovasból álló szabadcsapata élén a déli hadszíntéren harcolt, például Nagybecskerek, Versec, Boksánbánya környékén ütközött meg az ellenséggel. Az alföldi pásztorok hagyományos felszerelését – karikás ostort, fokost és pányvát – használó emberei hamar népszerűvé váltak a magyarok körében, a hadvezetés lovas gerillákként, a köznyelv Rózsa-lovasokként vagy ostoros huszárokként kezdte emlegetni őket. Mindez Seres István Betyárból „ostoros huszár” (2013) és Rózsa Sándor a Dunántúlon – Legenda és valóság (2008) című tanulmányaiból derül ki.

A történész rámutat: noha a zsiványvezért Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond is megörökítette, első szépirodalmi ábrázolása – melynek során alakja rögtön össze is forrt az azóta attribútumaként szereplő ostorral – Arany János nevéhez fűződik. A költő 1849 májusában jelentette meg a címében a betyárvezér nevét közlő költeményét, melyben így fogalmaz: „Rózsa­ Sándor, Rózsa Sándor, / Hová lettél? / Megvagy-e még, harcolsz-e még, / Vagy elestél? / Megvan-e még az a híres karikásod, / Akivel úgy meg-meghajtád / A vad rácot?” Seres István nem zárja ki, hogy Rózsa és emberei közönséges – vagyis át nem alakított – ostorral verekedtek, ám harctéri sikereik nyomán más alakulatok is beemelték fegyvertárukba a karikásokat, melyek kialakítása ezzel párhuzamosan módosult: a sudár helyét ólomgombok, acélhorgok, különféle szúró-, vágó- és sebzőeszközök vették át. Így válik érthetővé az osztrák seborvosok értetlenkedése, akik egy-egy ütközet után átvizsgálták az ellátásra szorulókat, és látták, hogy némely sebesült testén olyan sérülések vannak, melyek mintha puskagolyótól származnának – de csak bemeneti nyílás van, kimeneti nincs! Csak némi idő elteltével jöttek rá, hogy pásztorok és betyárok ténykedésének nyomait látják. Az átalakítással „nehézzé” tett karikás ostor még a könnyebb páncélokat is átütötte. Ehhez persze pontosan kellett célozni vele, de a csikósoknak, gulyásoknak, csordásoknak ez sosem okozott problémát.