A Kilenclyukú híd tövében álló bajuszos férfi – fején fekete kalap, testén kékfestővel festett, bő ujjú ing, bő szárú gatya, lajbi, oldalán tarisznya, lábán csizma – gyors mozdulatot tesz. Ostora kibomlik, harsány csattanás hallatszik. Éles s e békés nyári napon kissé szokatlan hang, de e környéken semmiképp sem ritka: amikor Petőfi Sándor 1844-ben Az Alföld című versében az ostorok pattogását említette, a karikásokra gondolt, nem másra.
A Hortobágyon járunk, abból az alkalomból, hogy – a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. előterjesztésére – a közelmúltban hungarikummá vált a csikósok, gulyások, kondások, csordások, juhászok elmaradhatatlan munkaeszköze.
– Amikor 2015-ben elindítottuk az ügyet, javaslatunk célzottan a hortobágyi karikás ostorra vonatkozott, ám mire a folyamat elérte a végpontját, a Hungarikum Bizottság döntése már a magyar karikás ostorra vonatkozott, nagyon helyesen – mondja Medgyesi Gergely Árpád, a nonprofit kft. ügyvezetője. – Az országban ugyanis nemcsak a hortobágyi, de több másik tájegységen is foglalkoznak karikás ostorok készítésével – például a bakonyin, a kissárrétin, a palócon vagy a zalain.
Hogy a Közép-Tisza-vidéken készült karikás ostor miben különbözik a többitől, arra Garai Lajos ad választ. Az ötvenes éveinek végén járó csikós – aki néhány évvel ezelőtt Windsorban, az angol királyi család képviselői előtt is ízelítőt adhatott a tudásából – nemcsak a lovak nevelésének, ellátásának fortélyaival van tisztában, de azzal is, hogyan kell egy ilyen eszközt elkészíteni. Kölyökként tanulta el szintén csikósként dolgozó édesapjától – a Garai neves família ebben a szakmában –, magától értetődik tehát, hogy a kezében tartott terelőeszköz a saját munkája.
– A legfőbb különbség az, hogy a hortobágyi darabok nem tartalmazzák a vendégnyaknak vagy nyaklónak nevezett betoldást – mondja, és ezzel el is jutottunk odáig, hogy melyek a karikás ostor legalapvetőbb részei.

Fotó: Kurucz Árpád
Az első a nyél, melynek hossza általában negyven-negyvenöt centiméter között változik, és a Hortobágyon jellemzően meggy- vagy szilvafából készül. Formája lehet négy-hat vagy nyolcszögletű, esetleg hengeres, az alsó része kiszélesedik, hogy az eszköz ki ne csússzon a pásztor markából.