Használandó, kerülendő?

Kezd kikopni a nyelvhasználatból az egyébként is ritkán használatos beálló melléknévi igenév.

A szépirodalomban a létige valamely alakjával régies, archaikus formát teremt:

„Tarka lepke, szép arany pillangó!

Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;

Vagy vezess el, merre vagy szállandó,

Ahol a nap nyúgodóba jár.”

(Vörösmarty: Szép Ilonka)

A hivatali nyelvben olykor általános utasítást fejez ki: az ügy elintézendő, az eset sürgősen kivizsgálandó. Gyakran utasító mondatban szerepel: Használat után eldobandó. „Akinek nem tetszik, ne használja!” ‒ írja Grétsy László. De semmiképpen nem kerülendő, hanem nyugodtan használandó a beálló melléknévi igenév.

Gyakran felmerül kérdésként, hogy a folyamatos vagy a befejezett melléknévi igenév szükséges a következő mondatokban, például: „Az alkoholproblémái miatt több évet utcán töltött zenetanár.” „Ferenc pápa a földrengés sújtotta területekről érkezett olasz gyermekekkel találkozott.” Ezekben a mondatokban a töltött/érkezett igeneveket bátran helyettesíthetjük a töltő, illetve érkező alakokkal, ugyanis a magyar nyelvben nincsen olyan időviszonyítás, amely más idegen (például angol, német) nyelvekben létezik.

Nem helyes az a feltevés, hogy a múltra vonatkozó mondatokban csak befejezett melléknévi igenevet kell használni.

Tehát ilyenkor nyugodtan élhetünk a folyamatos melléknévi igenévvel is. Például: „Sokáig a Jaguarnál dolgozó szakember (nem pedig dolgozott szakember) továbbra is Michael Schumachert tartja a világbajnoki cím első számú várományosának.”