Használandó, kerülendő?

Kezd kikopni a nyelvhasználatból az egyébként is ritkán használatos beálló melléknévi igenév.

Azt olvasom az újságban, hogy az ismert énekes arra buzdítja rajongóit, osszák meg az internetes közösségi felületen saját, a teátrumban vagy annak művészeivel készített felvételeiket. A továbbiakat pedig idézem: „Az első kétszáz beküldő egy kétszemélyes meghívást kap a Nine című musical szeptember 10-én 15 órától tartott sajtótájékoztatójára és közönségtalálkozójára.”

Bizony szeptember 10-e még arrébb van, ezért nem értem, hogy miért szerepel a befejezett melléknévi igenév, ami a múltra vonatkozik: tartott (sajtótájékoztatóra).

Bár némi elképzelésem van a bakira: egyszerűen arról van szó, hogy kezd kikopni a nyelvhasználatból az egyébként is ritkán használatos beálló melléknévi igenév, amely a jövőre vonatkozik, tehát: tartandó (sajtótájékoztatóra), így volna helyes. Nem hinném, hogy az archaizmusok között volna a helye ennek a képzett kifejezésnek, mivel van funkciója. Igaz, annak idején rímes nyelvi babonák között is szerepelt: a -tatik, -tetik a magyarban nem használtatik, az -andó, -endő kerülendő! Ez is azt erősítette, hogy háttérbe kerüljön ez a kifejezésforma.

Talán sokan ismerik Petőfi Sándor A tintásüveg című versét, amely Megyeri Károly vándorszínészről szól, aki színlapkörmölésért kapott ötforintnyi bért. Ebből először tintát vett, amelyet a kabátja hátsó zsebébe tett. A színészt ugyan figyelmeztette Szentpéteri, hogy ne ugrándozzon örömében:

„Kari,

Vigyázz!

Kedved majd követendi gyász,

Amint mondom, majd követendi gyász.”

Hiába, a tinta kifolyt, a folt megmaradt az egyetlen sárga kabátján. A „követendi” igealak arra bizonyság, hogy a vers születésének az idején, 1844-ben még használatos volt az -and, -end a jövő idő jeleként. Véglegesen a XIX. században tűnt el, azonban megmaradt a már említett -andó, -endő igenévképzőben.

A beálló melléknévi igenév célhatározóként is szerepelhet, például: „A kárt enyhítendő a társvállalatok is felajánlották a segítségüket.” Korábban ezt a nyelvművelés kifogásolta, idegenszerűnek tartotta, ma már nem tekintjük hibásnak. Természetesen más megfogalmazásokban is szerepelhet: „A kár enyhítésére a társvállalatok is felajánlották a segítségüket.” „A társvállalatok is felajánlották a segítségüket, hogy a kárt enyhítsék.” Mindegyik kifogástalan.

A szépirodalomban a létige valamely alakjával régies, archaikus formát teremt:

„Tarka lepke, szép arany pillangó!

Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;

Vagy vezess el, merre vagy szállandó,

Ahol a nap nyúgodóba jár.”

(Vörösmarty: Szép Ilonka)

A hivatali nyelvben olykor általános utasítást fejez ki: az ügy elintézendő, az eset sürgősen kivizsgálandó. Gyakran utasító mondatban szerepel: Használat után eldobandó. „Akinek nem tetszik, ne használja!” ‒ írja Grétsy László. De semmiképpen nem kerülendő, hanem nyugodtan használandó a beálló melléknévi igenév.

Gyakran felmerül kérdésként, hogy a folyamatos vagy a befejezett melléknévi igenév szükséges a következő mondatokban, például: „Az alkoholproblémái miatt több évet utcán töltött zenetanár.” „Ferenc pápa a földrengés sújtotta területekről érkezett olasz gyermekekkel találkozott.” Ezekben a mondatokban a töltött/érkezett igeneveket bátran helyettesíthetjük a töltő, illetve érkező alakokkal, ugyanis a magyar nyelvben nincsen olyan időviszonyítás, amely más idegen (például angol, német) nyelvekben létezik.

Nem helyes az a feltevés, hogy a múltra vonatkozó mondatokban csak befejezett melléknévi igenevet kell használni.

Tehát ilyenkor nyugodtan élhetünk a folyamatos melléknévi igenévvel is. Például: „Sokáig a Jaguarnál dolgozó szakember (nem pedig dolgozott szakember) továbbra is Michael Schumachert tartja a világbajnoki cím első számú várományosának.”