Hímezik a vakolatot

Lassan kiveszőben vannak a népi építészet fortélyai, pedig egy természetes anyagokból emelt, tradicionális parasztház a maga idejében úgy készült, hogy a mai igényeknek is megfelel. A Nagyapám Háza programsorozatban elsajátított praktikákat többen nem az építészszakmában, ­hanem saját otthonuk felújítása, átalakítása során hasznosítják. Megtudhatják, mi az a paticsfal és milyen hasznos a lóürülék.

Fotó: Teknos Forrás: Teknős Miklós

A MÉSZ aszerint szervezi a táborokat, hogy a pályázók által munkadarabként és gyakorlóeszközként felajánlott épületeken milyen feladatok várnak elvégzésre. A bevezetőben említett présház Kistótfalu – e Pécstől harmincöt kilométerre eső, alig háromszáz fős település – külterületén áll, és a Hétágfa Egyesület birtokában van. A jelentkezők a födém- és faljavítás, valamint a tapasztás fogásait ismerhették meg rajta, általa.

Fotó: Teknős Miklós

Ha már a természetes anyagoknál tartunk: a ló ürüléke is az, ráadásul olyasmit tartalmaz, amire egy ház építésénél szükség van, felhasználása eleink számára tehát magától értetődő volt.

– A ló emésztése kissé renyhe, így végterméké­ben benne maradt az általa korábban elfogyasztott széna. A sárral kevert széna pedig a vályogfal kiváló burkolóanyaga: fokozza a szálsűrűséget – magyarázza Takács Martin. – Az esetleges félreértések eloszlatása végett: ez száraz ürülék, mire felhasználjuk, már semmiféle szaga nincs!

A fiatalember harmadéves építészhallgató a műszaki egyetemen, valamint a kistótfalui tábor szakmai vezetője. Tizenegy ember dolgozik az irányításával ötödik napja, napi nyolc órában. A falak renoválásával végeznek a nyáron, ami viszont a tetőzet felújítását vagy a drénezést – a vízelvezetés megoldását – illeti, azok későbbre maradnak.

A két helyiséget és egy apró pincét magában foglaló, megújult épület kulturális és egyéb programoknak ad majd otthont. De hogy a domboldalon a tábortól függetlenül is élénk közösségi élet zajlik, arról a helyszín kialakítása tanúskodik: a présházzal srégen szemben ötven négyzetméteres jurta áll, a mögötte álló gyümölcsfák között függőágyakat himbál a szél. A gázpalackokkal és főzőlapokkal berendezett nyári konyha felé vezető ösvényt saját termesztésű zöldséges kiskert határolja. Egy kabócák zenéjétől hangos, terebélyes diófa alatt pedig masszív információs tábla fogadja az idáig elsétálókat: az egyesület által tavaly átadott s a faluból idáig vezető tanösvény utolsó állomása.

Fotó: Teknős Miklós

– Ősztől őszig tartunk itt különféle programokat. A tábor idejére természetesen valamennyit szüneteltetjük, jelenleg a felújítási munkák előmozdítására koncentrálunk: a résztvevőknek – akiktől nem kértünk részvételi díjat, csupán némi hozzájárulást a közös étkezésekhez – szállást és ellátást biztosítottunk, a munkához pedig alapanyagot – ismerteti az „alapokat” Berta­ János, a tábor vezetője.

Krizsán Andrástól tudom, hogy 2012 óta mintegy ötszáz fiatal fordult meg a különféle helyszíneken megtartott Nagyapám Háza táborokban, és az érdeklődés mértékét mutatja, hogy harminc-negyven százalékuk nem az építészetből vagy építőiparból, hanem más szakmákból érkezett. Az elsajátított ismereteket vagy a Teleki Alapítvány szervezésében ötödik éve futó – helyi és országos védettségű népi épületek, tájházak, népi építészeti emlékek helyreállítását célzó – programban hasznosítják, vagy a saját ingatlanjaikon alkalmazzák.

Berta János a kistótfalui tábor kapcsán megerősíti mindezt: – Öt olyan résztvevőnk van, aki a házát szeretné felújítani. Négyen tervezik, hogy falura költöznek, és ehhez gyűjtenek felkészítő tapasztalatokat. Ketten némi „ökowellness” végett érkeztek, vagyis azért, hogy egy hétre kiszakadjanak a nagyvárosi környezetből. Jó helyre jöttek, hisz nálunk se áram, se internet, a vizet a falubeli nyomós kútról szállítjuk, az építkezéshez egy tűzcsapról vételezzük, a tisztálkodáshoz pedig kempingzuhanyt használunk. Itt csak a természet van, a munka és az éppen aktuális közösség – ilyen körülmények között mindenki részéről mindháromra nagyobb figyelem jut.

Diána – miközben egy jókora ládában topog a benne hullámzó sarat dagasztva – készségesen elmondja: korábban az egészségügyben dolgozott, jelenleg őstermelő és jógaoktató. A közelben, a Tenkes másik oldalán vett egy kis présházat, ahol jógaelvonulásokat szeretne tartani. Az oda tervezett levendulakertet maga is ki tudja alakítani, a ház átépítéséhez viszont szakmai munícióra volt szüksége.

Fotó: Teknős Miklós

Natália a láda mellett guggol, olykor kiemel egy-egy rögöt a térdén nyugtatott tálból, és a masszába morzsolja. Megkérdezi a présházból kikukkantó Martint, elég sűrű-e már az anyag. A szakmai vezető egyetlen pillantást vet a láda tartalmára, még híg, közli, és már vissza is húzódik az épületbe.

– Keramikus vagyok, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt tartok foglalkozásokat. Kővágószőlősön van egy kis házam, azt szeretném lakhatóvá tenni és egy melléképülettel megtoldani – avat be terveibe Natália. Közbevetésünkre – miszerint az ember azt hinné, egy ház felépítése vagy átalakítása alapvetően a férfiak érdeklődési körébe tartozik – felnevet: – Az elején csak lányok jelentkeztek, egy darabig úgy volt, hogy nem tudják megrendezni a tábort, mert például egy teli talicska megmozdításához azért mégiscsak kell az erő!

Aztán persze akadtak férfi jelentkezők is, például István,­ aki a ház egyik helyiségé­ben, a préstérben ügyködik a fal repedésének eltüntetésén. Szakmájára nézvést minőségügyi mérnök, orvostechnikai cégnél dolgozik, és a Lentiben található régi présháza felújításának szeretne nekigyürkőzni. Igaz, az fából épült, nem vályogból, de így is rengeteg hasznosítható ismerethez jutott. És az itteni félnomád életmód is kedvére van.

Fotó: Teknős Miklós

Odakint Kata, az egyesület munkatársa éppen a faluba indul – a kezében tartott, üres üvegeket tartalmazó sörösrekesz elárulja, miért.

Az erdőből felvezető ösvényen ekkor egy apuka tűnik fel, egy óvodásforma és egy kisiskolás korú fiú kíséretében, s érdeklődnek, hogy az utolsó állomást is megnézhetik-e.

– Hogyne, bár kissé nagy a felfordulás – bólint Kata, majd hozzáteszi: – A présházat se hagyják ki – amikor legközelebb erre járnak, már sokkal, de sokkal szebb lesz!