Körzeti nyilvántartás

Lőrincz György a lélektani realizmust képviseli az erdélyi magyar prózában.

Forrás: Pixabay

Lőrincz György a lélektani realizmust képviseli az erdélyi magyar prózában, jelesül azt a 70-es években elterjedt novellamodellt, amely eltérő idősíkokban ábrázolja a múlt által meghatározott jelent. Műveiben a jelen hosszan kitartott állóképei közé illeszkednek a múlt mozgalmasabb, élesen megőrzött vagy homályban maradt képsorai. Öt hosszabb elbeszélést és öt rövid novellát tartalmazó kötete reprezentálja az író egész témaskáláját, amelynek két pillére van: a férfisors és az elmúlás érzete. Az előbbit képviseli a Felmentés című elbeszélés, amelynek vétlen főszereplője autóbalesetben elveszíti feleségét és két gyermekét. Az író és hőse lehetetlen feladatra vállalkoznak: megmutatni, hogyan lehet a földolgozhatatlan drámán lélekben túljutni. Gyásza közben a főhős fölidézi a múltat, így a székelyföldi kisváros egykori életét, a balesetet okozó suhanc szüleinek gyors meggazdagodását és politikai karrierjét, miközben a jelenben kell eldöntenie: kártérítési pert indít a befolyásos család ellen, vagy elfogadja a peren kívüli anyagi jóvátételt. Az utóbbi mellett dönt, ám a tragédia földolgozásának sajátos módját választja: a balesetet okozó fiúnak „meg kell ismerkednie” családja immár holt tagjaival. Ha már maga képtelen elviselni a veszteségét, legalább a bűnössel éreztesse ennek fájdalmát. A lista főszereplője 1989 decemberében, két nappal a Ceauşescu házaspár kivégzése után hozzájut a leégett rendőrségi épület üszkös romjai közt megtalált körzeti nyilvántartási naplóhoz, amelyből feketén-fehéren kiderül, kik voltak az állambiztonság besúgói. Csakhogy a székely városkában nyolc rendőrségi körzet volt, és csupán egynek a naplója került elő. Vajon szabad-e egyetlen listát közzétenni, amikor a másik hét körzet besúgói tovább lapíthatnak? Vagy mégis van értelme közreadni az egyetlen névsort, hogy a többiek rettegjenek, majd egyszer az ő nevük is nyilvánosságra kerül? Legalább a félelem legyen a bűnhődésük. A férfisors fordulópontjait lélektani nézőpontból ábrázoló novellák szerkezeti sajátossága, hogy amint az epikus dinamikájú múltidézés a jelenbe fordul, a mű erkölcsi dilemmákat fölvető kamaradrámává válik.

A novellák másik csokra az idős emberek magányáról, fölöslegességérzetéről szól, és arról, meg lehet-e előzni a szellemi leépülést. Vagy az időskori demencia egyik tünete éppen az, hogy az ember észre sem veszi a leépülés jeleit? A kötetnek címet adó elbeszélés idős házaspárja megegyezik, ha észreveszik egymáson a szellemi leromlás jeleit, figyelmeztetik a másikat. A napi apróságok monotóniája közben az elbeszélés férfi hőse az öregedés, az elmúlás gondolatát igyekszik elfogadni. Így azt a tényt, hogy a demencia kialakulásával lényegében véget ér az értelmes élet. Fölidézi anyósa és édesanyja időskorát, és az egykor rajtuk tapasztalt árulkodó jeleket kezdi figyelni magán, idős rokonai sorsában a saját jövőjét sejtve. A Ma éjjel eljövök érted főszereplője is újraéli ifjúi éveit, tanári pályakezdését, feleségével való megismerkedésük történetét, és visszaréved arra, hogy ötvenévesen ijedt meg először az öregedés rémétől. Végigtekintve az életén arra jut, hogy „a múltad tesz azzá, aki vagy”.

Lőrincz György egy vele készült interjúban azt mondta: „Mióta élek, ugyanazt írom.” Nos, ez a fő téma a jellemes, férfiasan becsületes élet lehetősége vagy lehetetlensége, illetve az elmúlással való szembenézés bátorsága. Az író egyéni sorsokat ábrázol, de úgy, hogy azok tanulságai nemzedéki, erdélyi és általános emberi sorsképletekké nőnek, miközben erkölcsi és lélektani fölismerésekkel telítődnek.

(Lőrincz György: Ma éjjel eljövök érted. Elbeszélések, novellák. Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2021. 324 oldal. Ára: 3500 forint)