Mathiász János mondta így: a szőlő nem szereti a fél- vagy fertályembert [negyedember] – az egész embert jutalmazza. A szőlő nem ismer urat: csak alázatos szolgát. És egész élettel kell szeretni a szőlőt.
Mathiász János (1838–1921) világhírű magyar szőlőművész idén száz éve halt meg Kecskeméten.
Több oka is van teljesítménye emlékezetének – évtizedeken át Tokaj-Hegyalján, Szőlőskén, az Andrássyak szőlőjében a borok királyát termesztette és kezelte, Kecskemétre áttelepülve aztán olyan borokkal lepte meg a világot, amelyek íz, tűz, zamat dolgában sem maradnak el a pompás tokajiak mögött.
Megjegyzendő, hogy bár ötvenkét éves korában kezdett a homoki szőlők telepítésébe, hosszú élete során mégis sikeresen bizonyította, hogy a magyar Alföldön, sőt a homokon is lehet versenyképes borokat készíteni. De a legnagyobb magyar szőlőművész korszakalkotó teljesítménye mégis az volt, hogy egy egész életen át tartó kísérletei révén új és új fajtákkal lepte meg a világot – összesen több mint háromezer új fajtát hozott létre keresztezéseivel, amelyekből még ma is sokat telepítenek szerte a világban. Ma is mindenfelé termesztett fajtái: ezeréves Magyarország emléke (Amerikában Millennium néven fut), szőlőskertek királynője, Cegléd szépe és így tovább. A magyar szőlők kiválóságát bizonyítva a tudományos világ előtt; s közben fejedelmi udvarok és asztalok várták új és új minőségi gyümölcseinek érkeztét. Egész Magyarország tőle tanulta a szőlőművelést – Mathiászt 1921 decemberében Kecskeméten, katonatelepi házában érte a halál.
„Őfelsége vincellére”: Ferenc József vagy tizenöt-húsz éven át személyes használatára szőlőt rendelt tőle – a királyi udvartól sürgönyökkel bombázták:
„Kérjük, hogy a szőlő érésekor rögtön küldjön 5 kilót”. Csomagolt Bécsbe, a Hofburgba, Ischlbe és Gödöllőre – palotaorvosa szerint a király sokszor maga bontogatta ki a pompás fürtöket a kosárból, s „gyönyörködött szépségükben”. Augusztustól novemberig – volt év, hogy Mathiászné, aki első számú segítője volt férjének, naponta ragasztgatott rózsaszínű cédulákat a kosarakra: „Mathiász János mintaszőlő-telepe. Őfelsége részére. Válogatott csemegeszőlő.
Express. Vigyázat!” S a szőlőkön kis papírcsíkok jelezték az adott fürt fajtanevét. Csupa kimondhatatlan nevű magyar szőlőét – a sárga színekben ragyogó Muscat „Arany Jánost”, a megindító nevű Erzsébet királyné emlékét, az áttetszően sárga üvegfényű, kemény húsú Kecskemét gyöngyét és a bő levű, muskotályos „Vörösmarty Mihályt”. Für seine Majestät. És az egykori birodalom legelső hivatalnoka nemegyszer hivatali ablakába aggatta a fürtöket, amely a Burg udvarára nézett, s ahonnét egyenként csipegette ki az édes bogyókat.
Mathiász csak „egyszerű” vincellér volt, aki rendületlenül, még 83 éves koráig is, évi 10-15 új szőlőfajtát hozott létre.