Penész a falon

A XXI. század társadalmi mozgalmainak sajátos vadhajtásává nőtte ki magát az úgynevezett cancel culture, azaz az elnémítás kultúrája. Vajon az alulról jövő igazságszolgáltatás hogyan befolyásolja a társadalom ­mélyebb rétegeit, és hol van a véleményszabadság határa? Szvetelszky Zsuzsával, az MTA szociálpszichológus kutatójá­val, Buglya Gergellyel, a Follow Me social média ügynökség vezetőjével és Csejtei Dezsővel, a Szegedi Tudományegyetem filozófiatörténészével beszélgettünk a Lugas kerekasztalánál.

Tüntetők próbálják meg ledönteni a Fehér Házzal szemben Andrew Jackson, az USA egykori elnökének lovas szobrát. Történelmi vakfoltok Fotó: Tom Brenner Forrás: Reuters

Lugas: Honnan ered a cancel culture?­ Egyáltalán létezik-e?

Szvetelszky Zsuzsa: Nagyon kevés olyan jelenség van a XXI. században, amelynek előzményét ne találnánk meg ötven, száz, ötszáz évvel korábban. Fel kell idéznünk az emberek tiltott gyümölcshöz való kapcsolódását, amely mindig nagyon vonzó volt számunkra. A másik fontos dolog a cenzúra, amelyre példa, hogy a francia udvarban a trónörökös által olvasott művekből kivették a számára nem megfelelő részeket. Ám ez felülről irányított cenzúra, míg a cancel culture lentről kezdődő folyamat, amely azért jellemezheti a XX. század végét és különösen a XXI. századot, mert egyre többen élünk a Földön, és egyre többen használják az egyre gyarapodó kommunikációs csatornákat, így több ember több dologgal kapcsolatban fejtheti ki a véleményét. A cancel culture tehát lentről felfelé irányuló cenzúra, amelyben a kockázat kérdése fontos. Ha körbenézek a társaságban, nem biztos, hogy tudom, mit mondhatok a vegán étkezésről, az egyik focicsapatról vagy a viseletről, ez pedig blokkolhatja az embert a véleménynyilvánításban, és vissza is szoríthatja azt. Kialakult tehát egyfajta óvatosság az emberekben.

Csejtei Dezső: Zsuzsának a lentről felfelé irányuló építkezéssel teljesen igaza van, de egy lépéssel visszamennék. Kérdés, mit akarnak eltörölni a cancel culture-ben. Itt a kultúráról mint fogalomról van szó. Azonban létezik körülbelül 150 meghatározás arra, hogy mit értünk ezen. Ortega szerint a kultúra nem felesleges díszlet, hanem az emberi élet alapkáoszára, kusza kérdéseire adott válasz. A kultúra törlése számomra riasztó. A jelenség már Ehnaton fáraónál is fellelhető, aki az i. e. XIV. században a monoteizmus felé mutató vallást próbált bevezetni, ezért Amon istenség helyett Aton nevét vésette a feliratokra.

Buglya Gergely: Influencerekkel foglalkozó szakemberként azt mondanám, hogy az alulról jövő építkezés abszolút működik. Amikor a kommunikáció szakon az egyik tanárom azt mondta a kilencvenes évek közepén, hogy tíz év múlva többen fognak tévét csinálni, mint nézni, leestünk a székről, de ez ma már így van. Megfordult a világ, és ennek végrehajtói vagyunk. Mindenkinél ott van a gomb, amelyet megnyomhat.

Csejtei Dezső
Fotó: Szegedi Tudományegyetem

A like gomb vagy az ismeretségi körből való kitiltás korábban nem létezett, legfeljebb kitéphettem a falból a telefont, és akkor nem hívott senki. Ma ezt nyilvános fórumokon lehet csinálni. Nagy hatalom került az internethasználók kezébe, amellyel vissza lehet élni, és ezzel sorsokat lehet befolyásolni. Ugyanaz a kampány teljesen különböző reakciókat válthat ki az influencerek követőiből. A téligumi-kampányban szereplő szemrevaló modell biztos, hogy kap olyan kommenteket, hogy „téged gumi nélkül is”, míg egy férfi véleményvezértől megkérdezik, hol vette az abroncsokat. Tehát külsőségek alapján megjelenő előítéletet kell kezelni, de nem biztos, hogy lehet. Például nem lehet törölni azt, aki engem töröl, mert az lavinaszerű gyűlölködést indít el más fórumokon. Tehát egy híresség nem tudja kizárni azokat, akik őt törölni akarják.

Lugas: Hogy látják, hol van ma a szólás­szabadság, a véleményszabadság határa a cancel culture-rel összefüggésben? Mit szabad és mit nem szabad elmondani?

Szvetelszky Zsuzsa: Fontos az akadémiai érvelés megtartása. Edward Jenner a XVIII. században kifejlesztette a tehén himlőhólyagjából az oltást. Elsőre elutasították a beadványát, mondván, hogy eltér az elfogadott ismeretektől és hihetetlen. Semmelweis Ignác is került hasonló helyzetbe. Wakefield pedig 1998-ban publikálta a Lancetben, hogy veszélyes az oltás, amely állításnak máig ható, emberéleteket veszélyeztető hatásai vannak. Ez nem ugyanaz a cancel culture, amikor a sokaság kifejezi a nemtetszését, vagy mikor az uralkodó dönt a vélemény ellen. Ki kell jelenteni, hogy van számos tudományterület, ahol nem a vélemények, hanem a tények számítanak, például az infektológia, az immunológia, a virológia. Amikor véleményről van szó, elindulhat az elhallgatási folyamat, nem beszélnek azok, akik unalmasabbnak érzik a saját véleményüket vagy nem akarják magukat sérülésnek kitenni, ezzel pedig teret hódít az a retorika, amelyről sokan elhiszik, hogy állítása komoly, elterjedt, tehát biztosan igaz. Ez azért veszélyes, mert megtévesztő hiedelmek is bekerülnek a közbeszédbe. Erre példa a császár új ruhája, amikor nem merem elmondani, hogy a császár meztelen, mert mindenki dicséri. Lehet, hogy sokan másképp gondolkodnak, de senki nem meri kifejezni, mert úgy gondoljuk, hogy a többség a hangosok szerint gondolkodik. Jól mutatják ezt a tavalyi szobordöntögetések is.

Szvetelszky Zsuzsa
Fotó: Balogh Róbert

Buglya Gergely: Kétségtelen, hogy az influencerek befolyásoló tényezők, formálják a közvéleményt. Hogy ez jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni. Azért hallgatunk rájuk, mert jobban hiszünk nekik, mint a személytelen és megvezető reklámoknak, azért figyeljük őket, mert könnyebb meghallgatni, milyen egy múzeumi festmény, mint ülni a kép előtt fél órát és igyekezni megérteni. Az információs csatornák elkényeztettek bennünket és elkényelmesedtünk.

Lugas: Chuck Close világhírű képzőművész ugyanúgy keveredett zaklatási botrányba, mint Marilyn Manson, Kevin Spacey vagy Johnny Depp. Míg az előbbi esetről alig hall az átlag médiafogyasztó, mivel a képzőművészet radar alatti műfaj, színészek vagy zenészek esetén óriásira dagad egy-egy botrány. A kérdés tehát, hogy milyen nyilvánosság a közösségi média. Hogyan befolyásol minket?

Buglya Gergely: Egyén- és kulturálisszint-függő, hogy ki milyen botrányról tud. Aki adott platformon él csak, az jobban befolyásolható az influencerek által. Aki viszont nincs fenn a neten, azt nem tudjuk elérni sem pozitív, sem negatív üzenettel. Teljesen új kultúráról van szó, és az is kérdés, hogy kultúra-e, teremt-e valamit. Szerintem maradandót nem, csak impulzusokat ad.

Buglya Gergely
Fotó: Simon Teodóra

Csejtei Dezső: A kérdés, hogy a kulturális gépezet működésének mi a hozadéka. Heidegger veti fel, hogy a görögöknek háromszáz évre volt szükségük, hogy feltegyék a létre vonatkozó kérdést. Nem a válasz volt a lényeg, hanem a kérdés helyes irányultsága. Most pedig, ahogy Gergely is mondja, bárki feltehet bármilyen kérdést, erre jön négyezer válasz, a korábbi idősávok megszűntek, nincs átgondoltság. Az elmúlt kétszáz év legnagyobb filozófusai mind elvonultan éltek, most viszont nincs idő az érlelődésre.

Szvetelszky Zsuzsa: Véleményeink szerint különfélék lehetünk. Van, aki azt mondja, amit gondol, és van, aki mást mond, mint a valós véleménye. Most párhuzamos világokban él nyolcmilliárd ember. Van az influencerek világa, amely nagyon dinamikusan változik és amelyről nagyon keveset tudunk, ám az egzakt tudományok soha nem like-ok alapján szerveződnek. A két párhuzamos világ határa jelenleg nagyon elmosódik, ami veszélyes.

Lugas: Magyarországon viszonylag kevés negatív kiugró esetet ismerni a cancel culture kapcsán. Miért van az, hogy ez még kevéssé szivárgott át?

Buglya Gergely: Vannak hazai esetek, de inkább a népharag és nem a jog vonja felelősségre a tartalomgyártót. A közvéleménytől pedig itthon kevésbé félnek az internetes közszereplők. Sajnos még hiányzik az a szűrő, amelyet a tradicionális médiában a szerkesztők jelentenek. Ha az influencerek a modern kor újságírói, akkor át kell érezniük, hogy az ügyfelek minőséget és pontosságot, a követőik pedig egyedi látásmódot várnak tőlük, valami olyasmit, amellyel egy szerkesztőség egy médiumot formál.

Szvetelszky Zsuzsa: A hazai fiatalok sokkal többféle jelenség felé nyitottak, olyanokat hoznak be, amelyekhez csak ők jutnak hozzá, mert adott csatornákon terjednek. Tény, hogy régóta ismert az a biztonságos közeg, amelybe az ember visszavonulhat egyes vélemények esetén. Ma a cancel culture eredménye az óvatosabbá válás. Ennek lokálisan helye van, hiszen szabályozza a társaság, hogy valaki egy értelmetlen vélemény után hogyan vehet vagy nem vehet részt a beszélgetésben. Egy csoport mindig felállítja a saját szabályait. Számos társadalmi csoportról beszélhetünk, idősek, fiatalok, nők, férfiak, különböző kultúrák, országok. Különböző szintjei vannak a cancel culture-nek. Nincs fekete-fehér viszony, és ez okozhatja, hogy másképp jelennek meg, más értelmezést kapnak bizonyos események a Föld különböző pontjain. Az online térből persze a mérőszámok segítenek tanulságot levonni.

Csejtei Dezső: A cancel culture lényege, hogy nem csupán bizonyos viselkedési normákat, hanem személyeket is büntet.

Lugas: A társadalom összetétele, illetve az olyan mozgalmak, mint a #MeToo és a #BlackLives­Matter, mennyiben befolyásolják a cancel cul­ture trendjeit? Ahol ezek erősebbek, mint Amerikában például, ott a cancel culture is erősebb?

Csejtei Dezső: Nem egyszerűen erősebbnek, hanem azonosnak látom a cancel culture-t ezekkel a mozgalmakkal. A #BlackLivesMatter lehet, hogy másképp indult, de nem magától jelent meg, mint a penész a falon. Voltak, akik tettek ezért, utána lángot kapott, és mostanra sokszor azok sem tudják kordában tartani, akik elindították. És most már nem a fekete kisebbség helyzetének javításáról van szó, hanem szisztematikusan a fehérek ellen fordítják az emberek véleményét, így visszájára fordított rasszizmust idéznek elő az emberek véleményében. Átváltozás történt, nem kevésbé rossz irányba.

Lugas: Ha már szóba került a visszájára fordulás, mi a helyzet a kérdéssel összefüggő áldozatkultúrával, a jómódú celebek panaszkodásával? Meddig reális ez?

Szvetelszky Zsuzsa: Nagyon széles a spektrum, hogy mi mindent választhatunk a szenvedéshez, és ezek közé tartoznak például az első világbeli problémák is. Hallani olyan megszólalásokat, hogy „jaj, holnap hatkor kell kelnem, mert raftingolni megyünk” vagy „kifogyott az automatából a madártejes kávé”. Mindez elmondja, hogy mennyire nehéz megítélni az egyénnek, mi mellett törpül el vagy lesz lényegtelen az ő szenvedése. Ma a gátlástalanság, a hangerő és az ismétlés számít, így egy teljesen lényegtelen panasz sokkal nagyobbnak tűnhet, mint a másik ember valós sérelme. Ahogy a nyolcmilliárd emberből egyre többen posztolnak, úgy áraszt el bennünket ez a veszély. Ez összekötve a cancel culture-rel a kihangosítás kultúrájaként értelmezhető. Nehéz lehámozni sokszor a panasz valós tartalmát a stílusról és az önsajnáltatásról.

Buglya Gergely: Az adatmennyiség feldolgozása különbözteti meg a mai kort az előzőktől. Ma annyi emberre figyelünk, annyi információt kapunk, és ezen belül annyi panaszt, hogy nincs idő odafigyelni. Bizonyos tekintetben kifordult világban élünk.

Tüntetők próbálják meg ledönteni a Fehér Házzal szemben Andrew Jackson, az USA egykori elnökének lovas szobrát. Történelmi vakfoltok
Fotó: Reuters

Lugas: Milyen pszichés hatása van a közösségi médiában élő fiatalokra a cancel culture-nak, mennyire tudják jól kezelni az ezzel együtt járó öncenzúrát, vagy mennyire okoz nekik ez meghasonlást?

Szvetelszky Zsuzsa: Másképp kezelik a közösségi médiát, mint gondoljuk. Kisebb metszeteket és csoportokat jelenítenek meg, ami köthető a közösségi média illúzióláttató hatásához, és ami okozott már korábban negatív érzést a fiatalokban. Ehhez tartozik annak szabályozása, hogy kikkel, miről beszélgetek. Fragmentált lesz a közösség, és a kisebb csoportok között nem mindig van átjárás. Ezzel együtt óvatosabbak lesznek a fiatalok, ami azért probléma, mert húszéves kor előtt nem hiányozhatnak a bátor, önfeledt pillanatok.

Buglya Gergely: Nagy hullámvasút a közösségi média. A TikTok esetében az influencerek fiatal kora miatt előfordult, hogy egy-két nap alatt gyökeresen át kellett írni egy kampányt, mert kiderült, hogy az egyik szereplő összeveszett a másikkal, és követőtáboruk törölte egyiket vagy másikat, így a teljes kommunikációs kampány sikerét kockáztattuk volna.

Lugas: Gyakori az utólagos visszakozás. Mit lehet azzal kezdeni, hogy egy rossz vicc karrierekbe kerülhet? Találhatunk-e arany középutat? Hiszen most végletek között vagyunk.

Csejtei Dezső: Erős kétségeim vannak afelől, hogy meg lehet-e változtatni a jelenlegi trendet, azt például, hogy korábbi megszólalások karriereket tehetnek tönkre. Ez mindenképp rossz irány. A cancel culture történelmi vakfoltokat hoz létre, amelyek végül teljes sötétséghez vezetnek.

Szvetelszky Zsuzsa: A mesterséges intelligencia talán elhozza, hogy elnémíthassuk az elnémítás kultúráját, és elválasszuk a tudományos érveléstől. Mivel az elmúlt években számos technológiai fejlesztés született, ezért optimista vagyok, hogy születik majd hasonló lehetőség.

Buglya Gergely: A mesterséges intelligencia segítségével lehet már a közösségi médiát hatékonyan monitorozni, pozitív és negatív tartalmakra keresni, akár hangalapú szűréssel is. De ezek drága eszközök, a magánfelhasználóknak marad a kitiltás, törlés, leiratkozás. Sokan nem tudják, hogy az internet és a közösségi médiumok szerverei nem felejtenek. Ez a rég elveszett fényképek esetén pozitív lehet, de kommentjeink kapcsán nem biztos.

Modern boszorkányégetés

Az angolszász országokban „cancelling”-en ebben a kontextusban elnémítást, eltörlést kell érteni, a cancel culture kifejezést pedig leginkább az elnémítás vagy eltörlés kultúrájának lehet fordítani. Ha valakit elnémítanak ilyen módon, azzal elutasítják, kirekesztik, és megpróbálják elérni, hogy az illetőt mások is bojkottálják, úgymond vállalhatatlanná váljon, esetleg romba dőljön a karrierje, társadalmi pozíciója. A jelenség a közösségi médiában, leginkább a Twitteren terjed, a hatása viszont az online téren kívül is óriási hullámokat gerjeszt. Míg a kiközösítésben aktívan részt vevők úgy gondolják, hogy valamiféle társadalomjobbítás nevében lehetetlenítenek el másokat, a cancel culture kritikusai szerint viszont a módszer XXI. századi nyilvános lincseléshez, avagy boszorkányégetéshez hasonlítható, és óriási károkat okoz – miközben nagyobb, strukturális változásokat nem hoz a társadalom mélyebb rétegeibe. Vagyis: ahogy egyetlen szexuális ragadozó hollywoodi producer elítélése még nem fogja megreformálni a filmipar évtizedek óta tartó rossz működését, úgy az átlagember sem lesz kevésbé rasszista, csak mert az önjelölt cenzorok akcióba lépnek, és példát statuálnak néhány hírességen.

Scarlett Johanssont ázsiai karakter szerepéért büntették
Fotó: Getty Images

Néhány tipikus példa az elmúlt évekből: Kanye West amerikai rapper rajongók tízezreit vesztette el, amiért Donald Trumpot támogatta, Scarlett Johansson színésznő egyik filmjében ­fehér bőre dacára ázsiai karaktert formált meg, népharag sújtott le rá. Kevin Hart komikus-színész azért nem lehetett az Oscar-gála házigazdája, mert egy Twitter-felhasználó előásta egy régi homofób megnyilvánulását az internet pöcegödréből, Johnny Depp pedig állítólagos asszonyverési ügye miatt került parkolópályára. Gina Carano színésznőt a sikeres Csillagok háborúja-sorozat, a The Mandalorian szereplőgárdájából rúgták ki, mert nyíltan Covid-tagadó, transzfób tartalmak megosztása után a második világháborúban meghurcolt zsidókhoz hasonlította a – szerinte – politikai nézeteik miatt elnyomott konzervatív embereket, Armie Hammer színészt pedig szinte minden készülő filmje producerei ejtették nyilvánosságra kerülő beteges szexuális szokásai miatt. Jellemzően egyébként az „elnémított” sztárok egy rövidre szabott Canossa-járást követően visszatérnek a nyilvánosságba: a #MeToo felívelő szakaszában zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey újra forgat, Johansson és Hart karrierje szárnyal, a pedofíliával vádolt Michael Jackson zenéinek letöltése pedig a róla készült leleplező dokumentumfilm után nemhogy csökkent volna, de az egekben jár. Más kérdés, hogy az állásaikat elvesztő átlagemberek hogyan tudnak felállni.

Kevin Hart komikus-színésznek egy régi homofób megnyilvánulása került elő az internet mélyéről
Fotó: Europress/AFP

Newton optikája

Tavaly júliusban százötven vezető értelmiségi írt nyílt levelet a netes megsemmisítés gyakorlata ellen, mert úgy érezték, hogy veszélybe került a vita szabadsága a nyugati világban. Az akkori amerikai tüntetésekre is reagáltak ebben: mint kifejtették, üdvözlik a faji és szociális egyenlőtlenségek elleni harcot, amely rávilágít a tágabb értelemben vett egyenlőtlenségekre, ám „a szükséges szembenézés felerősített egy sor olyan erkölcsi normát és politikai elköteleződést, amelyek gyengítik a nyílt vita és különbségek elfogadásának elvét, és helyébe az ideológiai alkalmazkodás kívánalmát állítják”. Az aláírók között szerepel például J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője, akit nemrég transzfóbnak neveztek, miután felvetette, hogy csak a nők menstruálnak. Salman Rushdie, akit muzulmán vallási vezetők kiátkoztak Sátáni versek című könyve miatt, és rejtőzködve kellett élnie, Khaled Khalifa, akinek betiltották műveit, miután kritizálta a szír kormányt.

A nyelvész Noam Chomsky, a meglehetősen társadalomkritikus A szolgálólány meséjének írója, Margaret Atwood, Garri Kaszparov sakkozó, a feminista Gloria Steinem és Anne Apple­baum történész mellett sok olyan kutató írta alá a levelet, akik a rasszizmus elleni harcra tették fel az életüket, és számtalanszor felszólaltak elnyomó diktatúrák ellen.

Szerintük nem egyedi esetekről van szó, hanem már az intézmények, munkáltatók is pánikolnak, ha esetleg egy alkalmazottjukat nem megfelelő gondolatokkal vádolják, és átgondolt reform helyett elsietett és túlzó retorziókat alkalmaznak. Mint írták: ma már nem „csupán” a híres embereket veszélyezteti ez a gyakorlat, hiszen szerkesztőket rúgnak ki ellentmondásos cikkek miatt, újságírókat tiltanak el nem megfelelő témáktól, egyetemi oktatók ellen indul vizsgálat, mert bizonyos irodalmi művekből idéznek az órán. Egyre szűkül tehát az a kör, amelyen belül biztonságosan meg lehet szólalni, ezáltal pedig a demokrácia és szólásszabadság lényege került veszélybe, úgyhogy határozottan elítélik a nyilvános megszégyenítés és kiközösítés új hullámát, amely mára elterjedt a kultúra minden területén. A szórakoztatóipar felől is szólnak kritikus hangok a nyilvános lincselés ellen: Nick Cave rocklegenda úgy summázta a szerinte diverzitást és kreativitást korlátozó cancel culture jelenségét, mint az irgalom antitézise, a politikai korrektség pedig szerinte a világ legszomorúbb vallásává nőtte ki magát.

Ricky Gervais brit komikus szerint pedig ha valakinek nem tetszenek a viccei, nem kell őt nézni, de akár el is égetheti a DVD-it, ám az az újfajta politikai korrektség, amely átjárja a közösségi hálózatokat, a fasizmus egy új formája: ha egy kicsit baloldali vagy a Twitteren, akkor hirtelen Trockij vagy, ha kicsit konzervatív vagy, akkor Hitler, és ha középen állsz, és megnézed mindkét érvelést, akkor pedig gyáva. „Ha nem értesz egyet azzal, hogy másnak joga van olyasmit mondani, amivel nem értesz egyet, akkor nem értesz egyet a szólásszabadsággal” – húzta alá Gervais, akihez csatlakozott a Monty Python-alapító konzervatív John Cleese is. A humorista még egy tavalyi interjúban a Waczak szálló kicenzúrázása után úgy fogalmazott: már a hetvenes években is egy karikatúráról volt szó, aki pedig ezt nem képes belátni, az egész egyszerűen hülye. A sorozat írója és főhőse a régebbi kultúrkincsek cenzúráját eleve problematikusnak tartja: ilyen alapon Newton Optikája is mehetne a levesbe, hiszen a szerzője a Kelet-indiai Társaság részvényese volt, ergo rabszolgatartó és -kereskedő, de ezen az alapon Szókratészt is törölhetjük, hiszen Athénban is voltak rabszolgák.