Tíz nanomol/liter

Férfias – pardon, férfiasnak bélyegzett – sportágakat eddig is űzhettek hölgyek. Laurel Hubbard azonban új távlatokat nyitott – a férfiak előtt. Ő az az új-zélandi súlyemelő, aki elsőként a sport történetében nemváltó műtétje után a nők között versenyezhet, s indulhat a tokiói olimpián is. Föltámadott a gender.

Laurel Hubbard. A NOB transznemű büszkesége Fotó: Alex Pantling Forrás: Getty Images

Laurel Hubbard – született Gavin Hubbard – harmincöt éven át férfiként élt, és súlyemelőként próbálta megvalósítani önmagát. Reménytelenül. Idővel rádöbbent, hogy férfiassága köti béklyóba. S a hetvenkét különböző nemi jelleget tudományos megalapozottsággal megkülönböztető korunkban a megoldás tálcán kínálta magát. Gavin Hubbard 2012-ben nemváltó műtéten esett át, s azóta – legalábbis a hírek szerint –

boldogan, kiegyensúlyozottan él immár Laurel Hubbardként.

Az új-zélandi Laurel Hubbard sikertelen kísérlete a 90 kilós nők döntőjében a 2018-as Nemzetközösségi Játékokon
Fotó: Getty Images

Ez eddig egy személyes és napjainkban még csak egyedinek sem nevezhető élettörténet. Amelyből aztán megdöbbentő módon sportkarrier kerekedett. Gavin, azaz immár Laurel Hubbard ugyanis nőként sem tett le az álmáról, hogy sikeres sportoló legyen. Folytatta a versenyzést, sőt a súlyemelés a műtét után nyitott meg előtte addig elérhetetlennek tűnő távlatokat.

Hubbard egyéni csúcsa a +105 kg-os súlycsoportban – még Gavinként – összetettben 305 kg volt (130 kg szakításban, 175 kg lökésben). Ebben a hétköznapi nyelven ólomsúlyúnak nevezett kategóriában a grúz Lasa Talahadze tartja a világcsúcsot 485 (222+263) kg-mal. Csak a miheztartás végett. A hölgyeknél a +87 kg-os súlycsoportban a kínai Li Ven-ven rekordja 335 (148+187) kg.

Mindjárt látható, hogy Hubbard – immár mint Laurel – milyen esélyt kapott a genderszemléletű világban. S ő élt is vele. Harminckilenc évesen, 2017-ben tért vissza, avagy lépett igazából porondra szeretett sportágában, s mindjárt fantasztikus eredményt ért el, 280 kg-os összetett teljesítménnyel ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. A következő évben ugyan súlyos sérülést szenvedett – eltörött a karja –, ám a felé áramló szeretet és támogatás átlendítette ezen a traumán is, visszatért, s 2019-ben hatodikként végzett a vb-n.

– A támogatásotok, a bátorításotok és az aroha (szeretet) átsegített a sötétségen. Az elmúlt másfél év mindannyiunknak megmutatta, hogy a rokonságban, a közösségben és a közös cél érdekében való együttműködésben rejlik az erő. Az ezüstpáfrány manája (becsülete) tőletek is származik, és én büszkén fogom viselni – Laurel Hubbard könnyfakasztó nyilatkozattal kedveskedett akkor a benne bízóknak.

Laurel Hubbard jó sportolóhoz illően újabb célt tűzött ki maga elé. Az olimpiai részvételt, mi több, éremszerzést. A története ettől vált nemzetközileg is közismertté. Törekvéseiben sem hazája, sem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem akadályozta meg, megkapta a tokiói indulásra a lehetőséget.

– Amellett, hogy Laurel a világ legjobbjai közé tartozik a versenyszámában, teljesítette az IWF alkalmassági kritériumait, beleértve a NOB transznemű sportolókra vonatkozó irányelvein alapuló kritériumokat is. Elismerjük, hogy a nemi identitás a sportban rendkívül érzékeny és összetett kérdés, amely egyensúlyt igényel az emberi jogok és a játéktéren való tisztességes viselkedés között. Mint új-zélandi csapat erős kultúránk van a manaaki (tisztelet), a befogadás és a mindenki iránti tisztelet terén. Elkötelezettek vagyunk, hogy valamennyi arra jogosult új-zélandi sportoló megkapja a támogatást, és hogy az olimpiai játékokra való felkészülés és versenyzés során a mentális és fizikai jólétük, valamint a nagy teljesítményre vonatkozó igényeik teljesüljenek – kommentálta Laurel Hubbard olimpiai csapattagságát Kereyn Smith, az Új-zélandi Olimpiai Bizottság elnöke. Mondandóját akár az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatához csatolhatnánk függelékként…

Egy férfi a nők között? Jó reggelt! – fogalmazzunk meg földhözragadt gondolatot. Mert attól, hogy Gavin-Laurel nemváltó műtéten esett át – s ami azzal jár, amivel –, a genderbesorolás szerint ugyan változott a nemisége, biológiailag azonban férfi maradt.

Mielőtt továbblépnénk, dióhéjban elevenítsünk fel egy másik életutat. Caster Semenyáét. A dél-afrikai futó a nők között 800 méteren aranyérmet szerzett a londoni és a riói olimpián is. Miközben folyamatosan a bírálatok kereszttüzében volt, mert sokan azt sejtették – nem is alaptalanul –, hogy Semenya interszexuális, ami – csak a sportra korlátozott jelentőségét kiemelve – azzal is jár, hogy a nőkénél lényegesen magasabb a tesztoszteronszintje, azaz ab ovo előnyt élvez a nőkkel szemben. Mindezt korunk politikailag korrekt nyelvezetén úgy mondják, Semenya hiperandrogenizmussal küzd. Jegyezzük meg, nem egyedüliként az atlétika világában.

A megalapozott szóbeszéd szerint a londoni 800 méteres döntőben az első négy helyezett közül hárman is interszexuális jegyekkel rendelkeztek. Az pedig egyenesen a horror kategóriája, hogy állítólag akadnak, akadtak olyan menedzserek, akik ilyen biológiai alaptulajdonságú nőket (?) kutattak fel, hogy aztán sportpályafutásokat támogatva busás haszonra tegyenek szert.

A biológiailag vitathatatlanul nők táborában érthetően egyre csak növekedett a felzúdulás, s az elmérgesedett helyzet cselekvésre késztette a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (WA), hiszen a sportág léte került veszélybe. A szervezet 2018-ban meghozta precedensértékű verdiktjét, még ha csupán három futószámra (400, 800 és 1500 m) korlátozva is: az elsődleges és másodlagos nemi jelleget nem firtatva csak azok indulhatnak a nők között, akiknek a tesztoszteronszintje nem halad meg bizonyos mértéket.

A szintet tíz nanomol/liter mértékben határozták meg. S ezt nem elég egyszer, hanem folyamatosan egy éven át kell produkálni.

Semenyát hormonkezelésre utasították, amelynek először alávetette magát, de mert a teljesítménye látványosan visszaesett, idővel megtagadott, aztán több éven át tartó pereskedésbe kezdett. Először a WA-val szemben vesztett a nemzetközi sportdöntőbíróságnál (CAS), aztán a CAS-t perelte be a Svájci Szövetségi Bíróságon, de ezen a fórumon is alulmaradt.

Semenya nem adta fel a sportkarrierjét, hiszen még mindig csak harmincéves, s úgy döntött, más távokon folytatja a pályafutását. Bár ne tette volna. Mert hiábavaló kísérlete mutatott rá csak pontosan a korábbi igazságtalanságra: 200 és 5000 méteren még csak az olimpiai kiküldetési szintet sem tudta teljesíteni. A tesztoszteron hatalmas előny, de nem minden, a tehetséget nem minden esetben pótolhatja.

A tíz nanomol/liter vált mértékadóvá a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség előtt is. Sőt úgy általában. Nem számít – nem vizsgálják –, hogy valakinek heréje vagy petefészke van, definíció szerint az számít nőnek napjaink sportéletében, akinek a tesztoszteronszintje nem haladja meg a tíz nanomol/liter mértéket.

Laurel Hubbard már a nemváltó műtét előtt alávetette magát a hormonkezelésnek, s azóta is megfelel a kívánalmaknak. A nevezési feltételnek tehát eleget tesz. S hogy egyesek szerint így is jogosulatlan előnyt élvez? Ez csupán akadékoskodás, amivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem foglalkozik. Az ügy egyéb, a tradi­cionális – normális – társadalmi berendezkedést romboló hatásának felemlegetése pedig genderközpontú világunkban maga a botrány.

Ezzel kell együtt élnünk, ha tetszik, ha nem.

A tenisztől az ökölvívásig

Az olimpiai mozgalom, kijelenthetjük, a kezdetektől fogva felkarolja a nők egyenjogúsági törekvését. Miközben az idő tájt a nők szerte a világon még nem rendelkeztek általános választói joggal sem, már a második újkori olimpián, az 1900-as párizsi játékokon is részt vehettek. Akkor még csak teniszben és golfban, de aztán idővel atlétikában, úszásban, valamennyi labdajátékban, s immár a férfiasnak tartott sportágakban is, 2012 óta például ökölvívásban. Ízlés dolga, de a jogot erre nehéz lenne elvitatni. Ám amiatt már van okunk berzenkedni, hogy miközben a „férfias” sportágakat a mai napig zömében férfiak űzik túlnyomó többségben, ez nem jelenik meg a kvótarendszerben, a legtöbb sportágban ugyanannyi versenyszámban ugyanannyi nő indulhat az olimpián, mint férfi. Ennek pedig már semmi köze sincs a joghoz, nemhogy az igaz­sághoz, ez bizony nem más, mint a globális genderlobbi diadala a sport, az olimpiai mozgalom berkeiben. Ha már az egyenjogúság mindent maga alá teper, érdemes lenne eljátszani a gondolattal, van-e értelme bármilyen megkülönböztetésnek. A ritmikus gimnasztika labdagyakorlatától a 100 méteres síkfutáson át az ökölvívásig korlátozásoktól mentes, nyílt versenyeket kellene kiírni. Nők, férfiak, transz- és interszexuálisok mindannyian együtt indulhatnának. S győzzön a jobb. Végül is ez a sport lényege.

Újra előveszik

„Sok kérdést felvet az új-zélandi sportoló ügye – beszélt a kérdéskörről az érdeklődésünkre Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, azon belül a sportolói bizottság tagja. – A NOB 2003 óta engedélyezi transznemű sportolók indulását, ráadásul korábban még korlátozás sem volt érvényben. A közelmúltban a NOB lefektetett egy keretrendszert, amelybe beletartozik a 10 nmol/l-es szint is. A téma még nincs lezárva, az olimpiai kvalifikáció idején is zajlott konzultáció a témában, hiszen a kérdés sok feszültséget szült pró és kontra a sportolók körében is. A NOB úgy döntött, ennek eredményét is alapul véve a tokiói olimpia után véglegesíti a szabályrendszert. Ebbe beletartozik a kérdéses 10 nanomolos szint is, hiszen például a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ezt újabban 5 nmol/literben maximalizálta. Hubbard indulása – és eredménye – biztosan szolgál majd tanulságokkal, s rávilágít az egyenlő esélyek alapvető fontosságára, ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy a tokiói olimpián részt vevő 11 ezer sportolóból eddigi tudomásunk szerint ő az egyetlen transznemű induló.”