Vissza a hazugságba

A Házassági leckék középhaladóknak 2. című komédiában az első részben már megismert baráti házaspár karakterei kerülnek újra játékba.

Akár rosszkedvvel is távozhatnánk a Centrál Színház Házassági leckék középhaladóknak 2. című népszerű vígjátéka után, hiszen ahhoz képest, hogy könnyed komédiára készültünk, a darab komoly filozófiai és párkapcsolati problémát vet fel. Nevezetesen az őszinteségét (ahogyan azt a darab eredeti francia címe, a La Vérité is jelzi). A darab szerzőjétől, Florian Zellertől, aki nem ismeretlen a magyar színházkedvelő közönség számára (a Házassági leckék középhaladóknak című előadás első részét szintén a Centrál Színház, az Apa címűt a Vígszínház deszkáin és az Orlai Produkció előadásában is láthattuk), megszokhattuk már, hogy bravúros könnyedséggel repül és repteti a nézőjét az amúgy félelmetesnek mondható szakadékok felett.

A Házassági leckék középhaladóknak 2. című komédiájában az első részben már megismert baráti házaspár karaktereit viszi újra játékba a színpadon, ám az első rész ismerete nélkül is tökéletesen és azonnal be tudunk kapcsolódni a történet sodrásába.

Michel (Stohl András) és Laurence (Balsai Móni) vacsorára várja Pault (Schmied Zoltán) és Alice-t (Kovács Patrícia), ám már az előkészületek szokatlan feszültségben zajlanak, Laurence le is mondaná inkább a meghívást. Aminek ezután tanúi lehetünk a nézőtéren, a feszültség valódi okának lassú, talán váratlan (bár előre sejthető), de mindenképpen fordulatokkal teli kibontakozása. A könnyed baráti beszélgetésnek ígérkező vacsorameghívásból kellemetlen, forró kását kerülgető beszélgetés alakul ki, amelyet Laurence indít, Michel pedig minden erejével próbál visszafojtani. A nevetés ennek a verbális párbajnak az ütközőpontjain szikrázik ki a darab első felében, míg a továbbiakban a tempó valamivel szelídebb lesz, s a komikum forrását a klasszikus „hűtlen figura lelepleződésé”-n túl egy ennél izgalmasabb, filozófiai-logikai síkra terelődő ellentmondásosság adja. Laurence és Michel ugyanis előbbi ­jóvoltából a párkapcsolatban működtethető teljes őszinteség próbája elé állítja magát, és szemünk láttára gabalyodnak bele ennek elviselhetetlen, tarthatatlan következményeibe.

„Tudtam, hogy ez az őszinteségesdi lehúz minket a szarba!”

– kiált fel egy ponton elkeseredettségében Michel, és valóban, komédiához illően a karakterek számára az egyetlen lehetőség az marad, ha mindenki inkább visszamenekül a már jól működtetett és élhető közös hazugságokba.

Főként Florian Zeller nyelvi és dramaturgiai megoldásainak az érdeme, hogy mindezen mégis nevetni tudunk, s természetesen a karaktereket megformáló színészeké. A debreceni Nagyerdei Színpad júliusi előadásán Balsai Móni játéka volt a legerőteljesebb, színészi munkájával sikerült hitelesítenie karakterének kisebb érzelmi következetlenségeit is, Stohl András a tőle megszokott bravúrral, otthonosan hozza a mindent inkább szőnyeg alá seprő, konfliktuskerülő, simlis férjet. Schmied Zoltánnak és Kovács Patríciának mintha ez a darab kevesebb lehetőséget adna arra, hogy igazán emlékezetes játékot nyújtsanak, karaktereik inkább aláfestésként működnek Laurence és Michel történetéhez. Pallós Nelli díszletei visszafogottak, jelzésszerűek, engedik a nézőt a beszélgetések sodrására figyelni, Matis Edit jelmeztervező főként a két női karakter inkább letisztultnak, mint tipizálónak nevezhető ábrázolásával segítette az élményt.

(Florian Zeller: Házassági leckék középhaladóknak 2. A Centrál Színház előadása. Rendező: Puskás Tamás)