Akár rosszkedvvel is távozhatnánk a Centrál Színház Házassági leckék középhaladóknak 2. című népszerű vígjátéka után, hiszen ahhoz képest, hogy könnyed komédiára készültünk, a darab komoly filozófiai és párkapcsolati problémát vet fel. Nevezetesen az őszinteségét (ahogyan azt a darab eredeti francia címe, a La Vérité is jelzi). A darab szerzőjétől, Florian Zellertől, aki nem ismeretlen a magyar színházkedvelő közönség számára (a Házassági leckék középhaladóknak című előadás első részét szintén a Centrál Színház, az Apa címűt a Vígszínház deszkáin és az Orlai Produkció előadásában is láthattuk), megszokhattuk már, hogy bravúros könnyedséggel repül és repteti a nézőjét az amúgy félelmetesnek mondható szakadékok felett.
A Házassági leckék középhaladóknak 2. című komédiájában az első részben már megismert baráti házaspár karaktereit viszi újra játékba a színpadon, ám az első rész ismerete nélkül is tökéletesen és azonnal be tudunk kapcsolódni a történet sodrásába.
Michel (Stohl András) és Laurence (Balsai Móni) vacsorára várja Pault (Schmied Zoltán) és Alice-t (Kovács Patrícia), ám már az előkészületek szokatlan feszültségben zajlanak, Laurence le is mondaná inkább a meghívást. Aminek ezután tanúi lehetünk a nézőtéren, a feszültség valódi okának lassú, talán váratlan (bár előre sejthető), de mindenképpen fordulatokkal teli kibontakozása. A könnyed baráti beszélgetésnek ígérkező vacsorameghívásból kellemetlen, forró kását kerülgető beszélgetés alakul ki, amelyet Laurence indít, Michel pedig minden erejével próbál visszafojtani. A nevetés ennek a verbális párbajnak az ütközőpontjain szikrázik ki a darab első felében, míg a továbbiakban a tempó valamivel szelídebb lesz, s a komikum forrását a klasszikus „hűtlen figura lelepleződésé”-n túl egy ennél izgalmasabb, filozófiai-logikai síkra terelődő ellentmondásosság adja. Laurence és Michel ugyanis előbbi jóvoltából a párkapcsolatban működtethető teljes őszinteség próbája elé állítja magát, és szemünk láttára gabalyodnak bele ennek elviselhetetlen, tarthatatlan következményeibe.
„Tudtam, hogy ez az őszinteségesdi lehúz minket a szarba!”
– kiált fel egy ponton elkeseredettségében Michel, és valóban, komédiához illően a karakterek számára az egyetlen lehetőség az marad, ha mindenki inkább visszamenekül a már jól működtetett és élhető közös hazugságokba.
