Csontváz-tó. Az ember azt hinné, ilyen névvel illetett helyszínt csak harmadosztályú kalandfilmhez találhatnak ki mérsékelt képzelőerővel bíró forgatókönyvírók – de nem így van. A Himalája Indiához tartozó részén, Uttarakhand államban mintegy ötezer méter magasságban csakugyan található egy negyven méter átmérőjű, három méter mély tengerszem, a Roopkund-tó, amelyet a környékbeliek így hívnak. Partján ugyanis emberi maradványok hevernek, és amikor fagyott vize felenged, láthatóvá válik, hogy a felszíne alatt, a medrében is jócskán akad belőlük. Egyes becslések szerint két-háromszáz csontvázról van szó, mások úgy vélik, jóval többről.
A kissé bizarr – egyszerre riasztó és borzongatóan érdekes – leletegyüttest 1942-ben fedezte fel egy indiai hivatalnok, és körülbelül a múlt század ötvenes éveitől kezdve képezi tudományos diskurzus tárgyát: hogyan kerülhettek oda a csontok?
Egy helyi legenda például úgy tartja – derül ki a bbc.com cikkéből –, hogy Kannauj királya évszázadokkal ezelőtt zarándoklatra indult Nanda Devi istennő szentélyébe, a hegyekbe, várandós feleségével és népes kíséretével együtt, melynek egy részét táncosnők tették ki. Az istennő azonban annyira feldühödött azon, hogy a menet zenével és tánccal beszennyezi a környék spirituális tisztaságát, hogy haragjában elpusztította őket.
Több tényező is valószínűsíti, hogy a legenda valóságalappal bír. A csontok mellett nem találtak fegyvereket, hangszermaradványokat viszont igen. Ráadásul egyes koponyákon gömbölyded tárgytól vagy tárgyaktól származó sérülések látszanak. A szakemberek tehát felállították a hipotézist: a zarándokokat különösen heves, extrém erősségű jégeső lepte meg, melynek szemei betörhették a fejüket.
Így nyilvánulhatott meg az istennő haragja. Mindez kitűnő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a környéken riasztó mendemondák kapjanak lábra kővé vált táncosnőkről és ártó szándékú, a viharokat felkorbácsoló démonokról. A turisták erre nemhogy elkerülték volna a környéket, de fokozott érdeklődést mutattak iránta.
Kisvártatva különféle szervezett túrák indultak a Roopkund helyett immár leginkább Csontváz-tóként emlegetett hely partjára. Az érkezők egy-egy szelfi kedvéért rendszeresen megbolygatták a maradványokat, és attól sem riadtak vissza, hogy részben vagy egészben hazahordják őket – feltehetőleg így akartak „szuvenírhez” jutni.
A 2010-es években aztán megkezdődött a 38 csontvázból kinyert minták genetikai vizsgálata. Indiai, német és amerikai tudósok egy 2019-es tanulmányban tették közzé kutatásaik végeredményét. Eszerint a maradványok csaknem ezer év alatt, több esemény során kerültek a tó partjára és vizébe. Három nagyobb csoportba lehet sorolni őket: az elsőbe Dél-Ázsiából származó emberek tartoznak, akik valamikor a VII. és a X. század között ejthették útba a Roopkundot. A második csoportot egy mediterrán térségből – feltehetőleg valahonnan Kréta környékéről – származó jövevények alkotják, akik a XIX. században lelték halálukat a víz partján. A harmadik csoportba tartozó maradványok eredete délkelet-ázsiai, és szintén a XIX. század óta hevertek ott.
A tanulmány több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. A bbc.com már idézett cikkének szerzője úgy látja, hogy a Csontváz-tó rejtélye távolról sincs megoldva. A himalájai túraútvonalakkal foglalkozó internetes oldalak – indiahikes.com, himalayatrekker.com – mindenesetre arról tájékoztatnak, hogy bár a Covid-járvány harmadik hullámának lecsengése után Uttarakhand számos túraútvonala megnyílt, a Roopkundról elnevezett zárva van. Vagyis a holtaknak talán lesz némi nyugalmuk az élőktől.
Borítókép emberi maradványok a tengerszem partján. Legenda valóságalappal. Fotó: Wikipedia
