Csontváz-tó. Az ember azt hinné, ilyen névvel illetett helyszínt csak harmadosztályú kalandfilmhez találhatnak ki mérsékelt képzelőerővel bíró forgatókönyvírók – de nem így van. A Himalája Indiához tartozó részén, Uttarakhand államban mintegy ötezer méter magasságban csakugyan található egy negyven méter átmérőjű, három méter mély tengerszem, a Roopkund-tó, amelyet a környékbeliek így hívnak. Partján ugyanis emberi maradványok hevernek, és amikor fagyott vize felenged, láthatóvá válik, hogy a felszíne alatt, a medrében is jócskán akad belőlük. Egyes becslések szerint két-háromszáz csontvázról van szó, mások úgy vélik, jóval többről.
A kissé bizarr – egyszerre riasztó és borzongatóan érdekes – leletegyüttest 1942-ben fedezte fel egy indiai hivatalnok, és körülbelül a múlt század ötvenes éveitől kezdve képezi tudományos diskurzus tárgyát: hogyan kerülhettek oda a csontok?
Egy helyi legenda például úgy tartja – derül ki a bbc.com cikkéből –, hogy Kannauj királya évszázadokkal ezelőtt zarándoklatra indult Nanda Devi istennő szentélyébe, a hegyekbe, várandós feleségével és népes kíséretével együtt, melynek egy részét táncosnők tették ki. Az istennő azonban annyira feldühödött azon, hogy a menet zenével és tánccal beszennyezi a környék spirituális tisztaságát, hogy haragjában elpusztította őket.
Több tényező is valószínűsíti, hogy a legenda valóságalappal bír. A csontok mellett nem találtak fegyvereket, hangszermaradványokat viszont igen. Ráadásul egyes koponyákon gömbölyded tárgytól vagy tárgyaktól származó sérülések látszanak. A szakemberek tehát felállították a hipotézist: a zarándokokat különösen heves, extrém erősségű jégeső lepte meg, melynek szemei betörhették a fejüket.
Így nyilvánulhatott meg az istennő haragja. Mindez kitűnő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a környéken riasztó mendemondák kapjanak lábra kővé vált táncosnőkről és ártó szándékú, a viharokat felkorbácsoló démonokról. A turisták erre nemhogy elkerülték volna a környéket, de fokozott érdeklődést mutattak iránta.
