Aggasztó dallammenetek

Harmincegy év után korlátozni kényszerül tevékenységét az Abasári Kórus, a Heves megyei város­ legismertebb zenei formációja, a katonadal-éneklés megújítója. A tagság átlagéletkora ugyanis­ meghaladta a nyolcvan évet. Az utánpótlás-nevelést bajossá teszi, hogy a negyven év alatti generáció számára már nem igazán vonzó az énekkar mint a szabadidő eltöltésének, egyben számos közösségi élmény megszerzésének helyszíne.

2021080 Budapest Kámán Árpád zenepedagógus fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

A kórusok dolga nem feltétlenül a szóban forgó dalok megtanulásával kezdődik, inkább a felkutatásukkal. E művek szövegei és kottái ugyanis – néhány alapvetésnek számító, népszerű alkotástól eltekintve – nem minden esetben elérhetőek. Kámán Árpád szabadidejének jó részét így a források böngészése, az alkotások azonosítása tölti ki.

– Az Országos Széchényi Könyvtár nyilvántartása a kiindulási alap: a művek címeit – a zeneszerző és a dalszövegíró nevével együtt – meg lehet ismerni. E dalok jó része eltűnt vagy megsemmisült, de biztos, hogy valamikor megjelentek lemezen, elhangzottak a rádióban vagy szerepeltek egy-egy filmben. Úgyhogy sokszor a korabeli rádióműsor-újságok átböngészése, a régi magyar filmek többszöri megnézése segít, hogy megismerhessem eme alkotások szövegeit és dallamát. A gyűjtők kollekciójából rendszerint elő-előkerül néhány ritkaságnak számító lemezmatuzsálem, a kották pedig antikváriumokban, internetes oldalakon bukkanhatnak fel, csak ki kell várni az idejét – meséli Kámán Árpád. – Egy indulót például a múlt hónapban találtam meg az egyik kereskedelmi portálon. Ekkor már nyolc éve tudtam, hogy létezik, és két és fél éve kerestem célzottan.

– Mi magyarázza a katonadalok iránti érdeklődés – 1995 után országszerte érzékelhető – megújulását?

– A szocializmus idején főleg az 1848-as szabadságharc idején keletkezett énekeket lehetett előadni. A nagyapáink és dédapáink nemzedékének emlékezetébe égett – a világháborúk trau­máit hordozó, a húszas-harmincas évek vágyait megjelenítő – dalok csak a rendszerváltozás után váltak szabadon kutathatóvá, és aki ezzel kezdett foglalkozni, biztos lehetett abban, hogy történelmi hiányt pótol – mondja a karvezető.

Némi elővigyázatosság és körültekintés persze e területen is szükségeltetett, hiszen a katonadalok nem egy esetben átfedést mutatnak az egyesek szemében szélsőségesnek minősülő alkotásokkal.

– Az Abasári Kórus nem dolgozott fel és nem tűzött műsorára végletesen megosztó tartalmú, kirekesztő szellemiségű énekeket. Az 1867-es kiegyezéssel kezdődött és az 1945-tel véget ért korszak katonazenei hagyományait kívántuk feleleveníteni és bemutatni, ezen keresztül pedig azt, hogy e szűk nyolcvan évben mit jelentett a haza, a nemzet fogalma – szögezi le a karnagy, majd rövid történelmi kitekintéssel is szolgál.

– A millennium előtt, az 1870-es évektől kezdve mind több patrióta szellemiségű alkotás született. A ma is népszerű Árpád apánk induló szövegét például 1860-ban tette közzé Thaly Kálmán, a kor elismert költője. A trianoni békediktátum – és még inkább az 1938-as országgyarapodás – után a hazafias dalok középpontjába óhatatlanul a revízió témája került. A két világháború között csaknem valamennyi ünnepelt zeneszerző a nevét adta egy vagy több, az elcsatolt területek visszaszerzésével foglalkozó énekhez, csak két komponista számított kivételnek: Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ők ragaszkodtak a maguk eszményeihez, és egy-egy alkotás kedvéért sem fordítottak hátat a népdaloknak a műdalok, a népköltészetnek a műköltészet kedvéért.

Távolságtartás a politikától

Ha már a megosztottság került szóba, kihagyhatatlan a kórustagok politikai hovatartozásának kérdése.

– Világnézetileg nagyjából egységesek – a kereszténydemokrata értékrend támogatói –, ebből azonban nem következik, hogy politikailag is azok lennének – felel diplomatikusan Kámán Árpád, aki gondoskodott róla, hogy a külvilág ebből mit se érzékeljen, és a dalkör ne közeledjen látványosan egyetlen politikai formáció felé sem. Gyanította ugyanis, hogy ez a kórus hosszú fennállásának titka.

De a túlélést szolgáló praktikák ismerete ide vagy oda, 2020-ra, a koronavírus miatt elrendelt korlátozások bevezetésének idejére a karvezetőnek be kellett látnia: elkerülhetetlen, hogy erősen csökkentsék szerepléseik számát.

Ha távozik a vezérénekes

– Amikor elkezdtük, a tagság átlagéletkora nagyjából ötven év volt, mára azonban elérte, sőt meghaladta a nyolcvan évet. Ennyi idős korban már a próbán való megjelenés is teljesíthetetlen kihívás elé állít egyeseket, nemhogy az utazás és a fellépések, úgyhogy nem könnyű szívvel bár, de lényegében befejezzük.

Szerettünk volna máshonnan is informálódni arról, hogy a tagság elöregedése mennyire lehet súlyos probléma egy kórus életében, és milyen egyéb tényezők nehezíthetik egy énekkar, dalkör életét. Thormanné Husznay Mária ének-zene tanárként és karnagyként több iskolai kórust vezetett. Közel ötven évig volt a ­Palotásy János Vegyeskar tagja, majd másodkarnagya. 2011-ben – már nyugdíjasként – alapította meg a jászberényi Cantate Nobis Énekegyüttest. Pályafutása során több ezer embert vezényelt már.

Az utánpótlás-nevelést nehezen megoldható feladatnak tartja, ugyanis a mai fiatalok alapvetően a virtuális térben keresik a közösségi élményeket, a való világban adódó lehetőségek nem feltétlenül foglalkoztatják őket.

Egy zenepedagógus hozzáállása, személyisége persze manapság is nagy hatással bír: ha egy énektanár az iskolai órákon képes megszerettetni a tanulókkal az éneklést, azok a hívására örömmel csatlakoznak egy-egy általa vezetett kórushoz is, amelyben akár évtizedekig is tagok maradnak. Előfordult, hogy egy-egy tag másik városba költözött, vagy elment szülni, ahogy olyan is, hogy elhunyt, de ettől a kórus működése nem lehetetlenült el, legfeljebb egy ideig valamivel alacsonyabb színvonalon teljesített – idéz az emlékeiből. A veszteség akkor a legkellemetlenebb, ha egy-egy szólam vezérénekese távozik, külső szempontból – például az énekkar egy-egy műsorának vagy műsorszámának nagyközönséghez való eljuttatását tekintve – pedig akkor, ha a kép- és hangrögzítésben, vágásban és a felvételek internetes közzétételében járatos személyek válnak ki. Egy kórus egyébként a tagok számára heti egyszeri próbát, vagyis kétórányi elfoglaltságot jelent – a fellépés, illetve az oda- és visszautak idejét nem számítva. A karvezető azonban ennek többszörösét fordítja a betanítandó dalok kiválasztására, a betanítás módszerének kialakítására, a szervezésre. Ami pedig az anyagi vonzattal is járó elemeket illeti: az útiköltséget és a szállást jellemzően állami támogatásból fedezik. Ahhoz, hogy indulhassanak a pályázati kiírásokon, a legtöbb kórus létrehoz egy, a működését segítő gazdasági szervezetet, például egyesületet vagy alapítványt. Az egyenruha kérdését pedig valamennyi együttes
– anyagi lehetőségeihez mérten – úgy rendezi, ahogy éppen tudja:

– A Cantate Nobis Énekegyüttesben a férfiaknak fehér ing és sötét öltöny az előírt viselet. Az általunk csak „propellernek” hívott csokornyakkendőiket saját erőből – vagyis a tagok által összeadott pénzből – fedeztük. A hölgyek esetében a hosszú ujjú egyenblúzra pályáztunk, a rövid ujjúakat pedig mindenki maga finanszírozta. Ebben segített, hogy valamennyi kórustag egyben egyesületi tag is, ahol havonta ötszáz forintnyi tagdíjat kell fizetniük, tehát volt valamennyi felhasználható tőkénk – meséli Thormanné Husznay Mária.

És hogy egy tagot milyen élmények érhetnek, azt Vidovich Anikó érzékelteti, aki több évtizede énekel egy jászberényi templomi kórusban:

– Néhány évvel ezelőtt történt: a nagyikám meghalt, és a halála meg a temetés közt volt a nyári évadzáró koncert. Nem tudtam, elmenjek-e rá, vagy sem. Anyukám azt mondta, igen, mert a nagyi biztos nem bánná, és amikor végre rászántam magam, a többiek azzal fogadtak, hallották, mekkora szomorúság ért, ezért ezt az alkalmat a nagymamám emlékének ajánlják, és bele is kezdtek. Én nem tudtam énkelni, mert bőgtem, mint a záporeső – meséli. – Igazán jó érzés egy védett burokban létrehozni valamit, ami nyilván nem jönne össze, ha személyenként nem adna bele mindenki apait-anyait. Egyébként – ahogy az egyik karnagyom mondogatta – a létező legolcsóbb hangszer mindenkinek a torkában van, szóval tessék énekelni!

A korszellem is eltántoríthat

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (Kóta) elnöke, Mindszenty Zsuzsánna A Kóta szerepe az ezredfordulón és ma a magyar kórusok életében című, 2015-ös tanulmányában rámutat: míg a hetvenes évekig nagy létszámban akadtak vegyes kórusok az országban – például egy-egy művelődési ház vagy más nagyobb intézmény fenntartásában –, mára egyre kevesebb a városi vagy intézményhez kötődő nagy vegyes kar. A kisebb kamarakórusok száma ugyanakkor jelentősen megnőtt – nem ritka, hogy baráti társaságok összefogásával jön létre egy-egy ilyen zenei formáció. „Az újabban alakult kisebb kórusok esetében a nehézséget az okozza, hogy a pályázati lehetőségek korlátozottak, és azok az együttesek, amelyek […] nem rendelkeztek kiemelkedő eredményekkel, gyakorlatilag nem juthatnak a programjaik megvalósításához szükséges pénzösszeghez”, fogalmaz az elnök, majd kitér rá: „Magyarországon vannak nagy múlttal rendelkező kulturális szervezetek, amelyek egyre nehezebben működnek annak következtében, hogy nem fektettek időben elég hangsúlyt arra, hogy a következő generációt bevonják a működésükbe. Csak egy generáció kimaradása is […] óriási problémát okozhat: az utánpótlás hiánya felvetheti előbb-utóbb a szervezet életképtelenségét.”

Borítókép: A történelmi traumákról szóló dalok kottái, szövegkönyvei csak a rendszerváltás után váltak szabadon kutathatóvá. Fotó: Magyar Nemzet