Arra van a part…

Gyerekkorában asztmás volt, ezért az orvos tanácsára az édesanyja elvitte a zalaegerszegi uszodába. Azóta ő az egyetlen magyar, aki hosszanti irányban (75 km) 25 óra 32 perc alatt egyben átúszta a Balatont, és első magyarként a Balti-tengert. Az Ocean’s Seven elnevezésű, hét állomásból álló nyílt vízi úszósorozat során hét ­csatornát kell meghódítani külső segítség nélkül. Hat év alatt – a világon tizennyolcadikként – mindegyiket teljesítette. 2019-ben mutatták be a róla készült dokumentumfilmet Ocean’s Seven: Az északi pokol címmel. Mányoki Attila­ hosszútávúszóval egy Duna-parti kávézóban beszélgettünk.

20210721 budapest manyoki attila hosszutavuszo havarn zoltan Fotó: Havran Zoltán

– Szívesen beleugrana a vízbe?
– Most inkább innék egy kávét.

– Idefelé jövet azért kérdezte, hogy mikor jelenik meg az interjú, hogy akkor éppen itthon lesz-e?
– Hamarosan elutazom, de ha itthon leszek, akkor szeretnék vásárolni néhány példányt az újságból a nagyszülőknek és a rokonaimnak. Édesanyám sajnos már nem érhette meg a sikereimet, ami gyakran elszomorít. Tizenhárom éves vágyam teljesült, amikor a sorozatból az elsőt, a La Manche csatornát 2013-ban átúsztam. Előtte egy évvel hunyt el.

Ha jönne a cápa

– Mikor kezdett el nyílt vízen versenyezni?
– A nyolcvanas években nyaranta rendeztek nyílt vízi bajnokságot a Balatonfüred–Siófok közötti távon, amelyen az uszodából az általam csodált idősebb úszók is részt vettek. Egyszer beszállhattam az egyik hajóba, és onnan figyelhettem a versenyt. Nagyon megtetszett, mert addig a 25 méteres medencében csak faltól falig úsztam. Bár nem rendelkezem az úszóktól elvárt adottságokkal, megszerettem a közeget, a társaságot. A szüleim sem magasak, én is alacsony vagyok. Azok, akikkel az egyik évben versenyeztem, a másik évben egy fejjel magasabbak lettek. Én 14 évesen megálltam a növésben, ami gyerekként elég frusztráló volt. Hosszú tanulási folyamaton mentem keresztül, míg 1993-ban elkezdtem nyílt vízen versenyezni. A világ számos pontján álltam rajthoz világkupaversenyeken, ahol 25–88 kilométert kellett úszni változó körülmények között. 2004-ben Atlantic Cityben indultam utoljára.

A hosszú szólóúszás során bizonyos dolgokat el kell fogadni. Nem egy másik emberrel kell megküzdeni, hanem a természettel. A legfontosabb, hogy ki mennyire képes alkalmazkodni, és mit vállal a cél érdekében. Ilyen táv megtétele szenvedéssel jár, amivel az ember fiatalon nehezen tud megvívni. Nem véletlen, hogy ez a sport a viszonylag érettebb embereké.

– Matthew Webb kapitány volt az első, aki 1875-ben átúszta a La Manche csatornát. Ma ez az egyik állomása az Ocean’s Seven sorozatnak, amelynek feltétele, hogy csak úszónadrágban teljesíthető, neoprén ruhát, amelyben könnyebb úszni, és a hideg ellen is véd, nem lehet használni. Egyetért ezzel?
– Persze. A legtöbb állomásra a túljelentkezés miatt három-négy év a várólista. Neoprénben ez a szám jóval magasabb lenne. Így viszont sokkal nagyobb az értéke. Bekrémezhetjük magunkat, és aki akar, a cápák ellen feltehet a bokájára riasztót. Hawaiin és Kaliforniában én is kipróbáltam, de nagyon macerás. Három-négy órát bír az akkumulátora, aztán cserélni kell. Egy barátom lebeszélt róla, mondván: „Mit aggódsz, esélyed se lesz megijedni. Ha éjszaka úszol, nem is látod őket.”

– Vannak vicces pillanatok is, miközben valamelyik óceánban az életét kockáztatja?
– A Balti-tenger átúszását 2011-ben – Németországból Dániába – a La Manche csatorna „főpróbájának” tekintettem. Irdatlan nagy köd volt, és már egy-két kilométerre lehettem a parttól, amikor lerobbant a kísérőhajó. Negyedórán keresztül lebegtem mellette. Addig a legjobb időn belül voltam, de a rekord ezzel elúszott. Azt mondta a kapitány: „Ha tovább akarsz menni, arra van a part. Már hívtunk segítséget, ott várnak rád.” Semmit nem láttam, próbáltam egyenesen úszni Dánia felé. Kiértem, de senki nem várt. A tévéstáb nem tudta, hogy hová érkezem, úgyhogy elindultak egy hajóval, hogy megkeressenek. Teljes volt a káosz. Ma mint jó sztorit mesélem el, akkor viszont nem tűnt viccesnek a helyzet. 

– Teljesített hat csatornát, és már csak az Északi-csatorna átúszása maradt hátra, amely harmadszorra sikerült 2019-ben. Mi történt az első két alkalommal?
– Verseny közben a kísérőhajóról folyamatosan kérdéseket tesznek fel, ellenőrzik a hipotermia jeleit. 2016-ban az első kísérletnél egy idő után már nem reagáltam a megfigyelő utasításaira. Kitalálták, hogy jelzik, be kell jönnöm a hajó mellé a frissítésért. Automatikusan elindultam feléjük, ők pedig kiemeltek a vízből. Huszonhat fokosra hűlt le a testem. Két évvel később a második kísérletnél már az első ötven méteren megcsípett egy medúza. Mint egy párnát magamhoz szorítottam. Sötétben indultam, és semmit nem láttam. Felocsúdni sem tudtam, mert a harmadik kartempónál szintén megfogtam egyet. Így indultam el. Borzasztó fájdalommal járt, de gondoltam, hogy akkor mára ennyi volt a medúzákból. Tévedtem. Egytől tízig tartó fájdalomskálán az oroszlánmedúzának tizenkettes a besorolása. Aznap mögöttem pár száz méterre egy női váltócsapat jött. A táv jelentős részében delfinek kísérték őket, akik megeszik a medúzákat, így folyamatosan takarították nekik az utat. Én az utolsó négy órában úgy mozogtam, hogy egyáltalán nem emlékeztem rá. Az erős méreg miatt összeomlott a szervezetem, és amikor már csak lebegtem a vízben, elkaptak, berántottak a hajóba, és azonnal kórházba szállítottak. Mindkét alkalommal közel jártam a parthoz.

Orvosi csoda

– Megható pillanata a dokumentumfilmnek, amikor a harmadik kísérlet előtt meglátogatja a kórházi dolgozókat, akik előző évben megmentették az életét. 
– A kórház igazgatója volt az orvosom, aki aznap éppen indult volna haza, amikor berohantak velem. A medúza mérge miatt összeomlott a tüdőm, a folyosón csapoltak meg, ott vágták fel a bordámat. Olyan rossz állapotban voltam, hogy az orvos biztos volt abban, hogy nem érem meg a másnapot. Két hétig, míg benn tartottak, orvosi csodaként néztek rám. Mielőtt kiengedtek, az orvos azt mondta: „Jövőre gyere el, és meséld el nekem, hogy milyen volt Skóciá­ban partra szállni.” Ez óriási lökést adott nekem. Azok, akik a kórházban ápoltak, valamint a hajón dolgozó ír segítőcsapat rengeteget tettek azért, hogy megvalósulhasson az álmom. Örökké hálás leszek nekik. 

– Az egyetlen úszó, aki a második sikertelen úszás után visszatért, majd sikerrel teljesítette a távot. A sekély víz miatt a hajó nem követte a skót partig, az óceánon beljebb várta, míg kiér a szárazföldre. Mire gondolt a parton?
– Talán fél percet töltöttem kinn. Mikor ránéztem a hajóra, az jutott eszembe, hogy de messze van, még legalább három-négyszáz métert kell úsznom, hogy fölvegyenek!

„Egyedül vagyok”

– Az Ocean’s Seven úszósorozatot 64 óra 33 perc alatt tette meg, és összesen 256 kilométert úszott.
– Ennek ellenére én egyáltalán nem érzem magam tehetségesnek. Csak szívvel jobban akartam, mint a többiek.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy a legcsóróbb versenyző. Ez még mindig így van?
– Mitől változna?

– Attól, hogy számos rekordot állított fel, és tagja lett a nemzetközi hírességek csarnokának, az International Marathon Swimming Hall of Fame-nek.
– A sportteljesítményem elismeréseként 2017-ben megkaptam a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Augusztus 26-án pedig megjelenik rólam egy könyv. Osztrák újságíró írta, és azért adják ki angol nyelven, mert a kiadó úgy gondolja, külföldön nagyobb az ismertségem, mint itthon.

– Az Északi-csatorna sikeres átúszása előtt ismerősöktől kellett kérnie egy szobát, hogy valahol meghúzza magát.
– Egy lány átadta a lakását, és arra az időre átment a szüleihez aludni. Hajnalban egy ottani barátom jött értem, levitt a partra, mert nem tudtam autót bérelni. A kísérők nekem olcsóbban vállalták a hajóutat. Sok önzetlen segítséget kaptam. Miután megérkeztem valahová, számtalanszor megkérdezték, hogy az embereim mikor jönnek. Azt hiszik, viccelek, amikor megmondom, hogy egyedül vagyok. 2016-ban a sikertelen kísérlet után több támogatót elvesztettem, és három évvel később jóval kevesebb pénzből gazdálkodtam, mint 2013-ban, amikor elkezdtem a csatornaátúszásokat.

– Hová utazik hamarosan, milyen újabb megpróbáltatásoknak veti alá magát? 
– Vízből sokkal több van, mint szárazföldből, tehát kihívást lehet találni. Augusztusban újabb sorozatot kezdek el. A Still Water 8 során tavakat kell meghódítani. Svájcban lesz az első állomásom. A 19 fokos vízben hat-hét óra alatt szeretném teljesíteni a 25-26 kilométert.

– Ha már többen meghaltak az adott távon, és tudja, hogy úszás közben rengeteget fog szenvedni, akkor miért indul el újra és újra?
– Én nem ezt a részét nézem. Az emberek számára a legfontosabb a célba érkezés. Nekem pedig az út, amelyet odáig bejárok.

Mányoki Attila és az Ocean’s Seven

2013 – La Manche csatorna Anglia és Franciaország között  48 km
2014 – Cugaru-csatorna, Japán  34 km
2015 – Moloka’i csatorna, Hawaii  54 km
Catalina-csatorna, Los Angeles, Kalifornia  33,7 km
2017 – Cook-szoros az Észak- és Dél-szigetek között, Új-Zéland  26 km
Gibraltári-szoros Európa és Afrika között  14,4 km
2019 – Északi-csatorna Írország és Skócia között  40 km

Borítóképen Mányoki Attila­ hosszútávúszó. Fotó: Havran Zoltán