Felvidéki akcentus

Az akcentusról való leszokás igen fáradságos munka, inkább legyen rá büszke, akinek van ilyen értéke.

Lappang a Magyar Rádió hangtárában egy megható hangjáték: Az autó­kereskedő. Szerzője Björn Runeborg. A svédországi történetben egy gotlandi, „erőteljes” svéd tájszólással beszélő fiatalember érkezik a fővárosba, beáll egy autókereskedésbe, remekül dolgozik, de kikezdik „borzalmas” tájszólásáért, kinevetik, majd tanácsokkal látják el, hogy menjen logopédushoz, szokjon le róla. A fiú végül teljesen magára marad. Vajon hogyan lehet érzékeltetni a svéd gotlandi tájszólást egy magyar hangjátékban? A rendező a kiváló felvidéki színészt, Csendes Lászlót szemelte ki a feladatra, aki felvidéki-palócos tájszólásban jelenítette meg a vidéki svéd fiú meghatóan szomorú történetét. És ez az eset most megismétlődött, de már a mai magyar valóságban. Ezt a levelet kaptam:

„Elnézést kérek, amennyiben levelemmel rabolom a drága idejét, de egy beszélt nyelvi kérdésre szeretnék választ kapni Öntől, aki a legismertebb nyelvművelők és nyelvészek közé tartozik. A kérdésem az, van-e rá lehetőség, és ha igen, milyen módon tudnám olyan szintre fejleszteni a beszélt nyelvi készségemet, hogy senki se tudja beazonosítani, hogy én szlovákiai magyar vagyok. Sajnos nekünk van egy érdekes szlovákiai akcentusunk – amit nem mindenki díjaz Magyarországon –, és visszahallgatva egy hanghordozón, tényleg nem a legszebb. Ezenfelül még palócvidékről is származom. Azon belül is Rimaszombatból – ahol ezen belül még az e hangot is érdekesen ejtjük. Szeretném leszögezni, hogy büszke vagyok származásomra, felvidéki őseimre, de a következő történések arra késztettek, hogy elgondolkodjak a beszélt nyelvi készségemről. Egy csehországi vállalat magyarországi telefonos ügyfélszolgálatát vállaltam el. Naponta több telefonhívást bonyolítok le. Reklamációkra, rendelésekre és más, az ügyfeleket érdeklő dolgokra kell válaszolnom. Az egyik ügyfél, egy idős hölgy a Jászságból a telefonhívás közben a férjének suttogta – hogy: te, ez nem magyar. Egy másik ügyfél azonnal kiszúrta, hogy nem vagyok magyarországi, mert a kiejtésem szlovákiai akcentus. Nemrég a szlovákiai népszámlálás ívén az egyik kérdés az volt, hogy milyen nemzetiségűnek tartom magam, kitöltöttem, hogy magyar. Másnap volt egy telefonhívásom Magyarországról, ahol a hölgy azonnal azt kérdezte tőlem, hogy ugye Ön nem magyar. Én azt válaszoltam, hogy magyar – csak szlovákiai :-). Ő erre azt válaszolta, no mindegy. Ez a tapasztalat késztet arra, hogy szeretném fejleszteni a beszélt magyar nyelvi készségemet. Milyen módon tudnám fejleszteni a beszélt magyar nyelvet? Olvassak fel magamnak hangosan? Illetve mit tudna nekem tanácsolni? Vagy ezt az akcentust már sosem hagyom el? Úgy, mint pl. az amerikai magyarok, akik az angol akcentussal beszélik a magyart?” (Teljes név, cím.)

Megdöbbentem kicsit a levél olvastán, és ezt válaszoltam:

„Az emberek mindenféle megjegyzést tesznek, ezzel nem kell foglalkozni. Akinek nincs akcentusa (nyelvjárási sajátossága), annál is könnyen találnak kifogásolnivalót viselkedésében, öltözködésében, szokásaiban, egyéb nyelvi kifejezéseiben, szóhasználatában. Ezért azt tanácsolom, hogy ne törődjön ezzel. Ha mégis le szeretne szokni az akcentusról, arra van lehetőség, de ez leginkább spontán: ha tartósan máshol él, akkor automatikusan elkezd hasonulni az ottani nyelvváltozathoz; de vannak, akiknek ez sem sikerül tökéletesen, mert árulkodó nyelvi jelek maradnak. Az akcentusról (nyelvjárásról) való leszokást tudatosan tanulni szerintem igen fáradságos munka, és nem biztos, hogy megéri. Legyen büszke a felvidéki származására!”

Egyébként az én felmenőim is felvidékiek. De én már Budapesten születtem, s csak alig észrevehető nyomai maradtak őseim nyelvhasználatának. De ezt már nem írtam bele a levélbe.