A könyv egyes versei maguk is olyanok, akár egy-egy földrepedés. Néhol magabiztosan észleljük magunkat és sorsunkat, kapaszkodókat találunk „miértjeink” megértéséhez, hogy aztán néhány sorral később feneketlen mélységbe zuhanjunk, de hogy pontosan hová, arra már nem kapunk választ. Mindenkinek saját útja van a Tizenkettő mögött, éppen azért, mert nincs ránk erőltetve a mondanivaló, a kötet velünk együtt hullámzik, ki tudja, mióta, talán a világ kezdete óta. („Vad szél fújja meg fájdalmad kürtjét / a változékony örvény nyomokat keres / bolyongó kísértetek után.”)
Mei Ert nemhiába tartják számon a tíz legnagyobb költőnő egyikeként hazájában. Észrevétlenül rejtőzik verseiben, miközben az olvasót akár a legegyszerűbb természeti képek és szókapcsolatok által hintáztatja a legszélsőségesebb érzelmi állapotok között. Ezáltal lesz a kötet az, ami: egyedi, eleven, kőbe vésett bizonytalanság. („Hadd jöjjek vissza hozzád, az üres csókokhoz / a sűrűségedből megtapasztalni a tapintást / az én nagyszerű semmim vagy / illatos testemből pedig kristályos virágok nőnek / Én vagyok létezésed egyedüli oka / hétszázmillió éve, én vagyok te / igazi és gyönyörű romod”.)
(Mei Er: Tizenkettő mögött. Kossuth Kiadó, Budapest, 2021, 104 oldal. Ára: 2800 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!