Az Egyesült Államokban az iskolával együtt elkezdődött a focibajnokság is. Ez az a sport, amelyben hatalmas emberek beöltözve rohangálnak, egy akció tíz másodperc, az utána való tanakodás tíz perc, a hangulat fantasztikus, igazi amerikai ünnep minden hétvégén. Ehhez persze hozzátartozik a himnusz is, feláll a stadion közönsége, és elénekli vagy inkább meghallgatja a Csillagos-sávos lobogót. Idén viszont nem így lesz. A fociliga közölte, a faji megkülönböztetés elleni harc jegyében a Lift Every Voice and Sing (körülbelül: Hadd halljunk minden hangot) című dal is elhangozhat a nagy meccsek előtt a nemzeti himnusz mellett. Ugyanis ezt a dalt hagyományosan a fekete himnusznak tartják azok, akik beleásták magukat a polgárjogi mozgalmak történelmébe, ugyanakkor nem mondható, hogy az átlag focirajongó ilyen irányultságú volna.
Ez viszont nyilvánvalóan nem az átlagrajongóról szól, s még nem is a többségében feketék alkotta játékosközösségről. Ez egy politikai üzenet. Természetesen az optimista nézet szerint a feketék így egyenjogúnak érezhetik magukat, hiszen az ő daluk is elhangozhat, és ezzel összefog majd a fehér a feketével, s lesznek egy nemzet egyenrangú gyermekei. De ennél sokkal valószínűbb, hogy a dal is csak egy újabb szög az egységes állam koporsójában. Az országok ugyanis nem úgy halnak meg, esnek szét, szűnnek meg, hogy egy szigorú és erős ellenfél szétveri a hadsereget, majd a népet rabszolgasorba taszítja. Az országnak először saját lakói mutatnak fel sárga lapot, majd rossz esetben pirosat is. Hiszen egyértelműen kijelentik ebben a helyzetben, hogy a Csillagos-sávos lobogó az nem egy olyan himnusz, amelyet minden amerikai szurkoló a magáénak érezhetne. Miről is dalolnak benne?
A zászlóról, amely, bármennyire is folyik a harc odakinn, végig fenn lobog, s bár rakéták robbannak és festik vörösre az eget, a zászló ott fog állni a szabadság hazája és a bátrak otthona fölött. Nem nehéz értelmezni, nem a zászlóról van szó, hanem az emberekről, akik azt a zászlót odaállították. Dugovics Titusz is a hazáért vágta le a törököt, mielőtt az kitehette volna a saját lobogóját a toronyra, s vetette magát a mélybe vele együtt, nem a textília mintája zavarta. Persze a jól értesültek jelezhetik, hohó, a sztori a hős várvédőről csak késői legenda, nem is létezett ilyen vitéz. Talán valóban. De a legenda létezik, hiszen a tett fontos. A zászló megvédése annyira jelentős esemény, hogy legenda születik belőle, amelyet később igazként tanítanak az iskolában.