Biztosan emlékeznek Fenyő Miklós slágerére. Made in Hungária. Ugye, megvan? Abban énekli az országos jampec, hogy „nekem megvolt Amerika, ami másnak csak az IKKA…”. Dúdolta öreg és fiatal, de aki nem élte át, azt se tudta, hogy mit énekel. Nekünk, ötvenhat után itthon maradottaknak az IKKA a vágyott világ megragadható darabkája volt. Nájloning, orkánkabát, egy karton Marlboro vagy fél kiló holland kakaó. Csupa hiánycikk. Persze azoknak a szerencséseknek, akiknek Nyugatra disszidáltak a rokonaik, és nem felejtették el őket. Akadt belőlük elég, hiszen csak az ötvenhatos forradalom után kétszázezren menekültek ki az országból.
Az ikkázás igazi, tőrőlmetszett néphatalmi megoldás volt. Szocialista találmány, mint A tanúban a Bástya elvtársnak érlelt magyar narancs. Olyan külföldi csomag, amely ebben a formájában sosem járt a vasfüggönyön túl. Nem feszítem tovább a húrt. Az ikkázás úgy működött, hogy a nyugatra szakadt rokonok összeválogatták egy termékkatalógusból az ajándékaikat – ki-ki a pénztárcája szerint –, befizették az árát dollárban, fontban, márkában. Idehaza megbízható elvtársi kezek összerakták a pakkot, amelyet aztán Pesten a Tüköry utcai IKKA-boltban vehettek át a boldog nyertesek. Vidéken a posta kézbesített.
A rejtvényfejtők kedvéért elárulom, hogy IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció – ez állt az IKKA betűszó mögött. Miközben nem utazott itt senki, semmi. Mindössze arról volt szó, hogy minden évben dollármilliókhoz jusson az állam. Exportcikkeladás idehaza, kemény valutáért. Erre mondják mifelénk, hogy ügyes. Később, amikor foxijenci lett a miniszterelnök – neki is a pártközpont diktált –, föltalálták az IKKA-utalványokat. Már termék sem kellett. Az utalvánnyal az itthonra szakadt rokon kiválthatta a külföldi gyógyszereit, Pannónia robogót, menő autót, sőt lakást is vásárolhatott. Az a pletyka járta, hogy a Klauzál téri cipőfoltozónak két szoba-komfortos öröklakást vett Pista bátyja, a Steve Miamiból 7500 dollárért. Mint a mesében. Hittük is, nem is.
Osztályunkból a cingár Ernő így jutott hatcsöves, középszuper világvevő rádióhoz. Hatvannégyben, amikor Mambó magnója is csak négy srácnak volt az osztályban. Naná, hogy nála lógtunk minden délután. A csajok is, akik addig rá se néztek Ernőre. A hatcsövesen néha még az Amerika hangja is bejött, persze recsegve-ropogva, mert rohadtul zavarták.
