Az én családomnak nem volt ilyen szerencséje. Kató néni Torontóban inkább maradt a hagyományos csomagoknál. Minden évben kettőt küldött, mi meg fizethettük a vámot utána. Azt írta, nem bízik az IKKA-ban, mert a komcsik úgyis ellopják a dollárját. A Kató-csomagok néha hetekig keringtek, és mire megjöttek, a jobb cuccokat a vámosok éberségének köszönhetően félig megdézsmálták. A műanyagízű zacskós levesből bezzeg egy sem hiányzott. Lipi bácsi használt farmerja is megjött, nem kellett a kutyának sem. Kató néni akkor került elő újra az életemben, amikor behívtak a seregbe. Hosszú kérdőívet kellett kitöltenem a nyugati rokonságról. Ennek tulajdonítom, hogy Nagykanizsára vezényeltek, három évig őrizhettem a határt, nehogy elszaladjon. Kató néni, köszönjük!
Amikor a rendőrség elkapott egy Reinitz nevű egyént, mert IKKA-utalványokkal üzérkedett, engem fedett tisztként nyomban átvezényeltek a Monimpexhez azzal a paranccsal, hogy szervezzem újjá az ikkázást a kor igényei szerint. Akkor már működött a lengyel Pekao, a cseheknél a Tuzex, az endékásoknál a Genex. Összeültem a kinti kollégákkal, mind egy akolból valók voltunk, hisz a moszkvai elhárítóközpontban végeztünk, papíron külker főiskolát. Hasznos volt a tapasztalatcsere. Idehaza megnyitottuk a tetszetős Monimpex IKKA- áruházat. Bárki bemehetett csorgatni a nyálát, de csak azt szolgálták ki, akinek kintről tejeltek a rokonai. Az utalványok kezelését pedig átvette az OTP. Szóval kulturált mederbe tereltem az egészet, akár még ma is működhetne, ha megvolna a vasfüggöny. Ez az ikkázás konyhakész címlistát adott a kezünkre. Kedvünk szerint utánanézhettünk az érdekes embereknek a nyugati rokonaikkal együtt.
A jónép meg örvendezett, hogy mégiscsak van itt enyhülés, móka, kacagás, legvidámabb barakk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!