A XIX. század közepe, vagyis a klasszicizmus után kezdtek egyre eklektikusabb templomokat építeni. A történeti stílusok stilizált változatai terjedtek el – főleg a téglagótika, egytornyú, kereszthajós, bazilikális formában, kőtagozatokkal. Ez a XX. század elejére éppen úgy típussá érett, mint a zsinagógaépítészetünk továbbélő félköríves romantikája – a „Rundbogenstil” –, amelyet a XX. század elején már a szecesszióval ötvöztek.
Az első világháború után, bepótlandó a mulasztásokat, sok templomot emeltek hazánkban. Az eklektizálás egyre kritikusabb eredményeket hozott. Fogyott az invenció és a pénzmag. A formák egyre lélektelenebbek, a szerkezetek egyre gyengébbek, a megoldások egyre igénytelenebbek lettek. A műkő gótikába bújtatott vasbeton váz, a vékony vasbeton lemezekkel imitált keresztboltozat világa volt ez. A talmi szerkezetek rideg és visszhangos terei egyre kevesebb hívőt vonzottak. A szakember már az első világháború előtt megírta, hogy „vasbetonból középkori formákat és térhatárolásokat tudnak létrehozni a vasbetonnak zsonglőrjei. Hiszen kunsztnak kunszt, de a legtávolabbról sem művészet.” (VL 1911. I. 25.)
A történeti stílusokhoz ragaszkodó megoldások – mint a zsámbéki rom ihlette Lehel téri neoromán templom (1925–31, Möller István) –, a stílushű klasszicista tisztviselőtelepi plébánia-, Ferenc József-emléktemplom (Lechner Jenő, 1928–31) éppen oly kevés érdeklődést keltettek, mint a Medgyaszay István sajátos építészeti nyelvét tükröző kelenföldi református templom (1928–29). A modern építészet kevés megvalósult alkotása – a balatonboglári római katolikus templom (Kotsis Iván, 1932–33), a pasaréti ferences templom (Rimanóczy Gyula 1931–34) – viszont még nem ihlette meg a korszak társadalmát, amely formái és politikai üzenete miatt idegenkedett ettől a világtól.
A „népi demokrácia” felmutatott néhány templomot – például a hollóházi római katolikus templomot (Csaba László, 1967), a farkasréti Mindenszentek templomát (Szabó Árpád, 1977) –, hogy a szalonképességét igazolja. A gimnáziumi „világnézetünk alapjai” órán viszont azt tanították, hogy „a vallás a szocializmusban el fog enyészni”. Templomépítészetünk új korszaka 1990 után érkezett el. Nem sorolhatom itt fel valamennyit, Török Ferenc, Balázs Mihály és mások alkotásait – nincs hely itt megemlíteni valamennyi alkotót –, a lényeg, hogy ezek figyelemre méltó építészeti alkotások! Érdemes megnézni őket minden áhítaton túl azért is, hogy fogalmat kapjunk a magyar építészet jelenlegi színvonaláról. Ezek az épületek nem eklektikusak, nem hivalkodók, nem túldíszítettek – csak egyszerűek és időtlenek. Jó belépni egy olyan térbe, ahol érezzük, hogy minden a helyén van, és semmi sem zavarja gondolatainkat, mondhatjuk azt is; áhítatunkat! Láthatjuk, milyen kevés eszközzel lehet jót, időtállót alkotni. És öröm, hogy sok ilyen alkotás lépett be életünkbe, a Boldog Meszlényi Zoltán-templomtól (Jahoda Róbert, Páricsy Zoltán, Wittinger Győző, Zwickl Teréz, 2014) a budakeszi evangélikus templomig (Benczúr László, 2020).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!