Bosszúhadjárat

Szeptember elején Emmanuel Macron francia államfő háromnapos látogatáson vett részt Marseille-ben. Ilyen hosszú kiruccanást az államelnökök általában csak baráti országokban tesznek. Ez a neves kikötőváros meg Franciaország területén van. Nagy lehet a baj. Macron átfogó tervvel állt elő Marseille problémáinak orvoslására. De mintha már más kormányok is előhozakodtak volna ilyen elképzelésekkel.

FRANCE-POLITICS-POLICE Fotó: LUDOVIC MARIN Forrás: Europress/AFP

Marseille, a második legnagyobb francia város – 870 ezres lakosságával – a múlt hónap utolsó napjaiban ismét felkerült a hazai és a nemzetközi sajtó címlapjára. Augusztus második felében, egy hétvégén három áldozata volt a kábítószerbandák közti területszerző háborúnak. Napokkal előttük hunyt el leszámolásban egy 14 éves fiú. Aztán jött egy 17 éves lány halála, akit véletlenül sebeztek halálra a lövedékek, amelyeket a gépkocsiban mellette ülő barátjának szántak. Az év kezdete óta 15 halálos marseille-i áldozatnál tartanak, akiknek valami közük volt  a drogkereskedelemhez, ezeknek a bűncselekményeknek a java a nyáron következett be. Évente átlagban úgy 20-25 meggyilkolttal lehet számolni, ez valószínűleg az idén is összejön, ugyanis ez a háború már hosszú esztendők óta tart. 

Vérfürdő Kalasnyikovval

Az újdonság az, hogy egyre fiatalabbak a résztvevők, ez a megállapítás az elkövetőkre és az áldozatokra is érvényes. A gyilkosságokat többnyire gépkarabéllyal, Kalasnyikovval követik el, rá­adásul a rendőrség véleménye szerint olyan „amatőr módon”, hogy ha meghúzzák az AK–47 ravaszát, a sorozatokkal szinte minden közelben állót lekaszabolnak. Bárki hozzájuthat ilyen katonai támadófegyverhez úgy ötszáz euróért – körülbelül 175 ezer forintért –, ha vannak megfelelő kapcsolatai a kelet-európai csempészekkel. A „nagymenőknek” nyilván nem volt alkalmuk megszerezni a fegyverhasználati jártasságot, hogy milyen is karabéllyal lőni, hogyan kell célra tartani, nem kell az egész tárat kiüríteni. Emiatt alakulnak ki a vérfürdők. 

Addig is voltak leszámolások a marseille-i alvilágban, de a drogkereskedelemben 2008 tavaszán új szintre emelkedtek. Ekkor kezdődött a Fekete és a Cigány klán összecsapás-sorozata.

A Fekete klán vezetője az Ahamada család, akik az Afrika keleti partjainál lévő Comore-szigetekről érkeztek Marseille-be. A város északi, egyik legszegényebb kerületében, a XIII.-ban alakították ki kábítószer-terjesztői területüket. François és Nicolas, a Bengler fivérek ebben az évben  jelentek meg a területükön. A Cédrus negyedből származó testvérek szintén hasonló szándékkal jöttek, hogy drogot áruljanak szülőhelyükön. Francia szóhasználattal ők eddig utazó életformát folytattak, azaz településről településre vándoroltak. Több tucat lakókocsival megálltak egy szabad helyen, és addig „táboroztak” itt, míg a közösség nem fizetett nekik „lelépési díjat”. Az utazó emberek zöme roma, márpedig ezzel a közösséggel nem tanácsos packázni.

De a jelek szerint a comore-iekkel sem. A Fekete klán rajtaütött a cigányokon: három embert megöltek, kettő súlyosan megsebesült. Aztán jött a bosszú, majd a bosszú bosszúja és így tovább. Az Ahamada család tagjai és a Bengler fivérek hozzátartozói sem kerülték el a leszámolást.

A rendőrség összegzése szerint az eltelt tizenhárom év alatt több mint száz halottja van a bosszú­hadjáratnak. Megpróbálták kivonni a forgalomból a két klán vezetőit, amihez nem volt nehéz terhelő bizonyítékokat gyűjteni. Két Ahamada testvért hosszú évekre bebörtönöztek, csakúgy, mint hadnagyaikat. 2010 végén a Bengler fivérek is lakat alá kerültek, mégpedig emberrablás és kínzás miatt ítélték el őket. „Most börtönben ülök – mondta akkoriban egyikük. – De úgy érzem, ez az én biztonságomat is szolgálja.” A leszámolásoknak azonban a főnökök bekasztlizása sem vetett végett, ugyanúgy folytatódnak, mint annak előtte. Sőt a rendőrség nem hivatalosan a jelenlegiekről is azt gyanítja, hogy a sorozatba illenek.

A halottak és lesitteltek nevét böngészve alig találunk francia hangzásút. Marseille 2600 éve is bevándorlók városa volt, ahol egy tudományos felmérés szerint ma 188 nyelvet beszélnek. „Marseille-ben megtalálható minden problémája Franciaországnak – nyilatkozta egy helyi újságíró, Philippe Pujol a Le Figaro napilapnak.

– Vannak gazdagabb és nagyon gazdag környékek. Aztán szegényebbek, amelyek közül jó néhány nagyon szegény.” Manuel Valls volt szocia­lista kormányfő tudja a megoldást. Ledózeroltatná azokat  a városnegyedeket, ahol a bűn az úr. A lakosságot meg széttelepítené. Ő könnyen ­beszél, hiszen már semmilyen kormányzati funkciót nem visel. Félő, hogy terve komoly ellenállásba ütközne nemcsak az északi kerületekben, ahol elkövetik ezeket a gyilkosságokat, hanem az egész országban.

A bevándorlók „szakmája”

A marseille-i kábítószer-kereskedelem a bevándorlók „szakmája”. Mégpedig az észak-afrikaiaké. Az arabok közreműködésével érkezik a marihuána, a kokain, a heroin a városba. Egyes drogügyletekben jártas bűnözők szerint a szálakat egyértelműen Marokkóból és Spanyolországból mozgatják. A 80-as, 90-es években  a drogüzletágban a korzikaiak voltak nyeregben, de már veszítettek befolyásukból, megtartották viszont a nyerőgépek körében vitt szerepüket. Az észak-afrikai – marokkói, algériai, mali – káidok, azaz középvezetők irányítják a kábítószer-terítést. Soha nem látni a kerületekben nagyfőnököt, mint a multinacionális vállalatoknál, ahol évtizedeket el lehet tölteni anélkül, hogy egy egyszerű munkás az elnök-vezérigazgatóval találkozna. 

Megrendelés mobilappon

Marseille egész északi részén a kábítószer-terjesztésből napi 80-100 ezer euró bevétel származik – vélik a rendőrségi források. A hivatalos szervek tudomása szerint mintegy 156 elosztópont működik a városban. A dílerek általában „korán” kezdik a napot, úgy délelőtt tíz-tizenkettő körül már a karosszékükben ülve várják a kuncsaftokat. Egy műszak éjjel kettőig tart, úgyhogy 14 órát kell lenyomniuk. Minden vevővel kedvesnek kell lenniük, nehogy elszúrják a holnapi üzletet. Soha nincs náluk nagyobb kábítószer-mennyiség, ha a rendőrség rajtuk üt, el tudják kerülni a hosszabb letartóztatást. Ha kifogynak az áruból, adnak egy jelzést, és a még általuk sem ismert raktárból (hogy ne tudják esetleg elfecsegni a hollétét) azonnal érkezik az utánpótlás. Vannak, akik haladnak a korral, és mobilappon kapják meg a megrendelést, amelyet robogón házhoz szállítanak. Egy díler nem kap valami fényes juttatást, úgy napjában száz euró üti a markát.

A káidoknak megvan a módszerük, hogy a kábítószer-dílereket is drogfogyasztóvá tegyék. Így pénz nélkül jutnak kábítószerhez, de egyben eladósodnak a főnökük felé, aki bármit megcsináltathat – így akár merényleteket is – velük, csak hogy törlesszék az adósságukat. A nagyfőnökök nem csak drogban utaznak. Mindenféle csempészetben jártasak, rablásokból, lopásokból egészítik ki bevételeiket, az illegális fegyverkereskedelemből is leesik nekik egy rész, de akár pénzhamisítást is vállalnak. Marseille-t úgy tíz nagy drogbanda uralja. Egyes vélemények szerint négyszáz főnél nem dolgoznak többen nekik. Más források ezt a számot túl csekélynek tartják, szerintük legalább a kétezer főt eléri a bandatagok létszáma. 

Vajon mit tudott ígérni Macron államfő azoknak a munkanélkülieknek, akik ezeken a lakótelepeken élnek, ahol a fiatalok hetven százalékának esélye sincs a munkára? Az állam elsődleges célja a drogkereskedelem felszámolása – jelentette ki az elnök, aki további rendőri jelenlétet vizionált. Javítják a képzést, az oktatás feltételeit, felújítják a lakótelepeket, nagyobb lakásokat alakítanak ki, a tömegközlekedés majd egyszer kiér hozzájuk is. Bátorítják a tőkét, hogy hozzanak ide beruházásokat. Ez mind szép, de Marseille talpra állítására hasonló elképzelések voltak már évekkel ezelőtt is. Ma láthatjuk, hogy ezek sem tudták kiütni a kezekből a lövésre emelt fegyvert.

Borítókép: Emmanuel Macron eligazítást tart a helyi rendőrkapitányságon (Europress/AFP)