Sajnálattal kell közöljem a kedves olvasóval, hogy elértünk a televíziós műsorok végső határáig. Nem jártunk messze Az ifjú Sheldonnal és a sok hasonló, „egyszer már sikeres izé” előzménytörténetével/folytatásával, de a Marvel-képregény-univerzum újabb és újabb szériái által keltett tornádóval sem, aztán a Netflix társkereső show-jával (Sexy Beasts, azaz Szexi vadállatok), amelyben a résztvevők imádkozó sáskának vagy ember-delfin hibridnek öltöztek. És az Álarcos énekessel sem, ahol celebek énekeltek Bangó Margit-dalokat dinoszauruszjelmezben – de veszélyesen közel kerültünk a pereméhez. Most azonban hivatalosan is olyan mélységekkel nézünk szembe a CBS csatorna legújabb műsorának köszönhetően, mint eddig soha: a The Activist, azaz Az aktivista valóságshow, amelyben jó ügyekért kampányoló aktivistákat versenyeztetnek egymással.
Az öthetes reality-sorozat házigazdaszerepére Priyanka Chopra Jonas színésznőt, Usher r&b énekest és Julianne Hough táncos-koreográfust választották – nyilvánvalóan az első három embert, aki az eszembe jut, amikor az aktivizmus szót hallom. A Global Citizen érdekképviseleti szervezet által készített műsorban „hat inspiráló aktivista” a tervek szerint azon dolgozott volna, hogy „érdemi változást” hozzanak az egészségügy, az oktatás és a környezetvédelem területén. Kihívásokat teljesítenek, miközben népszerűsítik az általuk támogatott ügyet, eredményeiket lájkok alapján mérik. A nyertes végül eljuthat a G20 római csúcstalálkozójára, hogy ott a világ vezetőivel találkozva támogatást szerezzen.
Igen ám, de az október végére beharangozott műsor egy hét alatt körülbelül annyi lesújtó kritikát kapott, mint amennyit a Való Világ megannyi szériája összesen, ezért a CBS és gyártási partnerei nyilatkozatot adtak ki, amelyben bejelentették, hogy Az aktivista valóságshow-verseny „főműsoridős dokumentumfilm-különlegességgé” (?!) lesz átalakítva. A csatorna „hoppá, ezt benéztük”-levelében szerepel, hogy ők csupán a széles közönségnek szerették volna megmutatni azt a szenvedélyt, hosszú órákat és leleményességet, amelyet az aktivisták a világ megváltoztatására fordítottak, másokat is erre inspirálva. A műsor formátuma viszont úgy tűnik, hogy elvonja a figyelmet arról a létfontosságú munkáról, amelyet ezek a hihetetlen emberek naponta végeznek közösségükben.
Tévedtünk – írták. Méghozzá akkorát, hogy a teljes egészében leforgatott műsor most ment a levesbe, annyira kínossá vált az egész. A kritikákat megfogalmazók szerint egyébként több problematikus része is van a sorozatnak, bár jellemzően megint nem a lényegre került a hangsúly, hanem arra, hogy az indiai származású Priyanka Choprának nemrég elnézést kellett kérnie, amiért bőrvilágosító krémet reklámozott, és Julianne Hough 2013-ban halloweenkor a Narancs az új fekete című sorozat egyik fekete karakterének öltözött barnára mázolt arccal. Mindeközben a valóságshow készítői egyáltalán nem tartották támadhatónak, hogy versenyt csinálnak abból, amikor valaki jó ügyért őszintén harcol. Aki pedig szimpatikusabb a nézőknek, esetleg mert csinosabb vagy jóképűbb, az akkor jobb aktivista? Akkor a környezetvédelem lesz a fontosabb, és nem az egészségügy, ha jobb poénokat süt el a show-ban? No és persze ha mindez simán átment volna a társadalom jó ízlésén, akkor a G20 vajon nem vicckategória?
Miközben egy kereskedelmi tévében játékos versenyt csinálnának mindebből, sokan veszítették már életüket amiatt, mert kiálltak valami mellett. A mai kor rákfenéje persze, hogy mindenből nézettséget kell facsarni: hiába lett volna sokkal egyszerűbb a műsorra szánt rengeteg pénzt közvetlenül az ügyekért harcoló szereplőknek adni, az bizony nem éri meg. A felállás abszurditására egy twitterező elég érzékletes példát hozott: „Nagyon sajnálom, Shailene, de a tweeted az óceánok megmentéséről nem kapott elég figyelmet. Priyankának ezért most meg kell ölnie ezt a veszélyeztetett csukabálnát.” Groteszk jelenet, bár sajnos nem járunk messze a valóságtól, a jövő egyre inkább hasonlíthat egy celebek által irányított éhezők viadalához.
Nem először próbálnak persze jó ügyeket kereskedelmi célokra használni. Amióta a műanyagszennyezés kérdése bekerült a mainstream médiába, és egyre többször látjuk szemétbe fulladt bálnák, delfinek és egyéb állatok képeit, az óceánok megtisztításának ötlete és az ez irányú kezdeményezések is egyre többeket mozgatnak meg. A közösségi média felületein és a YouTube-on számtalanszor szembetalálhattuk magunkat a The Ocean Cleanup és a 4ocean hirdetéseivel, ám míg előbbi adományokból működő nonprofit szervezet, utóbbi saját termékeket árusító magáncég. A 4ocean ajánlata első ránézésre kikezdhetetlen: vegyél egy óceáni szemétből újrahasznosított karkötőt húsz dollárért, a vásárlásért cserébe pedig kihalászunk körülbelül fél kiló műanyag szemetet az óceánból. Igen ám, csakhogy mindezt fejlődő országbeli munkásokkal, éhbérért tesszük, amit jól csengő reklámmal úgy adunk el, hogy a helyi közösségeknek biztosítunk munkát!
A céget az első eltakarított millió után felkapta a média, 2019-ben az alapítók még a Forbes legsikeresebb harminc év alatti vállalkozóinak listájára is felkerültek, a Newsweek az év legkreatívabb innovátorai közé választotta őket. Mindez nagyon szép, csak az az egyetlen gond vele, hogy magáncégként gyakorlatilag megszűnik az átláthatóság, a srácok könnyedén tetszeleghetnek világmegmentő hősként, miközben sokmilliós profitot termelnek, és a legszegényebb ázsiai országok lakóival végeztetik el a piszkos munkát. Kérdés továbbá, hogy a sok millió újrahasznosított műanyagból készült karkötőnek vajon mi lesz a sorsa. Hiszen előbb vagy utóbb, ahogy a 4ocean is hirdeti, minden az óceánban végzi.
A Shell egyik 2007 körüli plakátján olajfinomító sziluettje fölött füst helyett virágok szállnak az égbe, fölötte felirat: „Ne dobj el semmit, mert nincs hova!” A green washing, azaz zöldre mosás kifejezés egy New York-i környezetvédő, Jay Westerveld 1986-os esszéjéből származik, aki a szállodaiparnak azt a gyakorlatát kritizálta, amikor a hotelek plakátokon hirdették, hogy a vendégek által használt törölközőket – környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve – újra mossák és újra használják. Cikkében Westerveld feltárta, hogy az esetek nagy részében ezek a cégek semmilyen környezetvédelmi erőfeszítést nem tesznek, mivel nem éri meg nekik. A zöldre mosás azóta szakkifejezéssé vált, leginkább úgy határozhatjuk meg, mint azoknak a marketingstratégiáknak a sorát, amelyek segítségével egy cég vagy akár személy környezettudatosnak, környezetbarátnak, a természeti és emberi környezetért felelősséget vállalónak tünteti fel magát, miközben éppen az ellenkezőjét csinálja. Mondjuk, mint egy terepjáró a virágos réten, egy erdő helyére épülő „öko” lakópark vagy egy természetvédelmi szervezetet szponzoráló olajcég. Esetleg a nagy környezetvédő hírében álló Leonardo DiCaprio, aki azért két figyelemfelkeltő Instagram-bejegyzés közben hétszázmillió dolláros szuperjachton bulizik a megóvni áhított tengeren.
Walter Russell Mead amerikai akadémikus még 2010-ben fogalmazta meg kritikáját a környezetvédelmi mozgalommal kapcsolatban. Érvelése szerint e mozgalom saját sikerének áldozata lett: a környezetvédők progresszív Dávidként kezdték az ipari Góliátok elpusztítását, azóta viszont ők maguk is Góliáttá változtak. A zöldek kudarcot vallottak, mert elvesztették a kapcsolatot a környezeti mozgalom alapvető lendületével és értékeivel. Bambit nem zúzta össze Godzilla, Bambi Godzillává változott, és ugyanaz a szkepticizmus és populizmus, amely valamikor táplálta, ellene fordult.
Ráadásul a környezetvédelmi lobbi túl gyakran állítja a baloldali ideológiát és pártosságot az ökológiai rendszer védelme elé. E gondolat még a közösségi média és a hamis hírek dömpingje előttről származik. Nem tudni, milyen lesz az új Az aktivista, a dokumentumfilmes verzió állítólag ugyanazokra az elszánt, számukra fontos ügy iránt elkötelezett aktivistákra helyezi a hangsúlyt, a nevetséges körítést és cirkuszi versenyeztetést leszámítva. Ettől függetlenül kiállok kezdeti álláspontom mellett: minden jel arra mutat, hogy elértünk valamiféle határt, és a peremről nézünk körbe.
Borítókép: A Függőleges erdő elnevezésű milánói toronyház. Zöldre mosni? Fotó: Europress/AFP
