Makovecz és Európa

lead

(Kisalföld, 1980. november 1.)

*

[…] sajnos még mindig előfordul, hogy magyarságunk kritikátlan hangoztatásával parlagiságunkat, provincializmusunkat bizonyítjuk. […] Tévedés ne essék: amit Makovecz Imre és alkotótársai tesznek, terveznek, építenek, az ugyancsak nagyon fontos. Fontos, mert a kockává, téglává, hasábbá absztrahálódott magyar építészetbe új színt hoznak. S noha az új általában tagadja, elutasítja a régit, s noha épületeik jó értelemben hívják fel magukra a figyelmet, nem feledhetjük, hogy a magyar Bau­hausosok és a CIRPAC honi mestereinek értékes építészete az ő művészetük hígítói kezén vált olyanná, amit építész és közvélemény mostanra egyértelműen elutasít. Mint ahogy azt is látni már (éppen a fiatal építészek rendkívül tanulságos, közelmúltban bemutatott kiállításán), hogy a követők és kisebb tehetségűek, meg a divatot meggyőződés nélkül majmolók kezében máris kicsorbulófélben van az organikus építészet éle. Képzeljük csak el, mi történne, ha közfelkiáltással győzne az organikus stílus és a többség arra kötelezné önmagát (meg a kisebbséget), hogy holnaptól (ki-ki tehetsége szerint) csak organikusan építhet. Szép városaink lennének, nemde? Vagy a tehetségteleneket el kellene tiltani az organikus építészettől?

*

Európát nem egységként élem át. Annak ellenére, hogy kiállításaim voltak Londontól Helsinkiig, hogy tagja (Hon. fellow) vagyok az angol, skót, német szövetségnek, hogy dolgoztam Hannoverben, Üzbegisztánban, dolgozom Rómában, Romániában hat helyen, Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában stb., nekem Európa nem egységes, nem is lesz az.

A határ az határ. A határélmény nem csupán azt jelenti, hogy ott véget ér valami, hanem ott kezdődik is valami, ami más.

Ha ezt megfejelem azzal, hogy Budapesten nem volt és nincs munkám, ott nincs, ahol élek, akkor amit leírtam, bonyolultabb jelenségegyüttest jelent, mint egy lelki viszony.

„Európai kultúra” csak a kereszténység maga lehet. De úgy gondolom, hogy a megváltatlan természet, aki egyenesen a Teremtő maga, valamint a több ezer éves római, görög, germán, szkíta, kelta múlt is jelen van mint élő állókép Európában, és jelen van Európa életében és veszélyeztetett jövőjében a kompromit­tált fehér ember helyzete is.

Sontaghnak, mivel nem európai, nem érdekel a véleménye. Én még sohasem mondtam, hogy Észak-Amerika múltjának lényege hárommillió megölt indián.

Az én „szakmai életemben” az arányok megváltoztak. A hetvenes években „speciális magyar jelenség” voltam. A nyolcvanas években már az ügy, a szerves építészet és a nevem lett fontosabb. A kilencvenes években és ma már a Kós Károly Egyesülés és a magyarországi szerves építészet miatt egy európai alter­natíva egyik személyiségeként kezelnek.

A változás lényege, hogy a „keleti blokk” fogalma eltűnt és a szellemi fenn­maradás egyik komponenseként vagyok jelen.

Természetesen magyar vagyok mások szemében is, kiemelt hangsúly nélkül, és azok közé tartozom, akik, mint ­Burk­hardt, mint Portoghezi és mások, a Pénz­isten uralmát nem szeretjük, a burkolt rasszizmust utáljuk. Az „európai hazafiság” számomra komikus.

Engem Makovecznek neveznek. Nem magyar név. A nemzet nyelvében él, a haza a magasban van. Ezért könnyű nekem. Egy ősi nyelvet beszélek, a múltban (szerintem a jelenben is) a magyarok az „Égi Birodalom”-hoz tartoztak. Ezt nyugodt lélekkel tudomásul vehetjük. A Szent Korona az ország középpontjában van. Minden a helyén.

(Makovecz Imre: Én és Európa. Nagyvilág, 2005/1. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Tíz éve, 2011. szeptember 27-én hunyt el Makovecz Imre építész, a magyar organikus építészet megteremtője.