Újváros, Olaszi, Velence és Váralja negyed összeolvadásából 1850-ben megszületett Nagyvárad. Látványos fellendülés következett: 1888-ban telefonközpont háromszáz előfizetővel, közművesítés és vízvezeték-hálózat, fejlődő ipar és kereskedelem. Az 1900. évben 26 nagyvállalatot jegyeztek be, 1903-ban felépítették a villamos műveket, közvilágítás létesült, és megindult a villamosközlekedés is a városban. A fejlődés az első világháborúig tartott, Trianon után a város új neve Oradea Mare lett. A történelem úgy hozta, hogy a szerző fotográfus a második bécsi döntés miatt Nagyváradon született, hivatalosan Oradea volt, ahova iskolába járt – nyolc-kilenc éves lehetett, amikor észrevette, hogy valami kikandikál a téli fehérségből. Egy kisebb bomba volt. Ügyesen begyömöszölte a hátizsákjába, és ment tovább az iskolába, ahol a lövedéket a tízóraival együtt szépen betette az iskolapadba. „A Palinál bomba van” – suttogtak az osztálytársak, az igazgató meg szaladt az iskola mellett állomásozó román hadosztályhoz. Remények, élmények, emlékek sorakoznak a honismereti fotóalbum lapjain. A maga módján bomba ez a kiadvány is, mert nem engedi feledni a „boldog várost”, az egykori Magyar Királyság vallási és szellemi központját.
(Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla: Erdély, Nagyvárad – A Sebes-Körös partjának ékköve. PéterPál Könyvkiadó, Veszprém, 2021, 165 oldal. Ára: 9900 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!