Benkő írásában arra is említ példákat, hogy a népnyelvben a „táncot rop” általában fárasztó és nehéz tevékenységre vonatkozott, ez alapján a „ropó” ’fölfelé, fáradsággal haladó földterület’ lehetett.
Az Erdély középső részén sűrűn előforduló „Ropó” helynevek földrajzi elterjedése pedig arra utal, hogy ez a szó a régi, kora középkori erdélyi magyar lakosság sajátja volt, a XII–XIII. században betelepülő székely népesség más „névmintákat” követett, és a keleti székely területeken ezt a szót már nem alkalmazta, amikor helynevekkel is birtokba vette szállásterületét. A „névföldrajz” ebben az esetben egybeesik a „nyelvföldrajz” tanúságtételével: azokkal a nyelvi lenyomatokkal, amelyek az erdélyi területek korai magyarságának és a székelységnek markáns nyelvi elkülönülését bizonyítják.
(Borítóképen a Gyergyói-havasok hegyvonulatai a Keleti-Kárpátokban. Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László)
