Szerelmi ajándék

A kócsagtoll kalapdíszdivatja száz évvel ezelőtt a kihalás határára juttatta a nagykócsagot. Az elegáns vándormadárfaj megmentése a magyar – és a nemzetközi – természetvédelem ­talán legnagyobb sikertörténete. Címermadárként is méltán jelképezi a magyar természetvédelmet. E csoda véghezvitelében nagy szerep jutott Gulyás József kócsagőrnek, hazánk első főállású természetvédelmi őrének. A nemeskócsag – mai nevén nagykócsag – megmentésének története fordulatosabb, mint gondolnánk.

20210512 Csongrád megye Csongrád megye Kiskunsági nemzeti park területén élő állatok Képen: nagy kócsag Fotó: Török János TJ Délmagyarország DM Fotó: Török János Forrás: Délmagyarország

Minden szakmának szüksége van hősökre, úttörőkre. A magyar természetvédelem születését is egyezményesen ilyen hős, az első magyar természetvédelmi őr – korabeli néven „kócsagőr” – kinevezéséhez, 1922-höz kötik. Idősebb Gulyás József alakját azonban egészen mostanáig a feledés köde burkolta be.

Köztudomású, hogy a világ első nemzeti parkját Amerikában hozták létre. A Yellowstone sorsáról döntő kongresszusi határozatot Ulysses S. Grant elnök 1872. március 1-jén írta alá. Szinte hihetetlen, de pontosan ezen a napon született meg a Somogy megyei Kilitiben Gulyás József. A tengerentúlon elfogadott törvény kivonta a régiót az elárverezendő wyomingi területek közül, és védelem alá is helyezte azt. Persze a vadnyugaton csakhamar kiderült, hogy helyben állomásozó katonai alakulat nélkül képtelenség megvédeni a természeti értékeket a vadorzóktól és egyéb természetkárosítóktól. Így jött létre a hadsereg kihelyezett állományából fokozatosan 1916-ra az ottani természetvédelmi őrszolgálat (U.S. National Park Service). A fegyveres természetvédelmi őröket arrafelé máig rangernek hívják, és nemzeti kultusz épült köréjük.

Horthy ezer koronája

Ami az amerikaiaknak a Yellowstone, az számunkra a Kis-Balaton. Herman Ottó az 1891. évi budapesti Nemzetközi Ornitológiai Kongresszus résztvevőit a Kis-Balatonra vitte, hogy bemutassa Magyarország legnagyobb kócsagtelepeit, majd az 1893-ban alapított Magyar Királyi Madártani Intézet élén Vönöczky Schenk ­Jakabbal mentőakciót, illetve gyűjtést szervezett a kócsag- és gémtelepek megmentésére. Bár ez eredményes volt, a világ kócsagállománya ekkorra mégis riasztóan alacsony szintre csökkent. Schenk Jakab egy 1918-ban németül megjelent dolgozatában arra hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a veszélyeztetett faj megmentésére egyedül a kis-balatoni fészkelőtelep nyújt némi esélyt.

Segélykiáltása elhallatszott egészen Amszterdamig, ahol a Németalföldi Madárvédő Egyesületbe tömörült holland madárbarátok 1921-ben adománygyűjtésbe kezdtek a kis-balatoni kócsagtelep védelme érdekében. Csakhamar ötvenezer korona érkezett a Magyar Királyi Ornithologiai Központ számlájára, amin felbuzdulva Schenk a magyar arisztokráciához is szózatot intézett, hogy támogassák a kócsagmentés ügyét. Horthy Miklós kormányzó az elsők között csatlakozott. A fennmaradt levél tanúsága szerint „a Főméltóságú Úr ezer koronát magánpénztárából adományozni méltóztatott”. 

Egy köztiszteletben álló férfiú

A kócsaglétszám drámai csökkenéséhez a női kalapokon viselt kócsagtoll, a „rájer” európai divatja vezetett. A Trianon utáni, gazdasági világválsággal súlyosbított helyzetben sokan próbáltak megélni abból, hogy értékes tolluk miatt vadászták elsősorban a hím kócsagokat, de a tojókat sem kímélték. Ráadásul nemcsak a vadászat tizedelte az állományt, hanem sajátos népszokás is: a környékbeli falvak lányai a legényeket­ arra biztatták, hogy szerelmük jeléül hozzanak nekik kócsagtojást. Ez azért számított férfias virtusnak, mert a félénk, még a többi szárnyastól is kellő távolságot tartó madár a legveszélyesebb lápi területeken fészkel. 

A magyar törvénykezésben ekkor még ismeretlen fogalom volt a természetvédelem. Az első természetvédelmi törvényre 1935-ig kellett várni. Ekkor Kaán Károly, a természetvédelem ­doyenje kezdeményezésére a Gömbös-kormány jóvoltából törvényben rögzítették a védelem alatt álló növény- és állatfajok körét, sőt a jogszabály a természeti értékek védelmében lehetővé tette a kármegelőző állami kisajátítást is.

Gulyás József családja körében a két háború között. Csendőrből lett vadőr
Fotó: Pelsoczy Csaba

De 1922-ben ez még távoli volt. A holland és hazai pénzgyűjtés viszont fedezetet adott az ornitológiai társaság két tudós alakja, Schenk Jakab és Warga Kálmán kezébe ahhoz, hogy felkutassák a legalkalmasabb embert a Kis-Balaton első fizetett kócsagőri pozíciójának betöltésére. Így került látókörükbe id. Gulyás József. Gulyás fiatalon csendőr, később halászmester volt Vörsön. Kinevezésekor a tó élővilágát jól ismerő, köztiszteletben álló férfiú volt, akit Schenk és Warga személyesen képezett tovább. 1947-ben, 75 éves korában bekövetkezett visszavonulásáig ő látta el a tórendszerben a kócsagőr feladatát, mégpedig a feljegyzések szerint sikerrel. 

Itt azonban száz évet ugranunk kell előre az időben. Az 1954-ben, 82 évesen elhunyt első kócsagőr ténykedése mára szinte feledésbe merült, a rá vonatkozó feljegyzések a háború poklában enyésztek el. Személye azt követően került reflektorfénybe, hogy 2013-ban az agrárminisztérium meghirdette az első Ifjú Kócsagőr programot. A Matula-, illetve a Tutajos-díjért olyan környezetvédelmi pályára készülő fiatalok küzdhettek meg egymással, akik az adott évben terepgyakorlaton vettek részt valamelyik nemzeti parkban. A szervezők keresni kezdték a tényleges első kócsagőr, id. Gulyás József leszármazottjait abban bízva, hogy hátha kiderül róla valami közelebbi. Meg is találták az ükunokát, Vass Krisztiánt, mégpedig valószínűtlenül közel saját hivatalukhoz, a tárca épületének második emeletén, a miniszteri kabinetben, ahol sajtósként dolgozik. Persze néhány családi körben terjedő legendánál ő sem tudott többet ükapjáról, viszont Rácz András környezetügyért felelős államtitkár felkérésére lelkes kutatómunkába kezdett. Az eredmény a napokban megjelent Kis-balatoni krónika című, a Püski Kiadó által gondozott kötet, amelyet a Természetvédelmi Őrök Országos Találkozóján mutattak be a Kis-Balaton Látogatóközpontban. 

SS a madártani intézetben

Vass Krisztiántól tudjuk, hogy ükapja munkásságának kutatásakor főként a korabeli sajtó publikációira támaszkodhatott, miután Budapest ostromakor a Magyar Madártani Intézet teljes iratanyaga, gyűjteményei, gyűrűzési törzskönyvei, 170 ezer kartonja, szakkönyvtára, fényképanyaga, nyolcezer preparátuma, egyszóval minden értéke megsemmisült. Egy SS-alakulat 1944 decemberében bevette magát az intézet jól védhető, de a harcok végére romhalmazzá váló épületegyüttesébe, ahol három héten át kitartott a szovjetekkel szemben. 

A húszas-harmincas évek magyar sajtójának szerepe ugyanakkor példamutató volt a magyar környezetvédelem megteremtésében – mutat rá a sajtótörténettel is foglalkozó Vass Krisztián.

A Kis-Balaton gróf Festetics Tasziló, illetve a zalavári apátság birtoka volt. Hiába csodálták a területet olyan kiválóságok, mint Krúdy Gyula vagy Váth János, hiába sürgették védetté nyilvánítását a tudósok mellett a kor legismertebb írói, újságírói – mint Diószeghy Miklós, Hankó Béla és mások –, a terület állami megvásárlásában a tulajdonosok nem voltak partnerek – igaz, a kócsagőr munkáját sem akadályozták. A háttérben folyamatos küzdelem folyt az agráriumban érdekeltek és a természetvédelmi szempontokat érvényesíteni igyekvők között. Minden természetvédő sajtómegnyilvánulás valóságos akciónak számított.  

Mialatt a közéletben dúlt a harc, id. Gulyás József fegyvertelenül óvta a Kis-Balaton madárvilágát az orvvadászoktól. Olykor puskás emberekkel szemben kellett fellépnie, de excsendőrként nem ijedt meg a saját árnyékától, és elsősorban tekintélyére támaszkodott. A gyakorlat szerint, ha orvvadászt látott és felismerte, jelentette a helyi csendőröknek, akik intézkedtek. Emellett rendszeresen kellett jelentéseket készítenie a madarak érkezéséről, távozásáról, létszámáról és minden egyébről, amit észlelt. Fogadta, elszállásolta és kalauzolta a neves vendégeket. 

Az általa őrzött – és időközben államosított – Kis-Balaton hivatalosan csak visszavonulása után, 1951-től lett természetvédelmi terület, ő azonban ezt megelőzően is páratlan szolgálatot tett a kócsagállomány fennmaradásáért.

A holland–magyar kócsagvédelmi törekvések első esztendejében, 1921-ben már mindössze tíz párt számoltak össze a Kis-Balatonon. Ma Magyarországon nem kevesebb, mint négyezer nagykócsagpár fészkel a különféle vizes élőhelyeken. Úgy is fogalmazható, hogy a természetvédelem nagy hazai mérkőzésén id. Gulyás Józsefé, az első magyar „rangeré” volt a kezdőrúgás, amelyet az utána következők sok évtizedes elkötelezettsége vitt győzelemre.

Borítókép: Délmagyar.hu/Mediaworks/Török János