Ju Jongnak négy éve van üzlete Kabulban. A 48 éves férfi papírtermékeket és orvosi felszereléseket árul az afgán fővárosban, ehhez jön még a különleges ipari kövek importja, amelyekre nagy szükség van Kínában – írta szeptember elejei tudósításában a South China Morning Post hongkongi napilap, amely az afganisztáni kínai kereskedelem helyzetét elemezte. Ju megtalálta a számítását, úgy tervezte, hogy hosszú ideig itt marad, és tovább fejleszti kereskedelmét. Aztán jött az amerikai kivonulás, amely ugyancsak elbizonytalanította, hogy vajon okos dolog-e maradni. Hallotta azokat a rémtörténeteket, amelyek az 1996-os tálib bevonulást követték a fővárosban. Szabad volt a rablás, az árusok boltjait feldúlták, vittek mindent, amit csak értek. Ezeknek a fosztogatásoknak nem egy esetben kínai kereskedők estek áldozatul, akik védeni akarták a portékájukat. Az számított közülük szerencsésebbnek, akivel csupán azt közölték, hogy mivel a vallásuk más, kívül tágasabb.
Ilyen incidensekre eddig nem került sor. Ju is tagja volt annak a parányi kínai küldöttségnek, amely felvette a kapcsolatot az új uralommal. Legnagyobb meglepetésére a tálib parancsnok arra kérte a kínai kereskedőket, hogy maradjanak. Sőt felajánlotta, hogy személyesen maga fogja garantálni a biztonságukat. Csak folytassák eddigi kereskedelmi tevékenységüket, mert az hasznos az afgánoknak és a kínaiaknak is. Főleg arra volt kíváncsi, hogy el tudnak-e intézni az afgán lakosságnak élelmiszer-szállítmányokat. Ehhez idő kell és otthoni felhatalmazás – szólt a válasz.
A parancsnok megígérte azt is, hogy nem kell semmiféle adót fizetniük, sőt még a megvesztegetési pénzről is elfeledkezhetnek, amelyet minden hónapban fizetniük kellett az afgán rendőröknek, mivel a tálibok nem korruptak. Ilyen nagy fokú bizalom láttán egyre jobban visszatért a remény a kínai kereskedőkbe, hogy a tálibokkal is lehet üzletelni. De egyvalami még útjában áll, hogy teljes erőből nekivágjanak a kereskedelemnek, ez pedig a nagypolitika. Ha Peking hivatalosan elismeri az Afganisztáni Iszlám Emírséget, akkor nincs akadálya az együttműködésnek. Ez pedig hamarosan bekövetkezik – vélik a kínai kereskedők.
Ők nem véletlenül maradtak, nekik terveik vannak Afganisztánban. Ju megosztotta álmát az újsággal, ami egy saját bánya nyitása. Otthon elő tudja teremteni a kezdőtőkét vállalkozásához, aztán majd a profitból mindig előrelép. A múlt hónapban a világsajtót bejárta a hír, miszerint ezermilliárd dollárnyi értékű ásványi kincs rejlik az afgán földben. Egy tíz évvel ezelőtti – nyilván amerikai sugallatra írt – cikk volt a forrás. A bányászati szakértők azóta helyretették a kérdést: lehet, hogy a közép-ázsiai föld akár háromezermilliárdnyi ásványkincset rejt, de ezek mind feltételezések. Feltáratlan területeken fekszenek, soha nem kutatták meg alaposan a lelőhelyet, ha bányát akarnak létesíteni, akkor oda utat, vasutat, elektromosságot kell vinni. Ehhez pedig eltökélt szándék, hatalmas tőkeberuházás és egy nagy adag szerencse kell.
A világ számos országa felfüggesztette a kapcsolatokat az új afgán iszlamista vezetéssel. Az Egyesült Nemzetek Szervezete sem akarja elismerni a kabuli kormányt. Az országok zöme kivár, nem akar egy radikális iszlám rezsimet támogatni. Például a francia külügyminiszter a múlt héten kijelentette, hogy Párizs nem állítja vissza a diplomáciai viszonyt a tálib rendszerrel. Előbb legyenek bizonyítékok arról, hogy a második tálib uralom elviselhetőbb lesz, jogokat biztosít a lakosságnak, majd utána mi is felélesztjük a kapcsolatokat – ez az általános álláspont. Így megszűnt a nemzetközi kereskedelem Kabullal, nem érkeznek a segélyszállítmányok.
A fővárosiak a piacokon hiába keresnek egyre több alapvető élelmiszert. Még Kabulban is felrémlett az éhezés réme, vidéken pedig napról napra katasztrofálisabb a helyzet.
Kétszer ad, ki gyorsan ad – jól ismerik ezt a mondást a kínai fővárosban. Peking arról híres, nem foglalkozik azzal, hogy valaki milyen belpolitikát folytat, kivéve, ha kínai érdekeket sért. Az üzlet az első. Ráadásul, ha olyan országról beszélünk, mint Afganisztán, amely határos Kínával és beleesik az új selyemút szárazföldi szakaszába, akkor különösen igaz az előbbi tétel. Ha az afgánok is támogatják a selyemutat, akkor több évszázadot előreléphetnek az iparosítás terén, beruházások lephetik el az országot, ami a tálib vezetésnek sem mindegy. A kínai ígéretek szerint utak, vasutak, repülőterek épülhetnek, modernizálják a közlekedést, az egészségügyet, részt vesznek főleg a vidéki nagyvárosok újjáépítésében. Kína azon kevés ország között van, amelyek Kabulból nem hívták haza diplomatáikat, így egy tálib küldöttség már találkozott is a nagykövettel. De korábban is volt már kapcsolatfelvétel a két fél között, mégpedig a katari fővárosban, Dohában, ahol a tálib vezetők tartózkodtak.
Kínának egy feltétele volt, hogy az új Afganisztán is részesüljön a sok jóból: akadályozzák meg az iszlám eszme terjesztését a kínai ujgur vidéken. Peking nem akar a saját területén ujgur tálibokkal találkozni. Ha ennek a követelésnek eleget tesznek, akkor bármiről tárgyalhatnak. Már Dohában igent mondott erre a tálib küldöttség, így nem lesz akadálya az emirátus mihamarabbi elismerésének. De Kína is óvatos az afgán iszlám fundamentalistákkal. A kapcsolatok elmélyítése előtt nem nagy szavakat vár el, csupán olyan intézkedéseket, amelyek valóban azt tükrözik, hogy nem lesz szélsőséges fordulat.
Az Egyesült Államok távozása tálcán kínálja Közép-Ázsiát Kínának. Az utóbbi időben Kína megjelenése a térségben stabilitást hozott, amelyre errefelé különösen nagy a szükség. Afganisztán, Irak, Szíria – több évtizedes harcok, polgárháborúk tépázta országok. Az embargó sújtotta Irán is elfogadta Kína kinyújtott jobb kezét, és már nem is olyan fontos Teheránnak az atomalkuról szóló tárgyalás. A térségből távozó Amerika helyét villámgyorsan betölti Kína. Egyes meglátások szerint ez már a nagyhatalmi összeütközés egyik terepe. De létezik más vélemény is. Az Egyesült Államok – bár nagy nehézségek árán – megszabadult számos megnyerhetetlen háborútól, hátrahagyva azt a káoszt, amely majd az új szereplőket is elnyeli. Az iszlám terjeszkedő vallás. Aligha lehet feltartóztatni a kínai határon. Oroszországot is még jobban eléri az iszlám terrorizmus, amelytől annyira tart, hiába vannak közte és a terrorizmus melegágyának tekinthető országok közt a volt szovjet tagköztársaságok, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán. Így a kínai és orosz térnyerés csak látszólagos, ugyanis észre sem veszik, és már az amerikaiak által állított csapdában vannak. Ez az irányított káoszelmélet híveinek látomása.
Kínának és Oroszországnak a tökéletes be nem avatkozás politikáját kellene folytatniuk Afganisztánban. Tiszteletben kell tartani az ország szuverenitását. Peking és Moszkva nem fogja megragadni az amerikaiak porba hullt zászlóját, ami azt jelenti, hogy nem folytatja a „civilizációs küldetést”. Oroszország is régen rájött, hogy itt nem működik a forradalomexport, itt évszázadok hagyománya az úr. Ehhez kell alakítani a diplomáciájukat. De vajon meddig lehet alkalmazni a belügyekbe történő be nem avatkozás elvét, ha a másik oldalon semmibe veszik a legalapvetőbb emberi jogokat?
A borítóképen: kínai jakos őrjárat az afgán határvidék közelében. Peking nem akar a saját területén ujgur tálibokat. Forrás: Getty Images.
