Meglepő módon Feszty Árpádról (1856–1914), az előző századforduló nagy festőegyéniségéről mindmáig nem született nagymonográfia. A mester és az általa fémjelzett korszak fiatal szakértője, Görbe Márk művészettörténész e hiányt igyekszik részben pótolni a nagyközönségnek szóló képes albumával.
Hogy miért hárult méltatlanul kevés figyelem a dualista korszak meghatározó festőjére, annak számtalan oka lehet. A festészetben – éppen Feszty halála idejében – forradalmian új irányzatok váltották fel az akadémizmust Európában, amelyek a közízlést is átformálták. Itthon e folyamatot erősítette, hogy a marxista-leninista utópia képviselői a historizmust tekintették az „úri világ”, a „letűnt kor” művészetének.
Kész csoda, hogy a kultúrharc részeként nem pusztították el Benczúr Gyula, Feszty Árpád, Lotz Károly, Mányoki Ádám, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Ujváry Ignác és számtalan más „korszerűtlen” mester alkotásait, csak mert a müncheni, párizsi és bécsi iskola szellemében, saját korukra reflektálva, a megrendelői igényeknek megfelelően alkottak.
Nem mertek mindent megsemmisíteni, de azért volt, amit igen, számos példát szolgáltat rá a Feszty-életmű. A mester az 1880-as években megannyi grandiózus falképre kapott megbízást, amelyek, ha véletlenül túlélték a háborút, akkor sem biztos, hogy megérhették a szocializmus végét. Elég, ha a budai Magyar Vöröskereszt Egylet Erzsébet Kórháza (később Sportkórház) lépcsőházának két hatalmas, Árpád-házi Szent Erzsébetet, valamint a Vöröskereszt áldásos tevékenységét ábrázoló falképére gondolunk, amelyeket ideológiai okból kalapáccsal vertek le az ötvenes években.
És utalhatunk a legrégebbi, egykor az Astoriánál lévő Nemzeti Színház épületébe festett falképeire is, amelyeknek szintén a csákányhalál jutott osztályrészül. A véletlennek köszönhető, hogy megmaradt az a nagyszabású triptichonja, amely Krisztus keresztről levételét, a temetési menetet és a Megváltó sírjánál gyászoló asszonyokat ábrázolja.
Az alkotás 1913-ban letétként az aradi Közművelődési Palotába (ma Kultúrpalota) került. Kiállítási helyéről 1962-ben távolították el, majd összetekerve az intézmény pincéjébe rakták. Az aradi Kölcsey Kulturális Egyesület 2016-os konferenciája hívta fel a figyelmet az elfeledve lappangó alkotásra, és pozitív fejleményként 2020-ra restaurálták is a hatalmas festményt.
Feszty Árpád legismertebb, több festővel közös művét, a magyarok bejövetelét ábrázoló, közel kétezer négyzetméteres „Feszty-körképet” ma restaurálva, elpusztult részeit rekonstruálva Ópusztaszeren láthatjuk.
A rendszerváltás után Feszty Árpád sokáig nem volt „divatos” festő. A kilencvenes évek festményaukcióin felbukkanó képeit szemfüles műértők aránylag olcsón megszerezhették. Ezzel szemben a Kieselbach Galéria idei nyári aukcióján a külhonból hazahozott, Münchenben fiatalon, 1876-ban festett Találkozás a gémeskútnál elnevezésű (eredetileg Alföldi táj című) olajképét 1,8 milliós áron kiáltották ki, végül 9,8 millió forintos leütési áron talált gazdára.
Kieselbach Tamás művészettörténész szerint mindez azt jelzi, hogy Feszty Árpád művészete felértékelődőben van a műtárgypiacon.
Görbe Márk kitűnő szakmunkája nemcsak Feszty Árpád művészi fejlődésének állomásait járja végig, de felidézi magánéletének legérdekesebb epizódjait is. Megismerhetjük Jászai Mari színésznővel való viharos szakításának körülményeit, Jókai Mór nevelt lányával, Rózával való házasságát és a két évtizeden át virágzó társadalmi fórum, a Feszty-szalon világát is.
(Görbe Márk: Feszty Árpád. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. Ópusztaszer, 2021, 100 oldal. Ármegjelölés nélkül)
