Négy év aprólékos és fárasztó restaurálási munkálatai után – a pandémia miatt ugyan egyéves késéssel – tették vissza idén szeptember 10-én a helyére a drezdai Zwingerben található Régi Mesterek Képtárában a zseniális holland barokk festő, Johannes Vermeer (vagy Jan Vermeer van Delft) Levelet olvasó lány a nyitott ablaknál című híres, 1657 és 1659 között készült művét. Ám mielőtt ünnepélyes keretek között megnyitották volna a Vermeer néhány másik, valamint kortársainak ötven képét is bemutató kiállítást, a múzeum közzétett egy, a festményről 1979-ben készült röntgenfelvételt, amely megmutatta, hogy a mű egy részének fedőrétegei alatt van még egy kép a képben – ez pedig Cupidót (Ámort), a szerelem római istenét ábrázolja. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az ablak előtt álldogáló lány nem akármilyen irományt silabizál, hanem szerelmes levélben mélyed el.
Amikor több mint negyven éve fény derült a rejtett Cupidóra, szakmai körökben az volt az általános vélekedés, hogy maga a delfti születésű művész festette le a képet. A feltételezést az táplálta, hogy röntgenfelvételek tanúsága szerint Vermeer vázlataiban gyakran átfestett bizonyos ábrázolásokat, mivel nem volt megelégedve a mű harmóniájával – Vermeer tökéletességre törekedett, és meggyőző kompozíciót akart a szemlélő elé tárni – mondja Stephan Koja, a Régi Mesterek Képtárának igazgatója és művészettörténésze. Ám amikor 2017-ben elkezdődött a festmény restaurálása, hamar kiderült, hogy ez az elmélet nem állja meg a helyét. A fal jó részén ugyanis más színű volt a borítóréteg, és más volt a festék konzisztenciája is. Azt, hogy maga a festő festette át a falat, az is cáfolja, hogy két alsóbb réteg között lerakódott piszkot találtak, s ez arra utalt, hogy a Cupido-ábrázolást sokkal később festették le, valamikor a XVIII. században. Hogy ki tette és miért, máig homály fedi. A mű egyébként 1742-ben került Drezdába Franciaországból, Carignan herceg gyűjteményéből, már lefestett állapotban – ekkor Vermeer még nem volt széles körben ismert festő. Spekulációk szerint azért változtatták meg a levelet olvasó lányt ábrázoló képet, hogy jobban hasonlítson az ismertebb Rembrandt munkáira. Miután a restaurátorok felfedezték a szerelem istenének ábrázolását, úgy döntöttek, hogy megtartják az eredeti, XVII. századi alapréteget, hogy láthatóvá váljon az Ámort ábrázoló kép a képben. A fedőrétegeket sziszifuszi munkával távolították el, s két és fél évig tartott, amíg orvosi szikével, százhússzoros nagyítás alatt milliméterről milliméterre lekapirgálták a felesleges rétegeket – naponta mindössze néhány négyzetmillimétert haladva előre, de megérte, mert az eredeti réteget kitűnő állapotban találták. A felfedezett Ámor jól ismert figurája a barokk festményeknek. A pufók, pocakos, szőke angyalka jobb kezében íjat tart, balját pedig felemeli.
Nem kevés titokzatosság lengi körül a Leonardo da Vincinek tulajdonított híres alkotást is, a Krisztust ábrázoló Salvator Mundit (A világ megváltója). A fő kérdés az, hogy jelenleg hol van a világ legdrágább festménye. Válaszra várnak azok a kérdések is, hogy tényleg Leonardo festette-e, illetve hogy miért nem torzít a Krisztus bal kezében tartott üveggömb. A tárgykört két dokumentumfilm is feldolgozta a közelmúltban.
A festményt akkor látták utoljára, amikor Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai koronaherceg megbízottja útján a Christie’s árverésén 2017-ben 450 millió dollárért megvette a műalkotást. A művészvilágban leginkább keringő, viszonylag hihető legenda szerint a kép valahol a Közel-Keleten van elrejtve, mások szerint egy vámmentes genfi trezorban „pihen”, sőt magának Bin Szalmánnak a félmilliárd dolláros luxusjachtján van kiállítva – sorolja a BBC Culture brit közszolgálati tévécsatorna online híroldala. Az 1500 körül keletkezett festmény évszázadokra eltűnt, megsérült, nem hozzáértő módon próbálták reparálni az akkoriban még csekély jelentőségűnek vélt képet. Modern kori története 2005-ben kezdődött, amikor egy New Orleans-i aukción New York-i dealerek csekély 1175 dollárért megvásárolták, majd egy kiemelkedő képességű restaurátorhoz, Dianne Modestinihez vitték, aki évek munkájával eltávolította a lerakódott piszkot és ráfestéseket, s ő volt az első, aki kijelentette: valódi Leonardo-festménnyel van dolguk. A szakértők többsége azonban nem ért ezzel egyet, s a festményt a Leonardo műhelyében tevékenykedő tanítványok művének tartja – a mester csak a befejező ecsetvonásokat végezte el, amint ez szokás volt abban az időben.
Ezután kalandosan alakult a Világmegváltó sorsa. 2007-ben egy svájci műkincskereskedő, Yves Bouvier vette meg a festményt a New York-iaktól 83 millió dollárért, ám két nap múlva továbbadta Dmitrij Jevgenyevics Ribolovljev orosz oligarchának – a svájci szépen keresett az ügyleten, ugyanis a milliárdos 127,5 millió dollárt pengetett ki neki a festményért. Ezután következett Bin Szalmán, aki egyes vélekedések szerint egy közel-keleti múzeumban akarta volna elhelyezni. Azóta sem látta senki nyilvánosan a képet.
Azonban más, fizikai jellegű talány is övezte a híres festményt. A rejtélyesen mosolygó Salvator Mundi királyi üvegglóbuszt tart a kezében, fénytörésnek vagy torzításnak azonban nyoma sincs a képen – hívja fel a figyelmet az Origo cikke. Ennek okát a kutatók évszázadokig csak találgatták, ám a közelmúltban számítógépes modellezés segítségével megtalálni vélték a végleges választ. Növeli ugyanakkor a titokzatosságot, hogy bár az általánosan elfogadott nézet szerint a Megváltó kezében „glóbusz” van, a Föld gömb alakja Leonardo idejében még nem volt általánosan elfogadott tény. A rejtély megoldásához a Kaliforniai Egyetem kutatói a háromdimenziós számítógépes modellezést hívták segítségül. Arra jutottak, hogy a festményen ábrázolt Jézus nem tömör, hanem üreges üveggömböt tarthat a kezében; ezért nem láthatunk torzítást az üvegen át. Az úgynevezett képszintézis néven ismert számítógépes grafikus módszerrel a tudósok kiemelték a kép háromdimenziós részleteit a kétdimenziós képből, majd újraalkották Leonardo több száz évvel ezelőtt készült festményét. Az elemzés során a kutatók azt is figyelembe vették, hogy a festményen látható árnyékok egy felső, erőteljes fényforrásra utalnak.
A gömb mögött látható Krisztus ruhája és annak hajtásai, ám ezek ábrázolásából arra következtethetünk, hogy a reneszánsz mester jól ismerte az üveggömbök optikáját, a fény természetét és használatának módját.
Borítókép: Leonardo da Vinci Salvator Mundi című festménye még Nápolyban, 2017. Fénytörések. Fotó: Getty Images
