A füttyhöz a mai ember fejében általában a felszabadultság, a jókedv vagy épp a vagányság társul – ám nem pusztán a fent említett kedélyállapotokat lehet vele kifejezni.
A Kanári-szigetek legkisebb tagján, a hegyek szigeteként is emlegetett La Gomerán például sajátos nyelv alakult ki, amely kizárólag fütyült hangokból áll.
A silbo gomero eredete homályba vész. A bbc.com cikke szerint egyesek úgy vélik, a szigetcsoport spanyol meghódításával jött létre a XV. század elején, mások azon az állásponton vannak, hogy a földdarab észak-afrikai eredetű őslakói hozták magukkal a szülőföldjükről, és csak a XVI. század folyamán adaptálódott a spanyol nyelvhez.
Lényeg azonban, hogy a Kanári-szigeteken elterjedt spanyol nyelvjárás fütyült változata hat hangból áll, melyből kettő a spanyolban használt öt magánhangzó, négy pedig a huszonkét mássalhangzó valamelyikét helyettesíti. Hogy a füttyhang pontosan melyik kimondott hangnak – vagy leírt betűnek – felel meg, az leginkább a magasságától és hosszától függ. A silbo gomerót a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben még csaknem mindenki „beszélte” a szigeten, leginkább az állattartással foglalkozó pásztorok közti kapcsolattartás bevett eszköze volt. Használatát egyszerű okok magyarázták: a házak távol estek egymástól, a telefon nem volt elterjedt, összefüggő úthálózatról nemigen lehetett beszélni.
Aki tehát élőszóban, személyesen kívánt eljuttatni egy-egy üzenetet a címzetthez, annak jókora távolságokat kellett volna leküzdenie. A feladó időt és fáradságot spórolt azzal, hogy – hosszas talpalás helyett – a legközelebbi magaslatot célozta meg, ott előadta füttybe kódolt közlendőjét, majd visszatért az állatai mellé. A közlést a helyi táj jellegzetességeinek számító – s a hangot remekül vezető – keskeny völgyek és mély szakadékok juttatták el a címzetthez, akár három-öt kilométer távolságra is.
Állatokkal kapcsolatos tanácsok, közelgő veszélyről szóló információk, egy-egy családtag halálát tudató hírek vagy épp valamely közösségi eseményre szóló meghívások jutottak el így a legközelebbi hallgatókhoz.
A hatvanas években megkezdődött az elvándorlás: a megélhetési nehézségek s másutt adódó munkalehetőségek miatt a pásztorok a szomszédos Tenerifére vagy a közeli országokba – jellemzően Kubába vagy Venezuelába – költöztek, és magukkal vitték a silbo gomeróhoz kapcsolódó ismereteiket is. A nyolcvanas évekre alig maradt ember a szigeten, aki tisztában lett volna vele, hogyan kell a már említett hangokat megformálni – a helyi középosztálybeli családok jó része ráadásul úgy vélte, gyermekeiknek nem is kell tisztában lenniük vele. A füttynyelv a mezőgazdasági munkákhoz, a parasztsághoz kötődött a fejükben.
Azonban 1999-ben megváltozott a helyzet: a kormányzat a szigeten oktatott tananyag részévé tette a silbo gomero oktatását. A diákok tehát az iskolában sajátíthatják el az UNESCO által 2009-ben a szellemi kulturális örökségek listájára felvett nyelvet. Így ma La Gomera csaknem teljes, 22 ezer fős lakossága nemcsak érti, de használni is tudja a silbo gomerót: egyik kezük meghajlított mutatóujját a szájukba dugva előállítják a kívánt hangokat, másik kezük nyitott tenyerével pedig gondoskodnak azok erősítéséről.
