A végrendelkezés témája sokáig tabunak számított a magyar lakosság körében, az emberek nem szerettek arra gondolni, mi történik, miután rájuk kerül a szemfedél. Az idősek egy része ugyan félretette a temetés költségeit, hogy gyerekeit, unokáit ne terhelje, de nem figyelt egyéb vagyonelemei sorsára. Jóllehet a hazai irodalom egyik jelentős regénye még címében is hordozza a végintézkedések fontosságát. Fekete István A koppányi aga testamentuma című művében a párbajban legyőzött török aga, Oglu Babocsai Lászlóra hagyja ingóságait, és megkéri, gondoskodjon lányáról, Dusmátáról.
Ma a szóbeli végrendelkezés a végintézkedések speciális formája, amely az 1586-os párbajhoz hasonlóan csak kivételes esetben fordulhat elő, amikor az illető életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és emiatt nincs lehetősége írásbeli végrendeletet tenni. Érvényességéhez két tanú együttes jelenléte szükséges, akik a végrendelkező végakaratát teljes terjedelmében végighallgatják, méghozzá úgy, hogy a végrendelkező közli velük, az elhangzottak az ő akarata. Tankönyvi példa erre a zuhanó repülőgép esete, amikor a végrendelkező odafordul a mellette ülő két utashoz, hogy ha ő meghalna, de a társai túlélnék, akkor a következő módon járjanak el rokonai.
Általában azonban más a helyzet. Az ügyeikről gondoskodni kívánó idősek kézzel írt magánvégrendeletet tesznek, toll és papír valószínűleg minden háztartásban fellelhető. Ennek azonban számos olyan formai kelléke van, amelyet az emberek többségében nem ismernek. Amit általában tudni szoktak, hogy vagy saját kezűleg írják és aláírják, vagy gépelik, aláírják, és két tanúval is aláíratják. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy az írásbeli magánvégrendelet címéből vagy szövegéből ki kell derülnie, hogy miről van szó, nem elég az utolsó oldalt aláírni, hanem minden oldalt hitelesíteni kell, számozni és dátumozni. Korábban még helyszín is szükséges volt, ez ma elhagyható.
Csak a folyóírás
– Azt sem szabad elfelejteni az írásbeli magánvégrendeletnél, hogy a kézzel írt változatok közül csak a folyóírás fogadható el. Tehát ha valaki nem az általános iskolában megtanult módon nyilatkozik, hanem a ma divatos nyomtatott betűs írást választja, az a végrendelet érvénytelen lesz – magyarázza Nagy Gábor László ügyvéd. Igaz ugyanakkor, hogy egy júniusi kúriai felülvizsgálati döntés értelmében az aláírás az örökhagyó személyének azonosítására szolgál, így aláírni már akár nyomtatott betűkkel is lehet.
Az ügyvédek felelősségbiztosításával foglalkozó szervezet ügyeiből kitűnik a típushiba, hogy az ügyvédek úgy gondolják, ha maguk megszerkesztenek egy dokumentumot az örökhagyó akaratának megfelelően, majd azt ellenjegyzik, akkor az érvényes lesz. Azonban a két tanú híján érvénytelen. Ez akkor is előfordul, amikor nem magánvégrendeletről, hanem a végintézkedések másik fajtájáról, az öröklési szerződésről van szó. Abból is született már per, hogy az örökhagyó és az eltartó megállapodott, az ügyvéd előtt aláírták a szerződést, az ügyvéd ellenjegyezte, ám formai hiba miatt mégis érvénytelen lett. Arra ugyanis a törvény szerint az írásbeli magánvégrendelet szabályait kell alkalmazni, tehát ha nem saját kézzel írt és aláírt a dokumentum – a szerződés pedig nem ilyen –, akkor kell a két tanú.
Szakértők a formai hibák elkerülése érdekében a közvégrendelet tételét ajánlják, amely közjegyző előtt készül, és joggal feltételezhető, hogy ezért minden formai követelménynek megfelel. A közjegyző azonnal nyilvántartásba is veszi a végrendeletet, így nem fenyeget a veszély, hogy ha egy vagyonból kizárt vagy kitagadott rokon azt megtalálja, akkor összetépi. A hagyatéki eljárásban a közjegyzők első lépése, hogy ellenőrzik, van-e közjegyzői vagy ügyvédi nyilvántartásban végrendelet, ez ugyanis – érvényessége esetén – mindig felülírja a törvényes öröklés szabályait. Az írásbeli magánvégrendeleteket az ügyvédi nyilvántartás őrzi, a nyilvántartásba vételi díj tízezer, az összes készítési költség ötven-hetvenezer forint.
– Magyarországon alapvetően bizalmatlanabbak az emberek a közállapotokkal, a jogszabályokkal, a bíróságok ítélkezésével, az állampolgárok jogaival és általában a hatalom és az egyén viszonyrendszerével szemben, mint Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon. Így bár bíznak a saját maguk által írt szövegben, nincsenek tisztában azzal, hogy az a papír pontosan milyen intézményeken keresztül fogja biztosítani akaratuk megvalósulását – mondja el Rácz G. Gábor ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságának elnöke.
Ahogy azonban a magyarok vagyona nőtt az elmúlt években, úgy szaporodott meg a házassági vagyonjogi szerződésekkel együtt a végintézkedések száma is. Az átlagos magyar vagyon autót, lakást, bankszámlát, esetleg nyaralót és értékpapírt ölel fel, amelyet elképzelhető, hogy az örökhagyó a törvénytől eltérően kíván felosztani. Sokan nem tudják például, hogy az új Ptk. szerint a házastársnak gyerekrész jár az örökségből, az élettársak viszont végintézkedés nélkül nem örökölhetnek egymás után.
A pandémia összességében nem növelte a végintézkedések számát. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felmérése szerint a magyarok mindössze kilenc százaléka készített végintézkedést kifejezetten a járványhoz köthetően, és 18 százalék gondolkozik rajta. A válaszadók 29 százaléka tervezi, hogy egyszer majd végrendeletet ír, ám túlnyomó többségük (75 százalék) közvégrendeletet írna, mivel azt biztonságosabbnak tartja, mint a saját kézzel írt és aláírt verziót, amely esetleg elveszhet.
Kizárás és kitagadás
Ez főként a kizárás és kitagadás esetén fordulhat elő. A többség nincs tisztában a két fogalom különbségével, és gyakran előfordul, hogy rossz szóhasználattal élnek, így nem egyértelmű, hogyan szerettek volna rendelkezni. Amennyiben ügyvéd vagy közjegyző segítségével készítik el végrendeletüket, azoknak kötelességük tájékoztatni a nyilatkozót a vonatkozó szabályokról. Bárkit ki lehet zárni a vagyonból, ilyenkor a törvény által biztosított kötelesrész jár neki. Erre az örökhagyó leszármazója, házastársa és szülője jogosult, akik harmadát kaphatják annak, amire törvényes örökösként számíthatnának. Ha az örökhagyó ezt sem akarja megadni, akkor kerül szóba a kitagadás. Számos örökhagyó ezt olyan okból szokta megtenni, hogy nem szereti az illetőt, vagy megharagudott rá. Az ilyen általános indokok azonban érvénytelenek. Kitagadással csak a törvényben meghatározott esetekben lehet élni, tehát ha az örökös az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el, erkölcstelen életmódot folytat, vagy végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a büntetését még nem töltötte le.
Probléma a szóhasználattal
A hagyatéki eljárásban ugyanakkor a közjegyző megkérdezi az örökösöket, hogy elfogadják-e a végrendeletet, és ha azok harminc napon belül nem támadják meg azt, akkor az örökhagyó adott esetben hibás végrendelete is befolyásolhatja az öröklést. Így történhetett meg például, hogy egy idős hölgy három unokaöccséből arra hagyta lakását és minden vagyonelemét, aki utolsó éveiben ápolta. A saját kezével írt végrendeletben még alá is húzta, hogy unokaöccse mennyit segített neki, míg a másik két rokona nem, így az előbbire szeretne mindent hagyni. Mivel a másik két unokaöcs nem emelt kifogást a nagynéni akarata ellen, így az egyébként hibás végrendelet is érvényessé vált. Kutatások mutatják, hogy a megkérdezettek többsége elégedett az esetleges végintézkedéssel, sőt akár a végrendelet nélküli törvényes örökléssel is. A MOKK felmérése szerint a megkérdezettek többsége nem érzi a végrendelet szükségességét, kisebb százalékban mert nincs mit szétosztani, vagy csak egy örökösük van, 37 százalékban pedig azért, mert a törvényes öröklési rend szerint kívánják a vagyonmegosztást.
A szóhasználattal probléma szokott lenni a tartozásokkal túlterhelt vagyon öröklése esetén is. Számos örökös nem tudja, hogy nem kerülhet rosszabb helyzetbe, mint az öröklés nélkül, így csak az örökségében lévő vagyonelemekkel köteles helytállni a követelések kielégítéséért. (Igaz, követelést öt évig lehet benyújtani, és ha már nincs meg az örökség, akkor az örökrész értékéig saját vagyonával felel az örökös.) Sokan, amikor meghallják, hogy tartozást örökölnek, inkább nem kérik az örökséget, és közlik, hogy „visszautasítják” azt. A visszautasítás és a lemondás azonban két teljesen különböző jogintézmény – hívják fel a figyelmet a szakértők.
– A végrendeletek készítésekor az egyik legsúlyosabb vétség, amikor az ügyvéd saját maga is szerepel a kedvezményezettek között. Létezik olyan eset is, amikor nehezebb megtalálni a határvonalat az etikus és a már ezen túl lévő viselkedés között. Általában ilyen, amikor az idős rokon már nem tud gondoskodni magáról, ezért bentlakásos intézményben vagy kórházban helyezik el, ahol ügyvédi segítséggel aláíratnak vele végrendeletet, amelyet az éppen arra járó nővérekkel tanúztatnak. A tisztességes eljárás az ügyvéd számára, ha nem az örökösök, hanem az örökhagyó akaratát képviseli, tehát magatehetetlen emberrel nem feltétlenül írat alá bármilyen dokumentumot. Számos ügyvéd ezért próbál még a végintézkedés elkészítése előtt háziorvostól, kezelőorvostól cselekvőképességet bizonyító iratokat beszerezni, hogy felkészüljön az esetleges perre. Ez az eljárás azonban sokszor súrolja az etikusság határát, ha pedig az örökhagyó nem rendelkezett megfelelő belátási képességgel, akkor át is lépi azt. Nem kell minden ügyet elvállalni – mondja Rácz G. Gábor.
– Nagyon kell figyelni az idős családtagokra – teszi hozzá Nagy Gábor László. – A végrendelkezésben közreműködő szakembernek nemcsak a szellemi állapotot kell ellenőriznie, hanem a cselekvőképesség teljes mértékű birtoklását is, amelybe a fizikai készségek, például a látás is beletartozik. Megtörtént eset, hogy egy végrendelkezőnek makuladegenerációja volt, amely tipikus időskori probléma, de a hétköznapi szemlélő számára nem tűnik fel, mivel a betegségben szenvedő felismeri családtagjait, de olvasni már nem tud, csak erős nagyítóval. Az ilyen beteg csak közvégrendeletet tehet. Érdemes ilyenkor utalni arra, hogy az illető el tudta olvasni a szöveget, és sajátjának ismeri el azt. Az is kérdés lehet, hogy a végrendelkező nem áll-e kényszer hatása alatt. Ha például két megtermett rokon kíséri, akik sosem hagyják el a szobát, felmerül, tényleg saját akaratát mondja-e el.
Pszichológusok szerint fontos lenne tisztázni, hogy a végrendelkezési kedv nem negatív dolog. Tény, hogy az emberek nem szeretnek a halálukra gondolni, ám ha sikerülne meggyőzni őket, hogy ezzel családjukat segítik, akkor tovább lehetne javítani a magyarok végrendelkezési hajlandóságát. A tudatos negyvenes-ötvenes generáció tagjai már nemcsak a haláluk előtt szeretnének rendelkezni, hanem jóval korábban.
Szegény gazdagok
A legtöbb izgalmas öröklési történet a XX. század elejéhez kötődik. 1930-ban Corin Ward ötvenezer dollárt örökölt bizonyos Mészáros doktortól. A szerény körülmények között élő bécsi színésznő soha nem találkozott az úrral, így azt hitte, rossz viccről van szó, azonban a hagyatékot intéző ügyvéd megnyugtatta, hogy ügyfele régóta csodálta a színésznőt, de sosem volt bátorsága odamenni hozzá. Végül inkább az egész vagyonát Wardra hagyta. Szintén 1930-ban történt, hogy Lillian Malrup soha nem látott aranyásó nagybátyja után hatvanezer dollárt örökölt. A már így is jelentős vagyonhoz további hétszázezer érkezett néhány év múlva, mikor a nagybácsi hasonlóan ismeretlen üzlettársa is Lilliant jelölte meg örökösként. Henri de la Salle feltétele annyi volt, hogy az összeg felének kamataiból főiskolai ösztöndíjasokat kell támogatni. Wellington R. Burt 1919-ben hunyt el az Egyesült Államok nyolcadik leggazdagabb embereként. Az önerejéből milliomossá vált faipari vállalkozó utolsó éveiben rossz viszonyba került családtagjaival, így meghagyta, hogy csak a legutolsó unokájának halála után 24 évvel lehet vagyonához nyúlni. Ez 2010-ben történt meg, mire százmillió dollárt ért az örökség, amelyen 12 leszármazott osztozhatott.
(A borítóképen nagy értékű festmények kalapács alatt budapesti aukciósházban. A járvány nem növelte a végintézkedések számát Fotó: Kurucz Árpád)
