Néma formák

Az építtetői presztízst kifejező forma helyébe a műszaki megoldás színvonala lépett.

20210911 Budapest Részletek budapesti bérházak homlokzatán Nagymező utca 20 fotó: Móricz István MI Bors Fotó: Móricz István Forrás: Bors

A világunkat tükröző, az emberi viszonyokat harmóniával-diszharmóniával bemutató, érzékeinkre ható, elgondolkodtató alkotás helyébe a kortársi művészetelmélet – valójában a műkereskedelem – a kifejtett üzenetet, a jelentést állítja. A verbális értékadás az elveszített kötődések helyébe virtuális vonatkozási pontokat állít. A műélvezet helyébe lépett az értékelés, amelynek alapja a már ismerttől való eltérés – azaz az időhöz való viszony. Az újdonság értékké vált, mert – teoretikusai szerint – a korábbinál használhatóbb válaszokat ad a társadalom kérdéseire. Az üzenetnek azonban csak addig van értéke – addig értékesíthető –, ameddig a jelentés aktuális. Ez már a pillanat világa.

Mi már e pillanatvilágban élünk. De mit jelent ez az építészetben?

Az építész mindig konkrét feladatot teljesít, és művészi eszközei által fontos presztízskifejező volt – és az ma is. A tervezés súlypontja a XX. században eltolódott a műszaki feladatok felé. Egy barokk vagy klasszicista épület alap­rajzi és szerkezeti rendszere rutinfeladat volt akkor; az építőmester törhette a fejét a homlokzat szépségein. Az épületek rendszere lineáris volt és ­hierarchikus. A látogató akkor pontosan tudta, hol találja meg egy palotában a hatalmat; a piano nobile súlypontjában, az oszlop­soros portikusz mögött. Ma középületeink ­összetett rend­szerei káoszt és bizonytalanságot tükröznek. Akkor az „öröklétnek” építkeztek, ma ­pillanatnyi egyezségeket kife­jező építészeti provizóriumok világában élünk – ám korábban elképzelhetetlenül magas műszaki színvonalon.

Az alaprajzi rendszerek bonyolultságát és szellemességét a laikus nem értékelheti, hiszen nem ért hozzá, és nem is látja át. Hasonlóképpen rejtve maradnak az alapvető műszaki megoldások is. Amit az egyszerű szemlélő a mai házból lát, általában nem rokonszenves számára; egyszerű tömegek, sima üveg-, fém- és betonfelületek… Ezek a formák már nem közölnek semmit. Hogy korunk technikai szintjéből következnek – és abból is, hogy a „homlokzat” tervezése háttérbe szorult a műszaki feladatok mellett –, az esztétikai élményre vágyót nem vigasztalja. Így egy hétköznapi eklektikus épület vagy egy önmagában felesleges faszerkezet is örömet szerezhet, hiszen más, mint a mai átlag; segélykiáltás az uniformizálódó világban.

Az építtetői presztízst kifejező forma helyébe a műszaki megoldás színvonala lépett. Ebben az energiatakarékosságé a fő szerep, mert az erkölcsileg indokolható. Hiányzik azonban az életünkből a közös életérzésünket és ideáinkat kifejező építészeti forma. Érezzük, hogy ehhez már nem elég a hagyomány. A pillanatnyi üzeneten túllépő közös célok és értékek is kellenek. Vagyis kellenének… A korstílus közös értékrend kifejezése, és általa üzenhetjük a többieknek azt, ami leírva banálissá vagy hamissá válna. Ennek birtokában tudnánk, mi alapján döntünk egy tervtanácson.

Borítókép: Bérház homlokzatának részlete a budapesti Nagymező utcában. Segélykiáltás az egysíkúságban (Fotó: Bors/Móricz István)