Sétálni, sétafikálni, kóricálni szinte mindenki szeret. Bárki szívesebben issza meg a reggeli kávéját azzal a tudattal, hogy aznap nem kell rohannia sehová, bevásárolni is mehet majd komótosan, tipegve, cammogva, csoszogva, minden egyes bokornál elidőzve, de semmi esetre sem loholva. Persze vannak kivételek. Jómagam is ismerek olyan személyt, aki mindenhová futólépésben, lihegve és leizzadva érkezik. Többnyire azért, mert későn indul el otthonról, ahol általában eltolja az időt piszlicsáré ügyekkel. Többek között lakáson belüli sétálgatással, ami az orvosa szerint jót tesz a szívének, bár az elméjének már nem annyira, hiszen ellustul tőle, veszít a lendületéből, a fiatalosságából.
Mindenképp figyelembe kell vennünk azt is, hol van lehetősége az embernek arra, hogy sétálgasson. Budapesten nem biztos, hogy szívesen bóklászik az eldugottabb parkokban vagy a nyolcadik kerületben, főként este egyedül. De egyébként sem, hiszen keveseknek van gusztusa ahhoz, hogy kerülgessék a mocskot, a kábult narkósokat, a tavalyi lomtalanításból visszamaradt hulladékot az utcán. Ám ahol nincs mocsok és nincs szemétkupac, ott sem lassíthatja lépteit, hiszen egy-kettő kinyírja egy száguldozó kerékpáros. A Duna-parti sétányok is elméletileg azért létesültek, hogy legyen hol andalogni, mégis állandó életveszélyben van a gyalogos a hiperaktív biciklisták miatt.
Egy közelmúltban készült reprezentatív felmérés – amely a 18–65 év közötti felnőtteket vette célba Irány a város! címmel – viszont kimutatta: a magyar lakosság harmada nem a Balaton partján vagy a Duna-kanyarban fekvő városokat, hanem a magyar fővárost kedveli leginkább. Mondjuk ilyen tekintetben nem kételkedem a kutatás eredményében. A zsúfolásig telt buszok, villamosok, metrók és a tömegközlekedési dugók is erről tanúskodnak. A felmérésből az is kiderült, hogy Budapest után a második legnépszerűbb hazai város Eger, míg a harmadik helyen három település osztozkodik: Pécs, Debrecen és Szeged. Mindhárom kapkodós nagyváros, ezért elhiszem, hogy a kutatásban részt vevők közül sokak indultak már el céltalanul kóricálni saját városukban. Mégsem elegen. A megkérdezettek 26 százaléka legalább egyszer egy héten sétál bele ebbe a „csapdába”. Azoknak a 24 százaléka viszont, akik sose vetemednek ilyesmire, arra hivatkozik, hogy értelmetlen ez a tevékenység. A sosem sétálók többsége állítólag 40–49 éves, alapfokú végzettségű és falun élő.