Szakadékok

Magát „jobboldali fráternek” tartja, de nevezték korábban politikailag elfogult pánikkeltőnek is. Rupert Murdoch volt a főnöke, tévévitában moderálta Donald Trumpot, és brit létére öt éven át látta el az amerikai The Wall Street Journal főszerkesztői tisztét. Gerard Bakerrel – aki angol hidegvérrel viseli az élet terheit – annak apropóján reggeliztünk, hogy a héten a Danube Institute vendége volt Budapesten. Sem Amerikáról, sem az elitjéről, sem a médiájáról nem fest előnyös képet.

2021.10.06. Budapest Gerard Baker író,szerző a The Wall Street Journal volt főszerkesztője Magyar Nemzet Éberling András Fotó: Éberling András

Rupert Murdoch, a világ 71. leggazdagabb embere, a leghíresebb ausztrál, a konzervatív médiacézár, a News Corporation és a Fox médiabirodalom tulajdonosa volt a főnöke 2013 és 2018 között mint a The Wall Street Journal főszerkesztőjének. 

– Megtiszteltetés volt vele dolgozni. Murdoch nagyon szigorú, és kilencvenévesen is a hírek rabja. Igen magas követelményeket támaszt, komoly rálátása van arra, ami történik, és kikel magából, ha valaki nem kellőképpen elkötelezett a munkája iránt. De nagyon emberi is tud lenni, nem igaz, hogy szörnyeteg lenne. És soha nem szólt bele a szerkesztőségi munkába. Óriási az ellenálló képessége, minden lepereg róla, a gyűlölet, a démonizálás is – így Baker.

Baker meglehetősen kritikus, amikor a mai amerikai közállapotok kerülnek szóba. Korábban konszenzus övezte Amerika gazdasági és társadalmi berendezkedését: a legtöbb ember elfogadta ezeket morálisan felsőbbrendűnek. Majd egyszer csak – harminc évvel ezelőtt – Francis Fukuyama már a történelem végének nevezte a liberalizmus győzelmét. 1992-ben, amikor – Ronald Reagan és idősebb George Bush hosszú republikánus évtizede után – a demokrata párti Bill Clinton nyerte meg az elnökválasztást, nem volt ilyen megosztott az amerikai társadalom. 

– Nem voltak ilyen meghasonlottak, nem kérdőjelezték meg ennyire az amerikai alapértékeket. Legfeljebb a kapitalizmus belső kritikáját fogalmazták meg marxista oldalról. De az identitást, a nemet, a bőrszín politikáját még nem. Ezek régóta lappangó problémák voltak, de nem hozták őket a felszínre, mint a neomarxista társadalomelmélet tette az amerikai társadalom bírálatával. Soha nem volt még Amerika annyira polarizált, mint ma – állítja Baker, aki az egyik oldalon az eliteket, a médiát, az egyetemeket, a szórakoztatóipart, a nagyvállalatokat látja, a másikon azokat, akik úgy érzik, magukra hagyták őket, elítélik őket, és a margóra szorultak. Ez jórészt Trump, az előző elnök tábora. – Ők a közösségben, a családban, a nemzetben találják meg az önazonosságukat – teszi hozzá. Hillary­ Clinton 2016-ban a szánalmasoknak nevezte Trump szavazótáborát. A múlt átírásának igénye, a szobordöntögetések, George Floyd halála és a 2020-as – Joe Biden győzelmével záruló – elnökválasztáshoz kapcsolódó kétségek csak tovább mélyítették a szakadékot.

– Amerika háborúban áll önmagával. A szó szoros értelmében ez még nem polgárháború. De olyan fokú az ellenségeskedés és a kölcsönös elidegenedés szintje, hogy valószínű, ez csak fokozódni fog – mondja Baker. 

Talán az lehet a megoldás – véli –, mint amit Nagy-Britanniában látni: Boris Johnson megnyerte ugyan a 2019-es választásokat, beteljesítve ezzel a Brexitet, de a vesztes Munkáspárt elfogadta ennek a következményeit. Amerikában valahogy egyik fél sem hajlandó beletörődni, hogy a másik kerekedjék felül. A liberálisok és a konzervatívok egyszerűen nem bírnak egymással. Az idősebb George Bush 1988-as választási győzelme óta nem kapta meg amerikai elnök a szavazatok több mint ötven százalékát. Így aztán soha semmilyen vereséget nem ismer el senki. Ráadásul – a kongresszusi választásokat is számolva – kétévente az urnákhoz járulnak a polgárok, egész Amerika permanens választási lázban él. Baker szerint a fő felelősség a liberálisokat terheli, akik túl sok terhet akarnak az egyénre rakni: fogadja el ezt meg ezt, meg még ezt. Holott a demokrácia addig működik csak, amíg mindenki tisztában van azzal, hol húzódnak az egyén határai. A progresszívek a feladatuknak érzik, hogy előírják ezt az embereknek – emeli ki Gerard Baker, aki szerint Magyarország éppen azért érdekes ma a világ számára, mert az önazonosság, a család és a bevándorlás kérdésé­ben ellenáll a progresszív-liberális fősodornak.      

Balra húzva

– Murdoch azért alapította meg a Fox Newst, a ma legnézettebb amerikai hírcsatornát, mert felismerte, hogy az embereknek elegük van abból, mennyire elfogult a baloldal irányában az amerikai média. A XIX. század végén a The Wall Street Journalt is az hívta életre, hogy az embereknek a rengeteg pártos sajtótermék között igényük támadt arra: legalább a legelemibb tényekről értesüljenek, például ki lőtt le kicsodát. De egészen az 1960-as évekig az amerikai újságírók jellemzően nem rendelkeztek felsőfokú végzettséggel. Onnantól az elitszakmák körébe került az újságírás, aminek viszont az lett az ára, hogy a balos egyetemi kultúra rányomta a bélyegét erre is – mondja Baker. Ebbe az állóvízbe dobott az eliteket letaglózó követ Donald Trump a váratlan, 2016-os választási győzelmével. – Amerikai újságírók egyszer csak úgy érezték, a feladatuk része, hogy megállítsák. Még a Trumppal magával nem, de a politikájával rokonszenvező The Wall Street Journal főszerkesztője voltam, amikor nekem is elkezdtek jönni azzal, hogy Hitler is ugyanígy jutott 1933-ban hatalomra, a szavazatok kisebbségével, és mi is népirtás küszöbén állunk. Vagyis nem lehet őt úgy kezelni, mint bármely más amerikai elnököt. Nagyon ellenséges volt vele szemben a médiavilág. Óriási volt nálunk is a nyomás. Ez nem jelentette azt, hogy ne tudósítottunk volna egyébként is kritikusan Trumpról ugyanúgy, ahogy Barack Obamával kapcsolatban is tettük – eleveníti fel főszerkesztői emlékeit Baker.

Fotó: Getty Images / Robert E. Lee konföderációs tábornok szobrának eltávolítása a virginiai Richmondban 2021 szeptemberében. Új polgárháború? Fotó: Getty Images

– A CNN, a The New York Times és a The Washington Post teljes mellszélességgel állt ki vele szemben. Ehhez jött az orosz befolyás vádja. Mintha az amerikai nép öntudatlanul is, de Vlagyimir Putyint választotta volna meg az elnökévé. Csak éppen a bizonyítékokat nem tudták mellékelni. Kitalálnak dolgokat, így nem csoda, hogy nem tudják visszanyerni a korábbi bizalmat. Amikor az orosz vád kifulladt, nyomban áttértek a bőrszínnel kapcsolatos vádakra – fűzi hozzá. Trumpot megvádolták azzal, hogy a neonácikat védelmezi, amikor arról beszélt: azok oldalán is vannak jó emberek, akik 2017-ben nem támogatták Robert E. Lee, a déli konföderáció tábornoka szobrának eltávolítását a virginiai Charlottesville-ben.

Présben a Facebook

A helyzetet a közösségi média térnyerése csak súlyosbítja. Baker szerint a Facebook mindkét politikai oldal részéről óriási nyomás alatt áll. A demokraták azért utálják, mert szerintük túl sok ellenpropagandának és dezinformációnak ad teret, Hillary Clinton a mai napig úgy véli, miattuk veszítette el a 2016-os elnökválasztást.

A republikánusok meg azért, mert úgy vélik, egy rakás demokrata kezében van a vállalat, amely elnyomja a konzervatív véleményeket. Baker azt mondja, különböző okokból, de annyira ritka a kétpárti egyetértés Washingtonban a Facebookkal szemben, hogy szerinte az a technológiai óriás megregulázásához, akár feldarabolásához vezet majd.     

A hatalmas csésze kiürül, a mindvégig rezzenéstelen angol arc megenyhül, amikor személyes dolgokra, a terveire terelődik a szó. 

– Öt lányom van, és mind Amerikában élnek. A legkisebb most lesz 17 éves, most megy majd egyetemre. Amerikai zöldkártyával rendelkezem, most adtam be az állampolgársági kérelmet. Ha lehet, maradnék még néhány évet a Journalnél, szerepelnék a Fox News csatornán, és folytatnám a rovatomat a londoni The Timesban – vázolja a jövőt Baker.

Életmű ez már így is, mindössze 59 évesen.

(A borítóképen Gerard Baker, író, szerző, a Wall Street Journal korábbi főszerkesztője. Fotós: Éberling András)