A „szoborkeringő” véget ért — a műalkotás remélhetőleg sosem fog többé eltűnni. A neves, de csak szűkebb körökben ismert Luigi Fernando Marsigli (1658–1730) bronzszobra a helyére került. A budai várba, ahová hetvenöt év előtt állították. Az úgynevezett Stöckl-lépcső felső bejáratához.
Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását Buda visszafoglalásának 250. évfordulójára, 1936-ban állították fel. A dekoratív bronzszobor a 45-ös budai ostrom során eltűnt, a szemközti Bonfini-szoborral együtt. A fellelhető források szerint mindkét szobor megsemmisült. És most, ennyi év után a műalkotás váratlanul előkerült!
Oroszlánrész a Magyar Nemzet nyilvánosságát illeti — a lapban megjelent cikk, majd újabb két írás nyomán a büszt nemcsak hogy megkerült, de az idei várrekonstrukció révén vissza is került eredeti helyére. Heuréka! Ami a nyilvánosság erejét illeti: a Nemzetben, saját rovatomban, a Mezei szorgalomban az elmúlt év végén írtam Marsigliról.
Személyiségéről, magyarhoni működéséről; Buda 1686-os ostroma, karlócai béke; s hogy végül is ő volt Magyarország első modern földrajzi felfedezője s így tovább. Lenyűgözött és elképesztett a bolognai tudós, hadmérnök, térképész, hidrológus és diplomata életműve. Amihez és ahogyan nyúlt, új megvilágításba helyezték személyiségét, közelibbé, átélhetőbbé és más összefüggések dimenziójába tettek egy nehéz és bonyolult európai korszakot – őt a „fény évszázadának” legokosabb emberének tartották.
Kalandos élete, tudományos sokféleséget felölelő munkássága ellenére meglepett, hogy grandiózus személyiségét ma már alig ismerjük. Az egyetemen (anno Szeged) nem hallottam felőle (pedig Szegeden többször is állomásozott), a többkötetes Magyar történet is (a „Hóman–Szekfű”) mindössze egyszer említi; legföljebb ha Buda ostromában betöltött szerepét és Mátyás corvináinak megmentését ismerjük tőle. Az írást figyelemfelkeltő szövegnek szántam.
Hanem a decemberi cikk írásakor némileg tanácstalan voltam, leírjam-e, hogy Marsigli mai emléket érdemelne – utcanevet, teret, emléket, ilyesmit. Tudtam, hogy ezt a javaslatot korábban mások már megtették.
Így Kádár Zoltán (1915–2003) műtörténész és régész, aztán a kortárs író Benedek István Gábor is. Kádár a hetvenes években egy eldugott olvasói levélben javasolja egy új Marsigli-szobor felállítását a Nemzeti Múzeum kertjében, Benedek István részletezi és értékeli munkásságát, és fájlalja emlékezete teljes hiányát. S noha a régi felhívás megismétlését újságírói bon mot-nak gondoltam, végül is leírtam: szobrot Marsiglinak!
A megjelenés után váratlanul megkeresett Kecskeméti Tibor geológusprofesszor, aki levelében megírta, hogy a Kisfaludi-féle eredeti szobor egyáltalán nem tűnt el! Sőt meg is van. Megírta, hogy egykori hivatalbeli elődje, Tasnádi Kubacska András (1902–1977) neves geológus és paleontológus 1945-ben a Vár romjai alól kiásta. És bevitte a Nemzeti Múzeumba.
Onnét a Természettudományi Múzeumba került, ahol a most 92 éves Kecskeméti Tibor nyugdíjazásáig főigazgató-helyettes volt. És naponta láthatta a könyvtár előtti folyosón felállítva. Vajon miért nem tudott a széles közvélemény Tasnádi Kubacska szobormentési akciójáról? Ha naponta találkoztak vele… Nem akarták tudatni „hivatalosan”, kerek hetvenöt éven át? És az is kérdés, maga az alkotó, az 1975-ben elhunyt Kisfaludi Strobl miért nem tudott saját szobrának sorsáról. Az első Nemzet-cikkem után újra megírhattam az eseményt Szoborkeringő címmel, és Tibor bátyám is közölte a szobor eladdig ismeretlen történetét.
Ezzel az akcióval megtört hát a jég, és a Magyar Nemzet-beli nyilvánosságnak köszönhetően a Várkapitányság is megtudta: ha keresi, merre találja az eltűnt büsztöt. Mára a nemrégiben elkészült és átadott Stöckl-lépcső megfelelő helyén áll, s bárki megtekintheti.
Hanem a fő kérdés azért érvényes marad: szobra után Marsigli életműve hogyan és mikor jut el a közönséghez? (A bolognai egyetemi könyvtárban műveinek 120 kötetét őrzik.) Sokan és sokféleképpen tervezték Marsigli műveinek felfedezését és kiadását. A hazai figyelem elsősorban a török alóli felszabadító háború körülményeire koncentrált.
Az elmúlt másfél száz év során a teljesség igénye nélkül említsük meg Veress Endre, Bevilaqua-Borsody Béla, Horváth Árpád, Zolnay László, Vékony László és Gróf László nevét, hogy csak az elhunytakat említsük, de a maiak közül leginkább talán legjobb ismerőjét, az első Duna-kötet kiadóját, Deák Antal Andrást említsem. És 1994-ben megszületett az oxfordi történészprofesszor, John Stoye (1917–2016) Marsigli-könyve (Marsigli’s Europe) – amelynek fordítása 2015-ben Kisari Balla György kiadásában háromszáz példányban meg is jelent.
S hogy az olvasó is „képben lehessen”, az 1726-os fő mű, az enciklopédikus Duna-kötetek tartalmát kivonatosan közzé is tehetjük, elsősorban Gróf László összefoglalásaira támaszkodva, amelyek folytatásban jelentek meg a Cartographica Hungarica lapjain. A Duna-kötetek térképei 1741-ben aztán újra napvilágot láttak.
- Danubius Pannonico-Mysicus: A Duna mentét mutatja be földrajzi és vízrajzi szempontból, 46 térképpel és illusztrációval. Ezt a művet adta ki Marsigli legjobb ismerője, Deák Antal András A Duna fölfedezése címmel 2004-ben.
- De antiquitatibus Romanorum ad ripas Danubii: A Duna mente fellelhető római kori emlékeit tartalmazza — 66 táblán szobrokkal és szarkofágokkal.
- De mineralibus circa Danubium effossis: A Duna mente ásványi kincseit és a felszínre törő ásványvizeket dolgozza fel, 35 tábla illusztrációval.
- De piscibus in aquis Danubii viventibus.: A Duna mente élővilágát, halait mutatja be, 35 tábla illusztrációval, német, magyar, török és szerb nyelvű képaláírásokkal.
- De avibus circa aqua Danubii vagantibus et ipsarum nidis: A Duna mente madárvilágát illusztrálja 74 nagy méretű metszeten.
- Miscellanea Observationes: Mindazon észrevételek a Duna mentéről, amelyek nem kapcsolódtak szorosan az előző kötetek tartalmához és kompozíciójához.
Ez a Duna-könyv, a Stoye-monográfia, majd az 1930-ban Bolognában kiadott önéletrajz (Autobiografia di Luigi Ferdinando Marsili) azok a munkák, amelyeket a legsürgősebb hazai kiadásúnak tartanék, nem beszélve Marsigli egyéb, főleg diplomáciai feljegyzéseiről és jelentéseiről. Marsigli igen jelentékeny diplomata is volt (Bene Sándor észrevétele szerint egyben kém is) — aki tevékenysége során találkozott I. Lipót császárral, XI. Ince és XI.
Kelemen pápákkal, XIV. Lajos „Napkirállyal”, Sir Isaac Newtonnal, a nagy tudós holland Herman Boerhaavéval, vezető konstantinápolyi politikusokkal s másokkal, nagyobb áttekintésű „projektek”, diplomáciai és tudományos kérdések dimenzióival fölfegyverezve; szinte egyenrangú félként. S bár Stoye megjegyezte, hogy Marsigli „élete sokkal többet mutat, mint a könyvek, amelyeket írt” — mi azért izgatottan várjuk forrásértékű műveinek napvilágra kerülését.
Borítókép: A fáklyavivő szobra. Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész 1947-ben készült alkotása. (Fotó: MTVA/Faludi Imre)
